Index Vakbarát Hírportál

Elszámolták a Föld folyóit, nagyobb területet fednek le

2018. június 29., péntek 15:10

Jócskán elvétették a tudósok, hogy mennyi folyó és patak csordogál világszerte, de egy műholdas adatokra támaszkodó kutatás pontosította az ismereteinket. A Science című lapban közölt tanulmány megállapította:

773 000 négyzetkilométert fednek le a világ folyói és patakjai

Ebben nincsenek benne a gleccserek. Az új eredmény 44 százalékkal több, mint az eddig ismert adat.

George Allen és Tamlin Pavelsky, az Észak-Karolinai Egyetem hidrológusai alapvetően a NASA Landsat műhold felvételeire támaszkodtak, és szoftverrel elemezték a fotókat, de nem merték teljesen rábízni magukat a gépre. Egy rakás egyetemi hallgatót is munkára fogtak, hogy nézzék át az eredményeket. Így próbálták megakadályozni a hibákat, például azt, hogy utakat is folyóként ismerjen fel a program.

Kimutatták, hogy a fejlettebb vidékeken keskenyebbek a folyók, és alacsonyabb a vízhozam, ami talán annak tudható be, hogy a víz egy részét kiszivattyúzzák és öntözésre használják el.

Az új adat befolyásolhatja a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokat, a folyók ugyanis jelentős mennyiségű üvegházhatást okozó gázt szállíthatnak. Sokfelé kerül a vízbe műtrágya és szennyvíz, és ennek hatására a folyókból metán, szén-dioxid kerül a légkörbe. Ha több folyóval kell számolni, az onnan érkező üvegházgázok mennyiségét is újra kell kalkulálni - írja a Gizmodo.

Rovatok