Ez a nagy szemű, édes datolyaféle évezredeken át alapélelmiszernek számított a Júdeai Királyságban, menedék- és árnyékfaként szolgált, és nem utolsósorban az ország legfontosabb exportterméke volt. Nem véletlen, hogy Júdea legismertebb szimbólumává vált. A római korban 24 m magas és 11 km széles datolyapálma erdők borították be a Jordán folyó völgyét. Délen a Holt-tenger körül, északon a Galileai-tengerig és a Hula-völgy vidékéig mindenfelé gazdagon nőtt. Miatta emelkedett fel az ősi bibliai város, Jerikó is, a gyümölcsöt pedig még a Zsoltárokban is megéneklik, és több ókori pénzérmén is feltűnik. 

Idősebb Plinius és Hérodotosz is méltatta leírásaiban a júdeai datolya kiválóságát, finom zamatát, na, és az egyik legkülönlegesebb tulajdonságát: hogy a többi datolyafajtától eltérően hosszan eltartható. Ezért válhatott az akkori világkereskedelem egyik közkedvelt alaptermékévé. Heródes például minden évben küldött belőle a római császárnak.

Aztán a középkorban, az ingadozó éghajlat (időszámításunk után 1000-től az éghajlat hidegebbé és párásabbá vált, egészen az 1600-as évekig, amikor is egy évszázados forró és száraz periódus következett) lassanként ellehetetlenítette a vízigényes növény termesztését. Ezt csak siettette és tetézte a mameluk és oszmán uralom pusztítása és a teljesen összeomló agrárgazdaság.

Miután többféle lelőhelyről, többek között Heródes király Holt-tenger melletti várában talált magot is sikerült kicsíráztatni az elmúlt években (szám szerint hatot), megkezdődhet az őshonos fa visszatelepítése. Nemcsak tudományos és szimbolikus értéke van ennek a növénynek, hanem gyógyászati értékét is tanulmányozzák. Az ókorban ugyanis fertőzések kezelésére is széles körben használták, és meg voltak győződve róla, hogy vágykeltőként a judeai datolya a hosszú élet egyik titka.

(Borítókép: Datolyát szüretelő férfi Deir al-Balahban 2021. szeptember 23-án. Fotó: Ahmed Zakot / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)