Index Vakbarát Hírportál

Több mint kétharmadával csökkent a vadon élő állatok száma

2020. szeptember 10., csütörtök 12:55

A Természetvédelmi Világalap, (WWF) most megjelent jelentése szerint az elmúlt 50 év alatt több mint kétharmadával csökkent a vadon élő állatok száma. A jelentés azt állítja, hogy a katasztrofális hanyatlása az élővilágnak egyre csak gyorsul és arra is figyelmeztet, hogy jelenleg nagyobb mértékben pusztítjuk a természetet mint bármikor ezelőtt. 

A WWF vezérigazgatója, Tanya Steele azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy az élővilág „szabadesésben” van, mert egyre több az erdőtűz és az erdőirtás, valamint tengereinket is túlhalásszuk. 

Miközben pusztítjuk a Földet, az egyetlen helyet, amit otthonnak nevezhetünk, a saját egészségünket és túlélésünket is kockáztatjuk a pusztítással. A természet kétségbeesett vészjeleket küld és mi egyre inkább kifutunk az időből. 

A felmérésen belül a tudósok több ezer különböző vadonélő fajt vizsgáltak meg világszerte. Átlagosan 68 százalékkal csökkenést regisztráltak az emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek és halak számában. 

Ha semmi sem változik, akkor az állatok száma továbbra is csökkenni fog és a kihalás szélére taszítja a fajok többségét. Ez a folyamat tönkreteszi az ökoszisztémánkat, amitől mindannyian függünk.

– nyilatkozta a Dr. Andrew Terry, a Londoni Zoológus Társaság környezetvédelmi igazgatója.

A BBC összesítéséből kiderül, hogy egymillió vadonélő faj van a kihalás szélén és az élőhelyükből pedig 1,9 millió négyzetkilométert vesztettek el, ami nagyjából nyolcszor teszi ki az Egyesült Királyság méretét.

Rovatok