Vélhetően az erős gravitációs vonzás áll az Oumuamua hosszúkás, szivarra emlékeztető alakjának hátterében, vélik amerikai és francia asztrofizikusok. A Naprendszerben elsőként felbukkant csillagközi égitest alakjáról készített tanulmány a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban jelent meg.
Ez az égitest valószínűleg egy távoli csillagrendszerből lökődött ki
– mondta Elisa Quintana, a NASA Goddard Űrközpontjának asztrofizikusa.
Az Oumuamuát (hawaii nyelven "elsőként érkező távoli üzenetet" jelent) a Hawaii Egyetem csillagászai észlelték tavaly októberben. Az óránként 315 400 kilométeres sebességgel száguldó égitest majd szeptember 19-én haladt el a Nap mellett, elég gyorsan ahhoz, hogy megszabaduljon a Nap gravitációs erejétől és kitörjön a csillagrendszerből, ahová soha nem fog visszatérni.
A tudósok szerint a bizonytalan röppályájú, óriás bolygókat tartalmazó rendszerek a legalkalmasabbak arra, hogy ilyen kisebb testeket lökjenek ki magukból, mert amikor az óriás bolygók mozognak, sokkal több anyaggal lépnek kapcsolatba. Azok a rendszerek, amelyekben nem alakulnak ki hatalmas bolygók, ritkábban bocsátanak ki anyagot.
A tanulmány vezető szerzője, Sean Raymond, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársa és kollégái szerint az erős gravitációs vonzás áll az Oumuamua hosszúkás, szivarra emlékeztető alakja mögött (vélhetően egy széthulló, nagyobb égitest egyik darabja).
Az égitest formáját egyébként egy magyar kutatás is megpróbálta megmagyarázni (ráadásul jóval az amerikaiak kutatását megelőzően), melynek lényege, hogy az űrben lévő sok mikrometeor morzsolta ilyen alakúra az Oumuamuát. Bár a két elmélet teljesen különböző, nem zárják ki egymást.