A Vezúv a Nápolyi-öbölhöz közel található szunnyadó tűzhányó volt. Legalábbis ezt hitték róla a környéken élt ókoriak, ám 79-ben minden előjel nélkül kitört. A pontos dátum a mai napi vitatott, van, aki augusztus 24-ét, mások október 24-ét fogadják el. Kilométer magasan lőtte ki magából óriási erővel és sebességgel a láva pörkölte köveket. Majd iszonyatos robaj kíséretében felrobbant a hegy csúcsa, és ömleni kezdett a láva. Három napon át gomolygott a vulkáni hamu a térség fölött, amely a hegy lábánál fekvő Pompeji városát 5-6 méter vastagon beborította.

A helyiek közül sokan házaik pincéiben kerestek menedéket, ám az épületek tetejére rakódott hamu és apró kövek súlya alatt egy idő után berogytak a tetők, a házakból pedig már nem tudtak kimenekülni, mert az utcákat több méter magasan borította a hamu, egyszerűen nem nyíltak az ajtók, ablakok. Akik hamarabb kaptak észbe, azok a közeli tengerpart irányába indultak el.

Érdekes módon Pompejit nem a forró láva pusztította el, hanem a vastag vulkáni hamuréteg. A másik közeli települést, Herculaneumot viszont igen. A katasztrófát követően a mentést Misenum városában szervezték meg, és indították a mentőhajókat Pompeji és Herculaneum partjai felé. A vulkánkitörésről és azt követő pusztításról két hitelesnek tartott, korabeli levélből értesültünk, amelyet ifjabb Plinius írt a római történetírónak, Tacitusnak. 

A levélíró nagybátyja – idősebb Plinius, író, történész, tudós, katona, polihisztor – éppen a misenumi flotta parancsnoka volt, és vezetésével indult a korabeli mentőakció. Stabiae városából kétezer embert mentettek ki, azonban a kitörés nyomán feltört és belélegzett mérges gázok végeztek vele. 

A 26-os számú csontváz története

Vélhetően a fenti térképen látható városok mindegyikéhez küldtek a rómaiak mentőhajókat, így Pompejihez és a szomszédos Herculaneumhoz is. Az 1980-as években a tengerparthoz közel, Pompejitől északra a régészek találtak mintegy 300 csontvázat, amelyek a megszilárdult lávafolyam és törmelék alól kerültek elő. Ezek között volt egy, amelyet katonaként írtak le korábban, azonban mára kiderült, hogy ennél sokkal fontosabb ember lehetett, mint egyszerű katona – írja a BBC.

A kitörés környékén dolgozó olasz régészek, akik a mai napig tárnak fel a katasztrófához köthető emlékeket, egyre biztosabbak abban, hogy a 26-os csontváz olyasvalakit takarhat, aki meghatározó alakja volt a korabeli mentőakciónak. Egy ereje teljében lévő, 40–45 év közötti férfi, aki azonnal életét vesztette, amikor a kitörés iszonyatos erővel a földhöz csapta, és abban pózban őrizte meg a fölötte lévő föld- és lávaréteg. Nem messze a 300 csontváztól – a tengerparthoz közel – megtalálták egy nagyobb csónak maradványait is, ami valószínűleg a kimentésben játszhatott volna szerepet.

Francesco Sirano, a herculaneumi feltárásokért felelős régész úgy véli, hogy a 26-os csontváznál talált tárgyak azt bizonyítják, hogy a férfinak fontosabb szerepe volt a mentésben, mint azt korábban gondolták. 

Egy magas rangú tisztje lehetett az idősebb Plinius által indított tengeri mentőakciónak, amely a Nápolyi-öböl környéki korabeli településeken élőkön igyekezett segíteni

– tette hozzá. Találtak mellette 12 ezüst- és 2 aranydenáriust, ami akkor egyhavi zsoldja volt a praetoriánusoknak. Ez egy elit egysége volt a római kori hadseregnek, a legkiválóbb katonákból szervezték, elsősorban a hadvezérek és a császárok testőrsége is közülük került ki, tehát jól fizetett alakulatnak számított. Arannyal és ezüsttel gazdagon díszített övet viselt, kardjának markolata elefántcsontból készült, ami jellemző volt a legonáriusokra, vagyis a közkatonákra.

A legmeglepőbb tárgyak azonban a zsákjából került elő. Ezek olyan különleges eszközök voltak, amelyeket csak a faber navalis használt, vagyis a római flotta alkalmazásában álló, speciális tudással felruházott hajóépítők, hajóácsok. A meglepő felvetést követően hamarosan folytatódnak a herculaneumi régészeti feltárások.

(Borítókép: Látogatók sétálnak a Vezúvnál található régészeti lelőhelyen. Fotó: Antonio Balasco / KONTROLAB / LightRocket / Getty Images)