Index Vakbarát Hírportál

Íme Európa utolsó őserdeinek térképe

2018. május 28., hétfő 11:47

Német tudósok elkészítették Európa utolsó őserdeinek térképét, írja az MTI. A berlini Humboldt Egyetem kutatóinak munkája 34 ország több mint 1,4 millió hektárját öleli fel, olvasható az egyetem közleményében. Olyan erdőségekről van szó, amelyekben nagyon kicsi az emberi beavatkozás mértéke és ahol az ökológiai folyamatok még a legtermészetesebb módon zajlanak.

A német kutatók és segítőik tanulmánya megmutatja, hogy Európában az őserdők csak a kieső, civilizációtól távoli területeken találhatók meg, többnyire igen kis területen. A térkép tanúsága szerint Magyarországon öt ilyen erdős terület található, három az Északi-középhegységben, egy a Dunántúli-középhegységben és egy a Duna-Tisza közben (valószínűleg Gemenc). Ezek mellett a határaink mentén, más országokkal közös területeken vannak még számottevő őserdők.

Noha az azonosított őserdők 89 százaléka természetvédelmi területen fekszik, a tudósok szerint mégis veszély fenyegeti őket. Munkájukkal az utolsó őserdők megóvásához akarnak hozzájárulni. "A romániai Kárpátok vagy a Balkán nagy természetvédelmi értékű erdeiben jelenleg is folyik fakitermelés" - mondta Miroslav Svoboda, a térkép egyik készítője. "A háborítatlan erdők az utolsó helyek, ahol a kihalás fenyegette fajok sokasága még megél" - magyarázta Tobias Kümmerle, a másik szerző.

A két kutató sokféle adatbázist értékelt ki, több száz erdőkutatóval, szakemberrel és környezetvédelmi aktivistával dolgozott együtt. Az új térkép az első, amely az őserdők eloszlását egész Európában bemutatja, olyan helyeket is jelöl, ahol őserdőmaradványok fordulhatnak elő. 

Rovatok