Az ősemberek koponyacsontjain mind látható ugyanaz a feltűnő vonás, az erős, kiugró szemöldökcsont, és ez hosszú ideig zavarba ejtette a kutatókat, mert nem tudták eldönteni, hogy mire volt jó, és nekünk, modern embereknek miért ennyire kisimult, lapos a homlokunk - írja a Popular Science.
Sokféle elmélet napvilágot látott, de ezek nagy részét cáfolta egy friss tanulmány, melyet a Nature Ecology & Evolution című tudományos lapban pubikáltak a Yorki Egyetem munkatársai, Paul O'Higgins vezetésével. A kutatók mérnökök által használt számítógépes modelleket alkalmaztak (amelyekkel hidak és épületek struktúráját vizsgálják) a Kabwe-1 nevű lelet híres koponyacsontján.
1. elmélet: a szemöldökcsontnak az agy és a szemgödrök közti terület kitöltésében van szerepe
O'Higgins és kollégája, Ricardo Miguel Godinho fogták a Kabwe-1 virtuális koponyamodelljét, és a szoftverben módosították a szemöldökcsontot, hogy kiderüljön, van-e bármilyen lényeges szerepe a méretének. Nem volt.
2. elmélet: a szemöldökcsont csökkenti a terhelést táplálkozás közben
Az ősember étrendje feldolgozatlan, erősen rostos tápanyagokból állt, amit alaposan meg kellett rágni. A szemöldökcsont méretének azonban jelentéktelen hatása van a rágásra, ez derült ki a modellből.
3. elmélet: az erős szemöldök agresszív viselkedésre utal, elrettent másokat
Ebből már kisült valami, de nem a számítógépes modellek segítettek a kutatóknak. O'Higgins először arra figyelt fel, hogy az egykori Jeti-kutató Grover Krantz, aki antropológusként egyben a szemöldökcsontok szakértője is volt, az erős szem fölötti arcszőrzetnek nagy szerepet tulajdonított, és úgy vélte, hogy ezzel fejezte ki az ősember az agresszióját.
Már ez is elgondolkodtatta a kutatókat, ám az hozott áttörést, hogy O'Higgins tinédzser lányai éppen abban a korszakukban voltak, hogy elkezdtek különös figyelmet szentelni a szemöldöküknek. Amikor ezt megemlítette O'Higgins a kollégájának, Penny Spikinsnek, az rögtön rámutatott, hogy a moder ember kommunikációjában milyen fontos szerepe van a szemöldöknek.
Ebből következtettek arra, hogy nem a mechanikus tulajdonságokra kell fókuszálni, hanem a szemöldökcsont visszahúzódása a lényeges, ez tette ugyanis lehetővé, hogy az ember kifinomultan tudjon kommunikálni a társaival.
Az eltűnt szemöldökcsont tette lehetővé, hogy odavissza húzkodjuk a szemöldökünket.
Most azt találgatják a kutatók, hogy vajon a szemöldökcsont eltűnése volt-e előbb, és emiatt tudott az ember az arckifejezések szélesebb skálájával kommunikálni, vagy éppen ellenkezőleg, az evolúció dolgozott, és azok az egyének éltek túl, akik az egyre kisebb szemöldökcsontjuk miatt képesek voltak némán, pusztán a mimikájukkal információt közölni a többiekkel. Hogy ez is kiderüljön, a kutatóknak még több koponyán kell megvizsgálni a csontméret változásait.