A The New York Times nemrég publikált egy, az úgynevezett „grumpy” (morcos) kutyák viselkedéséről szóló cikket. Az írás firtatta, hogy a morcos ebek intelligensebbek-e, mint jámbor társaik. Rákattintottam, és lám, egy magyar kutató neve bukkant fel a sorok között. A tudós, Pongrácz Péter biológus, egyetemi docens az ELTE Etológia Tanszékén fogadta az Index stábját, hogy betekintést nyújtson az ebek különös világába.
Ki ne ismerné az internet legnépszerűbb macskáját, a Grumpy Cat nevű – sajnos két éve elpusztult –, karikatúra külsejű, mémmé vált cicát, akit morcos arckifejezése tett sztárrá? Igen ám, de nemcsak macskák között lehet mogorva egyedeket találni, hanem a kutyáknál is. Dr. Pongrácz Péter, valamint két kutatótársa, Vékony Kata és Rieger Gabriella tanulmánya a kutyák és emberek közötti kapcsolatot, na meg a morcosság mértékét vizsgálja.
A felmérés első része egy kérdőív volt, amely a gazdák válaszaiban megfogalmazott két tényező alapján elemezte az állatok viselkedését: morcosság és hiperaktivitás. Az ember-kutya kapcsolatot, az engedelmességet és a simulékonyságot „csontelvevős”, illetve „lefektetős” viselkedésteszttel elemezték.
A kutyák kaptak egy csontot, a gazdának pedig el kellett venni a jutalmat a kutyától anélkül, hogy ráordítana az állatra. Ez a teszt vizsgálta, hogy a kutya mennyire illemtudó vagy birtokló típus, amely még akár oda is kap a gazdája kezéhez. A második feladatban a gazdának az oldalára vagy a hátára kellett fordítani az ebet. Itt az ellenkezés mértékét vizsgálták, vagyis hogy mennyire megy át „küzdősportba” az állat lefektetése.
Végezetül egy szociális tanulási teszt segítette a kutatók munkáját. Ez a vizsgálat a kutyák problémamegoldó képességét hivatott elemezni. Az állatokat három csoportra osztották: az első csoportnak önállóan, bemutató nélkül kellett megtalálni a V alakú kerítés sarkába eldugott jutalmat, a második csoport a gazda útmutatására hagyatkozott, míg a harmadik csoportnak egy idegen ember demonstrálta, hogyan kell megoldani a feladatot. A megoldás egyébként mindig ugyanaz volt: a V alakú kerítés belső szegletéből a kutya „kívülről” indulva csak úgy tudta megszerezni a jutalmat, ha a kerítést előbb valamelyik szára mentén megkerülte.
(Ebben a vizsgálatban egy-egy kutya csak egy csoportba kerülhetett, ugyanis második próbálkozásra már az összes eb ráérzett volna a helyes megoldásra. Mivel nagyjából 100, azaz kategóriánként több mint 30 állat vett részt mindhárom kísérleti csoportban, így mindegyikbe sokféle kutya került. Nem lehet tehát azt mondani, hogy direkt habitus alapján lettek volna összeválogatva a kutyák.) Fontos volt, hogy ne húzódjon el évekig a kutatás, hiszen az élet bármikor közbeszólhatott volna (jó példa erre a pandémia is).
A biológus csak találgatja, miért éppen ezt a kutatást kapta fel az amerikai média, mindenesetre nagyon boldog, hogy erre a cikkükre felfigyelt nemcsak a tudományos, de a mainstream közönség is.
A kutatás az Animals folyóiratban jelent meg, ők valamiért nagyon kiemelten kezelték a cikket. Talán emiatt lett ilyen népszerű. A másik opció a címadás: mi szándékosan a grumpy szót választottuk. Sokat gondolkoztunk, hogy a kézirat milyen címet kapjon, hiszen a cím nem lehet sem gagyi, sem túl száraz. Mivel a kérdőív a visszabeszélő, csipkelődő, morgós kutyákat helyezte előtérbe, így esett a grumpy szóra a választás. Nem olyan kutyákat vizsgáltunk, akik rátámadnak az emberre, így az agresszív jelző túl erős lett volna...
És hogy mit takar pontosan a „grumpy” jelző a kutyánál? Nincs két egyforma eb: a viselkedés skálán mérhető, a következő kérdések azonban segítenek a szó értelmezésében.
A szociális tulajdonságok, a társas életet befolyásoló tényezők szoros kapcsolatban állnak egymással.
A V alakú kerítéses feladatnál észleltük, hogy demonstráció nélkül mindegyik kutyának nehezen ment a jutalom megszerzése: ahhoz, hogy megkaparintsák a jutalmat, egy darabig el kellett távolodniuk az ajándéktól. Az önálló feladatmegoldásnál tehát nem számított, hogy mennyire morcos az eb, mindegyik kutya ügyetlen volt. Különbséget akkor érzékeltünk, amikor szociális helyzetbe kényszerült a kutya, vagyis egy demonstrátor (gazda vagy idegen) megmutatta neki a jutalomhoz vezető utat. És most jön a lényeg: minél morcosabb volt a kutya, annál sikeresebben oldotta meg a feladatot, de csak egy idegen demonstrátor útmutatása után. A gazda példáját követve ugyanis mindegyik kutya egyformán reagált.
A gazda olyan meghatározó személy a kutya életében, hogy az állat morcossága nem befolyásolja a kettejük közötti kapcsolatot. Egy idegenről már nehezebben dönti el a kutya, hogy mennyire fontos (fontos-e egyáltalán) a személye, a morcos kutyák azonban általában véve jobban figyelnek, koncentrálnak az emberre, mint simulékony társaik. A kutyák morcossága valószínűleg részben belső tulajdonság, amely a születésüktől fogva jellemzi az adott egyedeket, ugyanakkor a környezetüktől, nevelésüktől is függ, hogyan viselkednek majd a későbbiekben az ebek.
A háziasítás általában véve megerősítette az ember kiemelt fontosságát a kutyák életében, a morcos kutyák intelligenciája – a tesztfeladat sikeresebb megoldása – tehát nem kompetencia kérdése. Az állatokat sokkal inkább a motiváció hajtja, na meg a friss élmény, hogy az ember épp most oldotta meg helyette a feladatot. Sok kutya minden jó forrását, a legfőbb igazodási pontot látja a gazdában, holott az ember nem ugyanazt az életvitelt folytatja, mint négylábú társa, így Pongrácz Péter szerint nagyon figyelemreméltó jelenségről beszélünk.
Egy másik kutatásban a hierarchiát vizsgáltuk. Felmértük, hogy melyik kutya az alárendelt, melyik a domináns, majd velük is elvégeztük a kerítéses feladatot: az eredmény nem függött a rangbéli viszonyoktól, ha a kutyáknak önállóan kellett próbálkozniuk. Ezzel szemben nagyon különböző volt az állatok szociális tanulási képessége, amikor demonstrátorral mentek végig a pályán. Az alárendelt kutyák akkor oldották meg jól a feladatot, ha egy másik kutya mutatta meg nekik az utat, viszont az emberi útmutatást ennél kevésbé értették meg. A domináns egyedek nem tanultak a többi kutyától, sokkal inkább mérvadó volt nekik az ember példája. Azt is vizsgáljuk, hogy a gazda viselkedése mennyiben járul hozzá az állatok viselkedéséhez. Tény, hogy a nem konzekvens gazdának könnyen hisztissé válhat a kutyája.
(Borítókép: Majort, Joe Biden amerikai elnök kutyáját sétáltatják a Fehér Ház kertjében. Fotó: Jim Watson / AFP)