Index Vakbarát Hírportál

Kilépett a legnevesebb magyar kutató a jobboldali tudósok közül az MTA „államosítása” miatt

2018. június 29., péntek 17:40

A kormány és az MTA közötti vita miatt kilépett a Professzorok Batthyány Köréből Freund Tamás agykutató, a magyar tudományos élet valószínűleg legtekintélyesebb és egyik legbefolyásosabb szereplője. Azzal, hogy a Fidesz szorosabb kormányzati irányítás alá vonná a tudományt, komoly feszültség keletkezet a jobboldali tudósok között.

A polgári-konzervatív oldalt képviselő tudósok Professzorok Batthyány Körén belül éles megosztottság alakult ki az Akadémia finanszírozásának tervezett átszabása miatt. A törvénytervezet, amelynek a véleményezésére csak perceket adtak eredetileg az MTA-nak, a félelmek és az Akadémia vezetése szerint komolyan veszélyezteti a magyar tudomány függetlenségét és az alapkutatások helyzetét, az MTA költségvetésének jelentős részéről ugyanis a jövőben az új Innovációs és Technológia Minisztérium döntene, egyelőre ismeretlen szempontok szerint. Lovász László elnök és az MTA vezetése ezekben a napokban is tárgyal Palkovics Lászlóval, a hazai tudomány mellett európai szintű a tiltakozás, a világ legtekintélyesebb tudományos lapja, a Nature is szerkesztőségi cikkben figyelmeztetett a veszélyekre.

Ehhez képest a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Náray-Szabó Gábor kémikus egy Magyar Idők publicisztikában kiállt amellett, hogy a kormány azt csinál, amit akar, a tudomány autonómiáját féltő tudósokról pedig azt írta, hogy „Nálunk a bizalmatlan szabadságharcosok utcára mennek szabadon választott té­máik védelmében, mégis előszeretettel csüngenének a megvetett állam csecsein”.

Információink szerint nagyrészt emiatt tört ki az a belső konfliktus a Professzorok Batthyány Körében, ami miatt Freund Tamás egy szintén nagy tekintélyű tudóstársával, a Széchenyi-díjas Szathmáry Eörs evolucióbiólogussal együtt csütörtökön bejelentette, hogy kilép a szervezetből. Freund Tamás kérésünkre megerősítette a kilépését.

Én egyáltalán nem értettem egyet Náray-Szabó elnök úr publicisztikájában foglaltakkal. Olyan szintű a megosztottság még ebben a kizárólag a polgári oldalt képviselő testületben is az Akadémia finanszírozásának a tervezett átalakítása miatt, hogy már nem kívántam tovább tag maradni

– mondta Freund Tamás az Indexnek.

A magam csatornáin próbálom vívni ezt a harcot, és bízom benne, hogy az egyeztetések eredményre fognak vezetni a minisztérium és az MTA között

– tette hozzá a Széchenyi-díjas neurobiológus, akiről a tudományon belül az a kép, hogy Orbán Viktorhoz is bejárása van.

 A kilépésekről megkérdeztük Náray-Szabó Gábort, a Professzorok Batthyány Körének elnökét is. „Nagyon sajnálom a kilépéseket, nyilvánvaló véleménykülönbség van köztünk. Én magánemberként írtam a publicisztikámat, a személyes álláspontom, hogy alaposan át kell gondolni az Akadémia helyzetét, hogy hogyan tud a magyar gazdaságba jobban beépülni” – mondta, azt hangsúlyozva, hogy itt nem pártpolitikai különbségekről v an szó, „nem szabad pártok közötti villongássá tenni ezt a témát”.

Náray-Szabó az Indexnek azzal érvelt, hogy finanszírozóként

az államnak szíve joga rossz döntést hozni,

visszakérdezésünkre pedig, hogy ezek szerint az Akadémiára vonatkozó terveket rossznak tartja-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy nagyon jó ötlet, de hogy lenne-e más megoldás, azt nem tudom”. Azt is elmondta, hogy a Professzorok Batthyány Körének testületi véleménye nincs a kérdésről, bár lehet, hogy jó lenne, ugyanakkor az még sincs tervben, mert szerinte nevetséges lenne, ha lobbiszervezetként lépnének fel.

Az MTA és a tudományos szféra jelentős részének kiállása után a kormánypropaganda sajtója elkezdte listázni a szerintük a NER-rel inkompatibilis tudósokat és kutatási témákat. Ezt a gyakorlatot és a Fidesz-terveket legutóbb Jezsenszky Zsolt védte meg, aki a listát mellékesen tovább bővítve nyugtatott meg mindenkit, hogy „semmilyen veszély nem fenyegeti sem a tudományt, sem a tudósokat” – kár, hogy az ismert DJ a világhírű agykutatót már nem érte el vele.

Rovatok