Sokan túlérzékenyek, és zavarba jönnek, ha szóba kerül a vészkorszak – legalábbis a zsidók szerint. Százfélék persze: többségük megtartja a karácsonyt, és úgy gondolják, a házasság szempontjából semmi jelentősége, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó. Személyesen ritkán találkoznak atrocitással, mégis úgy érzik, hogy egyre nagyobb itthon az antiszemitizmus. Balliberálisok, egyszerre zsidók és magyarok. Húsz év után a zsidó szervezetek összefogásával újra felmérték a magyarországi zsidóságot.
Úgy 160 ezer zsidó élhet Magyarországon. Ez eléggé hozzávetőleges szakértői becslés, a pontos számot nem tudja senki, ilyen nyilvántartás értelemszerűen nincs – ettől azonban felmérések nagyon is vannak és lehetnek, annak ellenére, hogy elég széles körben szokták azt gondolni, hogy az ilyen érzékenynek gondolt kisebbségkutatási témákról nem is lehet adat. Az utolsó nagy társadalomkutatás a magyarországi zsidóságról két évtizede, a kilencvenes évek végén volt, nagyjából a rendszerváltás után némi túlzással zsidó reneszánsznak is mondott megélénkülés idején, ami a tabut is oldotta. A holokauszt utáni harmadik nemzedékből sokan fedezték fel zsidó gyökereiket, de azóta egészen idáig nem volt nagyszabású, országos vizsgálat.
A mostani nagy szociológiai kutatást az a Kovács András (a CEU professzora) vezette, aki az 1999-est is. Kivételes módon a magyarországi zsidó szervezetek is összefogtak a kedvéért, a projektet Köves Slomóék és a Mazsihisz is támogatta. A cél nem a létszámbecslés volt, erre a módszerek nem is lettek volna alkalmasak; a közel 2000 kérdőív azonban alapvető információkat nyújt a zsidóság összetételéről identitásáról és világnézetéről.
A „Ki a zsidó?” hiperszenzitív kérdésére módszertani szempontból is kell valamilyen szükségszerűen leegyszerűsített választ adni, itt a kutatók a vallás és az önmeghatározás mellett a származást is figyelembe vették (olyanok kerülhettek be a hólabdamódszerrel összeállított mintába, akiknek legalább egy nagyszülője zsidó volt), fontosnak tartották, hogy olyanok is reprezentálva legyenek, akik nem ápolják a zsidó gyökereiket.
A húsz évvel ezelőtti felméréshez képest az egyik fő megállapítás éppen az, hogy a zsidó gyökerek egyre többeknek fontosak. Bár egyre több a vegyes házasság, a zsidó identitás megerősödött. Ez főleg a rendszerváltás környékén eszmélő generációnál látszik ma is, közülük többen is tartják a zsidó ünnepeket, mint mondjuk az ő szüleik generációjából. A válaszadók többsége úgy érzi, hogy a jelenlegi családjuk légkörében hangsúlyosabb a zsidóság, mint a gyerekkorukban volt. Akár ha a sóletről, a hanukáról vagy zsidó temetésről van szó, látszik, hogy többen térnek vissza egyes hagyományokhoz, miközben ma kevesebben vannak azok, akik feladják a zsidó tradíciókat – igaz, sokan inkább csak jelképesen fejezik ki a hagyományt –, ők, a „szimbolikus tradícióőrzők” teszik ki a felmérés szerint a zsidók bő negyedét. Bár a fiatalabbaknál látszik némi vallási megújhodás, a magyar zsidók fele ateista/nem vallásos, és alig tizedük tartja rendszeresen a vallás előírásait elmondása szerint.
Ha nem teljesen értelmetlen kérdésekben gondolkodunk, kérdezzük meg tőlük. A kutatási mintában részt vevő 2000 ember így válaszolt a zsidósághoz fűződő viszonyát firtató kérdésre:
18 százalék érzi tehát úgy, hogy rendkívül erősek a zsidó érzései, minden harmadik megkérdezettnek pedig a zsidó származás nem jelent sokat. Közöttük a közepes erejű identitással rendelkező többség, akiknél Kovács András szerint egyes szituációk erősíthetik időlegesen a zsidósághoz tartozás jelentőségét: „hirtelen például erősebben érzik zsidónak magukat, ha egy antiszemitával találkoznak, vagy ha egy-egy ünnepen elmennek a zsinagógába”, de általában ez kevésbé meghatározó.
Összességében az integrált identitás a legtipikusabb, a legtöbbeknek a magyar és a zsidó identitása is erős. A többség tehát a kettős identitást választja – miközben csak minden ötödik válaszolóra jellemző az a fajta kisebbségi tudat, amelyben a zsidó identitás erősebb a magyarnál.
Külön érdekes az antiszemitizmus, illetve annak érzékelése. Főleg, hogy itt látszólag teljesen ellentmondásosak az adatok. Ma ugyanis elmondásuk szerint sokkal kevesebben találkoznak személyesen antiszemitizmussal, mint húsz évvel ezelőtt, az országban összességében mégis általánosabbnak tartják a zsidóellenességet. Szóbeli sértegetésnek minden ötödik zsidó volt maga is áldozata, 42 százalék viszont még sehol nem találkozott antiszemita jelenséggel, ami sokkal kedvezőbb adat, mint az ezredforduló környéki. Eközben azonban a zsidók kétharmada nagy problémának tartja a jelenlegi magyarországi antiszemitizmust – jóval többen, mint a korábbi vizsgálatban. Még érdekesebb, hogy tízből kilencen meg vannak róla győződve, hogy más zsidó, illetve a zsidók többsége náluk súlyosabbnak látja a helyzetet.
Ebben nagyon erősen benne lehet az internetes buborékeffektus: felnagyítva érzékelődnek azok az információk, amikre szenzitív egy közeg. És a politikai diskurzust is sokan hajlamosak antiszemita konnotációjúként értelmezni, akkor is, ha a személyes életükben a zsidóellenességet kevésbé tapasztalják”
– mondta Kovács András, amikor erre a kettősségre kérdeztünk rá.
Miközben a migrációs válság óta a saját kampányát a magyar kormány filoszemita retorikával is igyekezett megtámogatni, a zsidóság védelmezőjének állítva be magát az iszlámmal szemben, a felmérés adatai szerint erre nem igazán reagált a magyarországi zsidóság. Tágabban is, a teljes magyar népességgel összehasonlítva markánsan balliberális világnézetű a zsidóság. Ezt elég világosan mutatja a megkérdezett zsidók és a teljes népesség közötti attitűdkülönbség pár kérdés kapcsán:
A mintában elenyésző volt a jobboldali pártokat választók száma, az viszont más kérdés, hogy a mai ellenzéki kínálatban a nagy közéleti érdeklődésük ellenére pártot sokan már nem találnak maguknak – sokatmondó, hogy az adatok szerint a Kétfarkú Kutya Párt nyerte volna 20 százalékos eredménnyel a választást, ha csak zsidók szavaztak volna.
(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)