Index Vakbarát Hírportál

Spermát lőttek az űrbe

2018. április 10., kedd 13:38

A SpaceX legutóbbi teherűrhajójával különleges tudományos kísérlethez érkezett anyag a Nemzetközi Űrállomásra. Nem akármilyen anyag, örökítőanyag. Mondhatni az űrkutatás történetében először került viszonylag nagy mennyiségű emberi sperma az ISS fedélzetére – mármint a természetes módoktól eltekintve.

A NASA és a kansasi egyetem közös, Micro-11 kódnevű kísérletének keretein belül férfiaktól és bikáktól származó lefagyasztott spermiummintákat vitt a Dragon teherűrhajó április 3-án az űrbe, közölte korábban a NASA. Az ISS-en tartózkodó űrhajósok a mintákat kiolvasztva azt vizsgálják majd, hogy miképp hat a mikrogravitációs környezet az emberi és állati hímivarsejtek mozgására és megtermékenyítő képességére.

Eddig csak tengeri sünök és bikák spermiumain kísérleteztek az űrállomáson, most először kezdődött olyan kísérletsorozat, amiben emberi hímivarsejtek képezik a vizsgálat tárgyát a Föld körül keringő nemzetközi kutatólaborban. A NASA szerint az eddigi kutatási adatok azt mutatják, hogy a spermiumok gyorsabban aktiválódnak a súlytalanság állapotában, de a megtermékenyítés sokkal lassabban történik és sokszor meg is hiúsul. A mostani kutatások leginkább arra keresik a választ, hogy mennyire áll fenn ez a probléma az emberi hímivarsejtek esetében.

A bikáktól származó spermiumok vizsgálata egyébként azért fontos ebben a kísérletsorozatban, mert a szarvasmarhák spermája konzisztensebb (aktivitásban és megjelenésben), mint a férfiaké, így jobban látható, hogy bizonyos megfigyelt viselkedési minták a súlytalanságnak köszönhetőek-e vagy sem.

A mostani kísérletek természetesen azért fontosak, hogy kiderüljön, képes lehet-e az ember hosszú bolygóközi, csillagközi űrutazásokon szaporodni.

Nyitókép: Kate Rubins, a NASA űrhajósa az ISS Microgravity Science Glovebox nevű laborjában dolgozik, ahol a Micro-11 mintáit is vizsgálják (NASA)

Rovatok