Különleges fosszília került elő 1996 augusztusában a Gerecse-hegységből, egész pontosan a Pisznice-hegy oldalában található egyik kőfejtő vörös gumós mészkőrétegeiből. Egy megszűnt bánya meredek oldalfalában váratlanul fogakat és csontokat találtak puhatestűek (ammoniteszek, lábesfejűek) maradványai után kutató ősmaradványgyűjtők. A kőfejtő 180 millió éves üledékes rétegeinek feltárása után egy régen élt krokodilféle részleges csontváza bontakozott ki a preparálási munkálatok után, ami 22 évvel ezelőtt egész nagy sajtóvisszhangot is kapott. Az azonosítatlan, névtelen őskrokodilról, illetve a főszereplésével Esztergomban nyílt kiállításról szinte az összes napilap beszámolt annak idején, aztán a leletanyag múzeumba kerülése után szép lassan elfeledkezett róla a szélesebb közvélemény.
Egy jókora ugrás 2018-ba – ami egy őskrokodilnak nyilván porszem az eonok viharában –, és a gerecsei szörny ismét köztünk csattogtatja fogait. A Magyar Természettudományi Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem ugyanis május 10-én közös sajtótájékoztatót tartott, mégpedig abból az apropóból, hogy az ELTE paleontológusai, az skóciai Edinburgh Egyetem és a német Martin Luther Egyetem kutatói közreműködésével sort kerítettek a gerecsei leletanyag részletes, tudományos feldolgozására.
A kutatási eredményeket és a leleteket a budapesti sajtótájékoztatóval csaknem egyidejűleg publikálta a PeerJ természettudományos szaklapban Ősi Attila, Mark T. Young, Galácz András és Rabi Márton. A körülbelül 180 millió évvel ezelőtt élt gerecsei őskrokodil (Steneosaurus) a Magyarosuchus fitosi nevet kapta, miután az Ősi Attila vezette kutatócsoport kiderítette, hogy egy új, eddig ismeretlen korai őslényfajról lehet beszélni az esetében.
A csütörtöki bemutatón 22 év után ismét krokodilformát öltött a leletanyag, a körülbelül öt méter hosszú őslény csontjainak maradványait – farok-, medence-, borda-, végtag- és koponyacsontokat – úgy rendezték el, ahogy Ősi és társai szerint annak idején felépülhetett a kora jura korban élt krokodil csontváza. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese, hogy az efféle munka igazából nem más, mint múzeumi kirakósjáték, amihez türelem, elszántság és fantázia szükséges. Medzihradszky Zsófia azt is elmondta, hogy a gerecsei őskrokodil leletanyagát részben eddig is lehetett látni a múzeumi kiállításon, de most, hogy küszöbön áll az állandó kiállítás felújítása, az új tudományos eredmények ismeretében már a megváltozott kontextusban tervezik a Magyarosuchus fitosi kiemelt bemutatását.
Szalay Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az őskrokodil azonosításában és tudományos feldolgozásában milyen nagy szerepe volt az ELTE kutatóinak, de hozzátette azt is, hogy nem szabad megfeledkezni a lelet megtalálójának, Fitos Attilának érdemeiről sem. A sajtótájékoztatón egyébként jelen volt maga Fitos is, aki 1996-ban még csak geológusnak készülő harmadikos gimnazista volt, illetve Szabó István és Szabó Zoltán műkedvelő geológusok, akik segítettek az öt napig tartó szisztematikus feltárásban, és Kordos László geológus, paleontológus professzor, akinek a begyűjtött leletanyagot megmutatták és átadták annak idején. (Ennek a gesztusnak köszönhető egyébként, hogy a leletanyag nem jutott a Seuso-kincsek sorsára, nem került hozzá nem értő, csak az egyéni érdekeket szem előtt tartó magángyűjtők kezébe.)
Ősi Attila, az ELTE paleontológusa az új tudományos eredmények ismertetése során elmondta, hogy a megtalált fogak, állkapocstöredékek, csigolyák, függesztőövelemek, végtagcsontok és páncélelemek alapján a mintegy öt méter hosszú tengeri ragadozó a krokodilok korai, Thalattosuchia csoportjához tartozott, amelyek a krokodilok fejlődéstörténete során először alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz. Törzsfejlődési kapcsolatait vizsgálva kiderült, hogy a Nyugat-Európa alsó jura rétegeiből ismert Pelagosaurus legközelebbi rokona.
Mivel a gerecsei krokodil különbözik minden eddig ismert őskrokodiltól (a csontváz egyes elemein azonosított diagnosztikus jegyek erre utalnak), joggal dukál neki az új név. A gerecsei őslény végül a lelet megtalálója, Fitos Attila után kapta a Magyarosuchus fitosi nevet.
A leleteket 22 év után új szemszögből bemutató Ősi Attila külön kiemelte, hogy a gerecsei őskrokodil a Tethys-óceán egy olyan, nyílt vízi körülmények között lerakódott, üledékes kőzetrétegből került elő, amelyben ritkán találhatók gerinces fosszíliák, mivel a sós víz az elpusztult ősállatok csontjait javarészt feloldotta. Pár szó erejéig erről beszélt Fitos Attila is, aki úgy fogalmazott, hogy "el sem mertem hinni, hogy ilyen lelet kerülhet elő a Gerecséből".
Ősi arra is felhívta a figyelmet, hogy a krokodil csontjai is sok érdekességet mutatnak: a gerincoszlop legvégén az egyik farokcsigolya különösen megnyúlt neurális tüskét visel, ami arra utal, hogy ennek a krokodilnak az úszásban minden bizonnyal fontos szerepet játszó farokúszója lehetett. A farokúszó mellett a megnyúlt koponya is egyértelműen jelzi, hogy a gerecsei krokodil alapvetően vízi ragadozó volt, de az erős, csontos elemekből álló, hasi és háti páncélzatából, valamint erős, járásra alkalmas lábaiból a kutatók arra következtetnek, hogy esetében a krokodilok evolúciójának korai szakaszáról van szó: a tengeri életmódhoz való alkalmazkodás még mozaikos volt, azaz bizonyos tulajdonságai még szárazföldi őseikre emlékeztetnek.
Az Index kérdésére Ősi Attila elmondta, hogy feltételezésük szerint a gerecsei őshüllő agilis ragadozó volt, és akár kisebb fajtatársai is zsákmányául eshettek. Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy kora csúcsragadozója lett volna, mivel arra ott voltak a 10-12 méteresre is megnövő halgyíkok, az Ichthyosaurusok.
Végezetül Kordos László professzor is felszólalt a csütörtöki sajtótájékoztatón, és felidézte az 1996. szeptemberi eseményeket. Mint mondta, az augusztusban begyűjtött leleteket az esztergomi vármúzeum rondellájában mutatták be kiállításon, ami azonban nem ment zökkenőmentesen: a természetvédelmi hatóság egyik illetékese azzal fenyegette meg a kiállítást szervező fosszíliagyűjtőket, hogy lefoglalja a leleteket. Hogy miért? Mert állítólag olyan védett területen gyűjtötték azokat, ahol tavasszal, nyáron kerecsensólymok szoktak fészkelni. A mai szemmel kissé indokolatlan kötekedés miatt a magyar őslénykutatás egyik legfontosabb leletegyüttese az első kiállítás előtt egy nappal kis híján ládában végezte.