Index Vakbarát Hírportál

Ilyen öreg denevért még biztosan nem látott!

2018. május 10., csütörtök 12:07

A legnépesebb európai denevérnemnek számító egérfülű denevérek (Myotis) eddig ismert legrégebbi fosszíliáját fedezték fel belga kutatók, bizonyítva, hogy a nem képviselői már több mint 33 millió évvel ezelőtt is jelen voltak a bolygón – írja az MTI.

A szakemberek még a kilencvenes évek végén fedeztek fel egy ősmaradványokban gazdag lelőhelyet egy Brüsszeltől keletre épülő vasútvonal munkálatai során, de még évtizedekbe telt, mire a több tonnányi föld átfésülésével rábukkantak az ősdenevér maradványaira.

A kutatók megállapították, hogy az egérfülű denevérek nemének képviselője alig különbözik az Európában ma élő leszármazottaitól.

"Az apró lelet mindössze néhány különálló fogból, állkapocstöredékből és kis csontokból áll" – mondta a projektben részt vevő Thierry Smith, a Belga Királyi Természettudományi Intézet munkatársa. A felfedezés azt mutatja, hogy

az egérfülű denevérek első megjelenésére vonatkozó eddigi becslések hétmillió évet tévedtek.

Smith szerint a denevérek hosszú életének egyik titka az lehet, hogy az emlősök között egyedül ők képesek repülni, ezért nem kell a többi emlőssel versengeniük az élelemért.

Rovatok