Magyarországon egy egyetemi adjunktus majdnem annyit keres, mint egy kezdő eladó az Aldiban, de anyagi szempontból érdemes más irányú pályaelhagyáson is gondolkodnia: a BKK-nál egy kezdő buszsofőrnek bőven megvan a nettó 200, ami neki tíz év egyetemi oktatás is nehezen jön össze.

A BKK álláshirdetése pályakezdőknek:

És a 2018-as bruttó egyetemi bértábla:

Egyetemi tanár	1.	554 400
Egyetemi docens	1.	388 100
Egyetemi adjunktus	1.	277 200
Egyetemi tanársegéd	2.	221 800
Egyetemi tanársegéd (gyakornok)	1.	205 100
Főiskolai tanár	1.	415 800
Főiskolai docens	1.	304 900
Főiskolai adjunktus	1.	249 500
Főiskolai tanársegéd	-	221 800

Bár az egyetemi oktatóknak 2015 óta negyedével (26,8 százalékkal) nőtt a bére, ez így is csak az egyetemi hierarchia tetején jelent elfogadhatónak hangzó pénzt. Egy egyetemi tanár alapesetben 554 ezer bruttót kap, egy adjunktus ennek már csak a felét, havi 277 ezret – ez havi 191 ezer nettó. A tanársegéd ennél is kevesebbet, 147 ezer forint nettó bért vihet haza. Ez ugye azt jelenti, hogy magyar felsőoktatási intézményben tényleg csak az kezd karriert,

• aki nem tud külföldre menni vagy itthon a piaci szférában elhelyezkedni;
• aki hatfelé szakad, és az egyetemi állása mellett máshonnan próbál megbízásokat szerezni;
• akiben tényleg túlteng a hivatástudat.

Húsz-huszonöt év, amíg valaki eljut az egyetemi tanári kinevezéshez, addig maradnak a versenyképtelen fizetések. Egy tanársegédnél vagy egy adjunktusnál „sokszor egy középiskolai tanár, de akár egy bolti árufeltöltő vagy egy pénztáros is többet keres”. Erről legutóbb Zentai László, az ELTE rektorhelyettese beszélt saját egyetemi lapjukban, megemlítve, hogy tavaly elhangzott egy miniszteri ígéret a komolyabb béremelésre, azonban „ez eddig nem történt meg”.

A cseh vagy szlovák kollégák kétszer, háromszor annyit kapnak ugyanabban a beosztásban

– tette hozzá a legnagyobb magyarországi egyetem rektorhelyettese annak kapcsán, hogy az ELTE dolgozói leginkább az alacsony keresetükkel elégedetlenek. Ez az adat az intézmény belső elégedettségfelméréséből származik. A száz oldalt meghaladó kutatási jelentés az Indexhez is eljutott. Az eredmények nem csak az ELTE belső hangulatát tükrözik, a magyar felsőoktatás általános állapota szempontjából is tanulságosak.

A 2017. decemberi kérdőíves vizsgálatban 761-en, minden hatodik ELTE-munkatárs válaszolt. Bár a hasonló belső kutatások gyakran csak PR-célokat szolgálnak, az ELTE minőségfejlesztést szolgáló felmérésére nem lehet mondani, hogy elkenné a lényeget.

–  fogalmaznak a szerzők, megállapítva, hogy bár a hivatástudat erős, a munkatársak úgy látják, az egyetem nem becsüli meg őket. Ez persze részben nem az ELTE-n, hanem az állami bértáblán múlik.

 Az ELTE munkatársai szerint összességében

a legégetőbb probléma az alacsony fizetés, a munkabér és a teljesítmény nincs összhangban egymással, a minőségi munkát nem becsülik meg eléggé.

Bár az oktatás színvonalával, az ELTE presztízsével még viszonylag elégedettek a munkatársak, a kutatási lehetőségekkel, a kutatások támogatásával már nagyon nem; utóbbi kettest sem kapott átlagban az ötös skálán. Általában is jellemző, hogy ahogy eltömegesedett az elmúlt egy-két évtizedben a magyar felsőoktatás, a kutatási lehetőségek úgy szűkültek be. Bár többször az volt az ígéret, hogy Magyarország többet fog fordítani kutatás-fejlesztésre, ez nem következett be, és a pozitív irányú folyamatokból is nagyrészt kimaradt a felsőoktatási szféra, az EU-ban ebben hátul kullogunk.

Szintén nem csak az ELTE-re, inkább az egész magyar felsőoktatásra jellemző, hogy az intézmények kiszipolyozzák a hierarchia alsóbb szintjein tartókat. Nem véletlen, hogy a legtöbb vizsgált kérdésről az adjunktusok vannak a legrosszabb véleménnyel. Rájuk és a tanársegédekre különösen sok hárul az oktatási teherből, miközben láttuk, mennyit keresnek. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy nekik éppen ezekben az években kellene megalapozniuk a pályájukat, kialakítani a kutatáshoz elengethetetlen networkjüket, kapcsolatokat építeniük külföldön, innovatív projekteket csinálni – miközben azt látják, hogy ha hagyják az egészet, és elmennek sofőrnek vagy eladónak, egyszerűen többet keresnének.

Az ELTE-s felmérés szerint az oktatók átlagosan havi 467 ezer forint bruttót várnának el. A kérdésre, hogy a munkabérük most szerintük valóban tükrözi-e a teljesítményüket, az ötös skálán átlagosan 1,5 volt a válasz – ez ugye a vicc kategória.

Arra, hogy akkor miért nem mennek el mégis máshová, bizonyára sokféle válasz adható, a felmérés szerint azonban a lényeg, hogy a munkatársakat nem a szervezettel való elégedettség, hanem az önmegvalósítás lehetősége tartja a szervezetben.

A felsőoktatás ugyan elég nevetségesen fizet, de a munka azért kétségtelenül kreatívabb, mint mondjuk az árufeltöltés. Az ELTE-n dolgozók azonban úgy érzik, még ennek az előnyeit sem igazán élvezhetik. Válaszaik szerint az első számú magyar egyetemen „a szolgáltató szemlélet nem jellemző”. Nem igazán átlátható a működés, sok a szabály alóli kivétel, nem jók és főleg nem tisztázottak az előrelépési lehetőségek, és kevés a részvételi lehetőség a döntésekben.

Hogy ez inkább csak az ELTE problémája, vagy általában jellemző a magyar felsőoktatásra, innen nem derül ki, de mi azért elég nyugodtan fogadnánk az utóbbira. Az ELTE-s kutatás legalább szókimondó: „túlburjánzó bürokrácia, elmaradott infrastruktúra, a kutatást és oktatást nehezítő körülmények és a munkatársak érdekeit nem szolgáló, nem hatékony és nem kommunikatív felső vezetés” – sorjáznak a gondok. Az anyag szerint az ELTE szervezeti kultúráját a nemzetközi trendektől eltérően az erős szabályozottság, a kis rugalmasság, a formalizált, bürokratikus működés, jellemzi, ami

gátolja az innovációt és a hatékonyságot.

A vizsgálat szerint az egyetemi oktatók-kutatók nem csak maguknak akarnak többet: „A saját jóllétük mellett legalább annyira, ha nem még jobban aggódnak a szervezet működésének és a motiválás hiányának következtében előálló munkahelyi morál és a minőségi munka romló színvonala miatt.”

Az ELTE belső vizsgálatát hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, a készítők azt javasolják az egyetemi vezetésnek, hogy az egyetemi polgárok bevonásával készítsenek akciótervet a jelzett alapproblémák kezelésére. A súlyos anyagi-egzisztenciális gondok megoldása azonban nyilvánvalóan nem egyetemi hatáskörbe tartozik: a komoly béremelés kormányzati prioritásváltást igényelne. Miközben a magyar állam hivatalosan évek óta arra törekszik, hogy a nemzeti tudományegyetemeink (ezek közé tartoznak az ELTE mellett a nagy vidékiek Debrecentől Szegeden át Pécsig) a világ 200 legjobbja közé kerüljenek a toplistákon, a cél megítéléséhez látni kell, hogy ma az egész magyar felsősoktatási szféra költségvetése nem éri el azokét a külföldi egyetemekét, amelyeknek tényleg sikerült odajutniuk.

Borítókép: A résztvevõk tükrözõdnek egy lámpaburán a Korrupció és elszámoltatás címmel tartott vitafórumon az ELTE lágymányosi kampuszán 2012. november 6-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI.