Az utókor által „viktoriánus magatartás” néven emlegetett rideg, prűd és álszent viselkedés nagyon távol állott attól a kis termetű, csúnyácska lánytól, aki 1837-ben, tizennyolc éves korában örökölte meg az Egyesült Királyság koronáját.
„Meglehetősen aprók vagyunk királynőnek!” – állapította meg sajnálkozva, az angolok pedig örültek, hogy egy őrült (III. György), egy kicsapongó (IV. György) és egy nevetséges alak (IV. Vilmos) után végre olyan uralkodójuk lett, akit tisztelni és szeretni lehetett.
Józan gondolkodású, jókedvű, önálló gondolkodású asszony lett belőle, aki sem önmagát, sem másokat nem kívánt megfosztani az élet örömeitől. Egyáltalán nem értett egyet azokkal, akik csökkenteni akarták a vasárnapi szórakozás lehetőségét, szeretett nevetni, és bordói borát a szesztilalom híveinek felháborodására olykor egy kis whiskyvel keverte. Amikor kilencedik gyermeke megszületése után megkérdezte a királyi szülészt, hogyan kerülhetné el a további gyermekáldást, és azt a választ kapta, hogy az önmegtartóztatás az egyetlen erkölcsös megoldás, csalódottan felkiáltott:
Ó doktor! Hát nem lelhetek több örömet az ágyban?!
A legtöbb örömet azonban gyermekei körében találta meg, a családi ünnepeken. A karácsonyfa felállításának és feldíszítésének szokása a német államokból terjedt el Európában a tizenkilencedik század második felében. Angliában Viktória német férje, Albert szász-coburg-gothai herceg honosította meg.
A The Times című brit napilap 1860 végén így ismertette olvasói előtt a windsori kastélyban rendezett ünnepet:
A Királynő nappali szobáit, mégpedig mind a hármat a mennyezetről függő karácsonyfák világították meg, mivel a csillárokat eltávolították. Ezeket az óriási fákat az asztalokon álló többi fával együtt bonbonok és színes viaszgyertyák borították. Néhány fa úgy nézett ki, mintha egy részüket hó takarta volna. A szobák tele voltak az ajándékokkal, amelyeket a királyi család tagjai egymásnak szántak. Valamennyi családtagnak meg kellett ajándékoznia mindenkit, így aztán Hessen hercegét (Viktória vejét – H. P.) és Kent hercegnőjét (Viktória anyját – H. P.) is beleértve mindenkinek tizenhárom ajándékot kellett kapnia és adnia…
Sohasem láttam ennél kellemesebb látványt. A királyi rangot félretették, szavaikkal és tetteikkel pontosan olyanná váltak, amilyenek mi vagyunk—semmi formaság, semmi ceremónia! Mintha csak egy jótékony célú vásáron tolongtak volna, a lordok, inasok, a Királynő és a hercegek nevetgéltek, beszélgettek, elfelejtettek hajlongani, és szabadon hátat is fordíthattak egymásnak. A kis hercegnők, akik máskor rá sem mernek nézni egy kamarásra, a legboldogabb módon mutogatták az első eléjük kerülő személynek újonnan kapott kincseiket… Arthur herceg, a csapat dísze, gyorsan önkéntesi egyenruhába bújt, amelyhez, ezer más dolog mellett egy kis puskát is kapott, nekiesett játékainak, rálőtt a papájára, majd fegyveresen tisztelgett neki.
A tudósító által emlegetett szaloncukor, műhó és a színes viaszgyertyák már nem sokban különböznek mai karácsonyfa-díszeinktől. Igaz, az újság szerint nem egy, hanem igen sok karácsonyfa díszítette a kastély termeit, de hát Viktória gyermekeinek létszámát tekintve ezen sem ütközhetünk meg.
Az ajándékok egy része nagyszerű ízléssel volt kiválasztva, illett a megajándékozott személyhez. Még a gyermekek szüleinek adott ajándékait is úgy válogatták ki, hogy maga a Királynő is hasznos dolgokat kapott. Nem láttam ékszert vagy ehhez hasonlót, eltekintve azoktól, amelyeket a Királynő adott udvartartása tagjainak, s ezeket is egy másik szobában adták át. Én egy szép díszgomb-készletet kaptam tiszta aranyból, egy zsebkönyvet, s valamennyien kaptunk még egy nagy nürnbergi mézeskalácsból készült tortát…
Sohasem láttam boldogabb jelenetet annál, amikor az anyát valamennyi gyermeke körülvette. A Királyi Hitves (vagyis Albert herceg – H. P.) felhagyott merev magatartásával, s az önök windsori tudósítója vidám és barátságos beszélgetést folytathatott mindkettőjükkel.
A tudósításból megtudhatjuk még, hogy a hároméves Beáta hercegnőt is elhozták szüleihez, felséges papája meghintáztatta egy asztalkendőben, a konyhán pedig legalább ötven pulykát sütöttek egy hatalmas tűzhelyen, de felszolgáltak még libát és marhahúst is, valamint az Írországból érkezett, erdei szalonkákból készült pástétomot.
Ez volt Viktória királynő utolsó karácsonya, amelyen férje is részt vehetett. Albert herceggel ugyanis 1861 decemberében, negyvenkét éves korában végzett a tífusz. A királynő éveken át gyászolta, négy évre szinte teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, s valószínűleg úgy emlékezett vissza az 1860-as családi ünnepre, mint élete utolsó boldog karácsonyára.
Az angol karácsonyi szokásokat ezután Viktória és Albert gyermekei terjesztették el Európa-szerte. Viktória ugyanis kilenc gyermeket szült, életben maradt hat gyermekétől negyven unokája született, s leszármazottai közül igen sokan kerültek a legkülönbözőbb európai államok trónusaira. A legidősebb gyermek, Viktória III. Frigyes német császár felesége lett, s az ő gyermekük volt II. Vilmos császár, valamint Zsófia, akit Konstantin görög királyhoz adtak. A legidősebb fiú, aki a legtöbb gondot okozta szüleinek, VII. Edward néven lépett Nagy-Britannia trónjára anyja 1901-ben bekövetkezett halála után. Egyik fia V. György néven brit uralkodó lett (ő a mai II. Erzsébet nagyapja), egyik lányát, Maudot pedig VII. Haakon norvég királyhoz adták. A harmadik gyermek, Aliz hessen-darmstadti nagyhercegnő lett, s az ő gyermeke volt Alekszandra Fjodorovna, az utolsó orosz cárné, II. Miklós felesége. Viktória negyedik gyermekének, Alfrédnek Mária nevű leányát Ferdinánd romániai királyhoz adták. Arthurnak, a királynő hetedik gyermekének Margit nevű lánya VI. Gusztáv svéd király felesége lett, az asztalkendőben hintáztatott Beátának a leánya pedig XIII. Alfonz oldalán lépett a spanyol trónra. Még a ma uralkodó II. Erzsébet férje, Fülöp herceg is Viktória leszármazottja, mert anyai nagyanyja nem volt más, mint Alekszandra Fjodorovna nővére, Aliz leánya. Nem csak vér szerinti unokái tekintették nagyanyjuknak: amikor 1877-ben az észak-amerikai sziú indiánok egy csoportja Ülő Bika főnök vezetésével a brit kézen lévő Kanadába menekült, azt hangoztatták, hogy a „Nagymama földjén” majd biztonságosan élhetnek.
Egyes történészek szerint ő teremtette meg az uralkodó karácsonyi üzeneteinek hagyományát is, amikor uralkodásának 60. évfordulóján (úgynevezett „gyémánt-jubileumán”) saját kezűleg küldte el üzenetét távírón birodalma minden tartományába:
Szívemből köszöntöm szeretett népemet! Isten áldja meg őket!
Nem éppen mélyenszántó politikai üzenet – de talán ez illik a legjobban Európa és a világ egyik leghíresebb és legjobban szeretett nagymamájához.
Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg!
Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.
(Borítókép: Viktória királynő 1882-ben Hulton Archive / Getty Images Hungary)