Index Vakbarát Hírportál

Rákos nők ezreinél nem lesz szükséges a kemoterápia

2018. június 3., vasárnap 18:43

A leggyakrabban előforduló mellráktípus korai stádiumában az esetek zömében el lehet kerülni a kemoterápiát - állítja egy új, mérföldkőnek számító tanulmány, amelyet a BBC News ismertetett vasárnap.

A tanulmány a New England Journal of Medicine című folyóiratban jelent meg.

Az eddigi legnagyobb szabású, mellrákkezeléssel foglalkozó kutatás során genetikai teszttel elemezték a tumorok veszélyességét. Az onkológus szakorvosok ezt követően állapították meg, hogy a leggyakrabban előforduló mellráktípus kezdeti stádiumában szenvedő nők 70 százalékát meg lehetne kímélni a kemoterápiától, írja az MTI.

A kutatások alapján a brit klinikákon hétfőtől változtatnak a megszokott protokollon, és az említett csoportba tartozó nőket csak sebészeti beavatkozással és hormonterápiával kezelik majd.

A daganatos betegekkel foglalkozó közhasznú szervezetek szerint ez a változás évente háromezer nőt érint Nagy-Britanniában. Az Egyesült Államokban pedig évente mintegy 70 ezer nőt kímélhet meg a kemoterápiától.

A kemoterápiát gyakorta alkalmazzák a műtétek után a mellrák terjedésének vagy visszatérésének megakadályozására. A terápia életet menthet, de a toxikus hatású gyógyszerek súlyos mellékhatásokkal járnak, a páciensek a hányástól a fáradtságon és a terméketlenségen át az állandó idegi fájdalomig sok szenvedésnek vannak kitéve. Ritka esetekben szívelégtelenséget és leukémiát is okozhat a kemoterápia.

Az amerikai Országos Rákkutató Intézet (NCI), egyes alapítványok, valamint a mellrákkal kapcsolatos amerikai postai bélyegek bevételei révén finanszírozott kutatáshoz 10 ezer 273 mellrákban szenvedő nő daganatának genetikai vizsgálatát végezték el az Oncotype DX elnevezésű teszttel.

Azoknak a nőknek, akiknek a teszteredménye alacsony értéket mutatott - a páciensek 16 százalékának - azt mondták, hogy nincs szükségük kemoterápiára, akiknél magas volt az érték - a páciensek 17 százalékának -, előírták a kemót.

A legtöbb nő - 67 százalék - azonban egy köztes eredményt kapott, ami azt jelenti, hogy nem volt eldöntött a kezelésük. Mindannyian átestek a daganateltávolító műtéten és hormonterápián, de a csoport fele kemoterápiát is kapott.

A chicagói rákkutató konferencián bemutatott adatok azt jelzik, hogy ezeknek a nőknek ugyanakkora volt a túlélési arányuk kemoterápiával (93,8 százalék), mint a nélkül (93,9 százalék), tehát a kemoterápia nem jelentett különbséget.

A New York-i Albert Einstein Rákközpont tudósai által vezetett kutatás a BBC News beszámolója szerint azért jelent ritka áttörést a rákkutatásban, mivel nemcsak olcsóbbá teszi a kezelést, hanem a gyakorlatban is változást hoz. A londoni Royal Marsden kórház konzultánsa, Alistair Ring hangsúlyozta: az onkológusok régóta vártak ezekre az eredményekre, amelyeket hétfőtől a gyakorlatba is átültetnek.

A tanulmány szigorúan a korai stádiumú mellrákos esetekre vonatkozik, kifejezetten azokra, amelyeket még hormonterápiával kezelni lehet, és a rák nem terjedt át a nyirokcsomókra és nem volt jelen HER2-mutáció, amely miatt gyorsabban növekszik a daganat.

A teszteket akkor végezték el a daganatos szöveteken, mikor sebészetileg eltávolították azokat.

z alkalmazott genetikai teszt 21 gén aktivitási szintjét mutatja ki, ezek jelzik, mennyire agresszív egy daganat.

A brit Mellrák Gondozó közhasznú szervezet munkatársa, Rachel Rawson kiemelte: a bizonyos típusú mellrákban szenvedő nők naponta küzdenek a szörnyű dilemmával, hogy vállalják-e a kemoterápiát vagy sem, anélkül, hogy bizonyosak lehetnének benne, hogy a javukat szolgálja. Mint hozzáfűzte: nagyszerű újság, hogy ez az áttörés nők ezreit szabadíthatja meg a kemoterápia szenvedéseitől.

Rovatok