Milyen ember, aki headbangelve és léggitározva ordítja a rockot? Vagy füstölő mellé heveredve omlik el az andalító muzsikától. És aki bárhol, bármikor táncra perdül, ha csak meghall egy napfényes popszámot? A pszichológusok határozottan megmondják.
Egyáltalán: miért vonzódunk különböző típusú zenékhez?
Hát azért, mert egy sor kutatás igazolja, hogy a választott zenei műfajok és a személyiségtípusok, jellemvonások között meglepően szoros összefüggés van, vágják rá pszichológusok és zenekutatók.
Többek között a Cambridge -i Egyetemen, ahol két alapvető személyiségtípust különítettek el, attól függően, kit milyen zene indít be.
Azt is állítják, hogy az empatizátorok a zene érzelmi tulajdonságaira koncentrálnak, míg a rendszerezők inkább a dal szerkezetére, rétegeire, felépítésére.
Vannak kutatók, akik ennél is tovább mennek és bátran kijelentik, hogy zenei ízlésünk sok mindent elárul rólunk, megmutatja, milyen a világhoz való hozzáállásunk, meghatározza, kikkel barátkozunk, hogyan öltözködünk.
Identitásunk egyik alappillére.
Nem véletlen, hogy ha csak nem elkerülhetetlen, nem szívesen vegyülnek a technósok az operásokkal, a punkrockerek az ABBA -sokkal, a lakodalmas nótázók a free-dzsesszerekkel.
Nem mindegy az életkor sem: fiatalon a lázadó, kívülálló rock’n’roll menő. Idősebb korban pedig menetrendszerűen berobog a nosztalgiavonat, tömve azokkal a számokkal, amikre egykor a megállíthatatlanul ráztuk a fejünket, amikhez szép emlékek fűznek, boldog hangulatok kapcsolódnak. És amikre jó eséllyel előbb-utóbb bedobjuk: "azok még igazi zenék voltak".
Az is gyakran megesik, hogy egyszer csak megváltozik zenei ízlésünk, és zavarba jövünk, milyen gagyi borzalmakra gerjedtünk korábban. De akármilyen korban is járunk, végső soron saját magunkat határozzuk meg azzal, hogy kiválasztjuk és büszkén hirdetjük, képviseljük kedvenceinket.
Maga a zenék kiválasztása vagyunk mi magunk.
Milyen karaktervonások jellemzik az különböző stílusok rajongóit? Bandáznának-e együtt, megférnének-e hosszabb ideig egy légtérben?
Erre kérdésre nem kevesebb mint 36 ezer zenefan válaszolt a Heriot-Watt Egyetemen, és igencsak tarka társaság állt össze a pszichológusok szeme előtt.
1. Popzene
Azok, akik csakis toplistás popzenét viselnek el, nagyobb valószínűséggel kifelé fordulóbbak és őszintébbek az átlagnál. Ellenben kevésbé kreatívak.
2. Rockzene
Furcsa, de annak ellenére, hogy agresszívnek, dühösnek és zaklatottnak gondoljuk a szakadt bőrdzsekis fanokat, ők bizony inkább galamblelkűek, mint keménykedők. Ráadásul nagyon kreatívak is, viszont alacsony az önértékelésük. Az is meglepő eredmény, hogy a metálosok többnyire nyugodtabbak önmagukkal szemben, mint a "nyálas zselé" zenéket hallgató többség.
3. Rap és hip-hop
A vaskos sztereotípiával szemben nem találtak semmiféle összefüggést az erőszakosság és a szövegelő stílus között. Úgy tűnik, a lelkes hip-hop rajongók inkább csak szájhősök, igaz magas önbecsüléssel. A műfajt pedig az önkifejezés páratlan és kihagyhatatlan lehetőségének tekintik.
4. Indie zene
A járatlan utakon kísérletező független zenék rajongói általában intellektuálisak és kreatívok. Viszont befelé fordulóbbak a többségnél, és nem igazán nevezhetnénk őket hangyaszorgalmúnak.
5. Jazz és blues
A Jazz szerelmesei (statisztikailag) jóval extrovertáltabbak és nyitottabbak, mint a többiek. Intelligens és magabiztos teremtmények ők, imádják szokatlan módokon kifejezni magukat.
6. Klasszikus zene
Nem mondhatnánk, hogy önpusztítók lennének azok, akik élnek-halnak Mozartért és Beethovenért: ők ugyanis az átlagnál jobban bánnak önmagukkal és a körülöttük lévő világgal. Annak ellenére, hogy introvertáltak, és sokszor szégyenlősebbek, mint a könnyűzenések.
Ilyen sokat elárul belső életünkről mit szeretünk hallgatni, a zene szinte lemeztelenít. És ez nem is csoda, mert mint az egyik legerősebb művészet, egyenesen a lelket zendíti meg. Direkt úton hat ránk, nincs kerülő út, nem kell agyalni élvezetéhez, csak hátradőlni, táncolni, vagy vadul léggitározni.
(Borítókép: Egy lány zenét hallgat New Yorkban 2004. június 15-én. Fotó: Mario Tama / Getty Images)