Index Vakbarát Hírportál

105 évet kell élni, utána nem nő a halál kockázata

2018. június 29., péntek 14:32

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta a kérdés, hogy hány évet lehet élni, mi a fajunk maximális élettartama, és egy friss tanulmány szerint csak a 105. évet kell megérni, ezt követően már minden évben ugyanakkora az elhalálozás kockázata.

Benjamin Gompertz brit statisztikus a 19. század elején arra a következtetésre jutott, hogy az elhalálozás kockázata nő a korral, így nagyobb az esély arra, hogy egy 70 éves meghal, mint egy 30 éves. Azóta ezt az elméletet a kutatók finomították, és úgy vélték, az öregedéssel valóban növekszik az elhalálozás kockázata, de egy bizonyos kor után ez a növekedés lelassul. Például a halálozás valószínűsége különbözik 45 éves és 35 éves korban, de hasonló a százévesek vagy a 110 évesek esetében - írja az MTI.

„Nehéz volt megmondani, hogy ez a kiegyenlítődés rossz adatok eredménye, vagy egy valódi halálozási jelenség. Most már a korábbiaknál jobb adataink vannak” - magyarázta Kenneth Wachter, a Kaliforniai Egyetem professor emeritusa, a Science című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. Az amerikai kutatók és a római Sapienza Egyetem munkatársai 2009 és 2015 közötti adatokat tanulmányoztak 3836 olyan olasz emberről, akik több mint 105 évesek voltak.

Azt találták, hogy az emberek 80 éves koráig a halálozás kockázata minden életkorban hatványozottan nő, majd elkezd lelassulni és 105 éves kor után a változási görbe vízszintesbe megy át. Ennél a pontnál ugyanakkora a halálozás kockázata a 105, a 110 vagy a 112 éves esetében.

105 éven túl, az hogy valaki túléli vagy sem a következő évet, olyan mintha pénzt dobnánk fel. 50-50 százalék az esély

-mondta Wachter a Live Science tudományos hírportálnak.

Hogy bizonyosak legyenek az adatok pontosságában, a kutatócsoport begyűjtötte minden egyes elhunyt ember halotti anyakönyvi kivonatát, csakúgy mint a száz éven felüliek születési anyakönyvi kivonatát.

Mint megjegyezték, a kutatás egyetlen korlátjának az bizonyult, hogy az adataik többsége nőktől származott, a kutatásba bevontak közül csupán 463 volt férfi. „Köztudott azonban, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál” - magyarázta Wachter.

A szakemberek szerint eredményeik azt sugallják, hogy az élettartam idővel folyamatosan növekszik, és ha van is maximális határa, azt még nem értük el. A világon most körülbelül félmillió száz éven felüli ember él, és számuk a következő évtizedben nagyjából megduplázódik a demográfusok szerint.

Rovatok