Újra nekigyürkőznek a lángoló gázkráter eloltásának a közép-ázsiai Türkmenisztánban, a Kara-kum sivatagban. Kemény diónak ígérkezik a terv még akkor is, ha személyesen az ország superman elnöke adott rá nyílt parancsot a napokban.
Az eddigi próbálkozások ugyanis kudarcot vallottak, az alvilági hely pedig mindmáig zavartalanul üzemel. Most azonban az asztalra csapott a földi élet jóformán minden szakágában jeleskedő, megjegyezhetetlen nevű türkmén elnök (Gurbanguly Berdimuhamedow), és környezetvédelemre, általános népjólétre és a szemük láttára elégő profitra hivatkozva utasította a tudósokat, oltsák már el végre azt az 51 éve egyfolytában lobogó tűzkatlant.
A geológuskörökben – a közeli kisváros után – Darvaza-gázkráternek nevezett különös jelenséget minden más földi halandó a pokol kapujaként ismeri. Nem egészen természeti (vagy természetfeletti?) erők alkották a pokolnak ezt a bugyrát, ugyanis szovjet geológusok is tevékenyen részt vettek a projektben.
Olajat kerestek az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó tagköztársaság kietlen vidékén, és 1971-ben találtak is egy reményteli lelőhelyet. A fúrótorony alatt azonban váratlanul beomlott a talaj, a torony pedig egy hetven méter széles és harminc méter mély földgázbarlangba zuhant. Feltörő olajszökőkút helyett pedig földgáz (metángáz) áradt szét a levegőben. Ezért a szakmai stáb puszta elővigyázatosságból nagyvonalú szakmai döntést hozott:
felgyújtják a krátert, mondván, hogy a benne lévő gáz úgyis csak néhány hétig fog égni.
Pár hétből aztán (eddig) 51 év lett, a földgáz ugyanis csak nem akar kifogyni. Nem is érdemes arra várni, hogy a forrás maholnap kiapad, mivel Türkmenisztán a világ egyik legnagyobb olaj- és gázmezeje felett éli dolgos mindennapjait. Annyi van belőlük, hogy 1993 és 2017 között minden türkmén állampolgárnak ötven köbméter gáz és gázerőművekben termelt 35 kilowattóra elektromos áram járt havonta.
Miközben fél évszázada megállás nélkül égeti a pénzt,
a pokol kapuja az ország egyik ikonikus turistalátványosságává avanzsált. Irodák tucatjai szerveznek utakat ide a világ minden tájáról. A lánglelkű elnök azonban döntött: beáldozza a turistaspektákulumot, és a biztos bevétel mellett teszi le voksát.
A kérdés csak az, hogyan zárják el végleg a pokol tüzét. Merthogy tíz éve tettek már rá egy kísérletet. Temérdek földdel mint afféle óriásdugóval akarták lefojtani a metánt és eloltani a lángokat. A földgáz azonban más utakon újra a felszínre tört, és más lángmintázatban ugyan, de rendületlenül égett tovább.
Az elnök pedig rúgott egy parádés öngólt: spórolásra hivatkozva 2019-ben bezárta a Türkmén Tudományos Akadémiát és az összes kutatóintézetet. Pontosabban úgy rendelkezett, hogy három év alatt fokozatosan minden állami forrást megvon a tudósoktól. Nem tombol tehát a szakértelem mostanában arrafelé.
Azért akadnak ötletek. Adja magát például a vízzel oltás, csakhogy egy sivatagban kissé körülményes lenne kivitelezni. Ígéretesebb megoldásnak tűnik a kráter oldalából lefúrni a kilométeres mélységben lévő földgáz forrásához,
majd azt robbantással vagy cementálással véglegesen elzárni.
Akárhogyan is fognak hozzá, a fekete színű autókat (a fehérre álmodott fővárosból) kitiltó, mindeközben kiválóan gitározó, éneklő, dj-ző, bicikliversenyeket utcahosszal nyerő, lóról rappelő türkmén elnök egyben fergeteges (eddig veretlen) raliversenyző is. Természetesen többször megfordult a pokol tornácán, ahol lélegzetelállító drifteléssel mutatta fel (a huszadik perctől) lefegyverző szaktudását, vídiakeménységű eltökéltségét és akadályokat porrá zúzó, tántoríthatatlan hitét. Úgy tűnik, a pokoli kapuzárási pánikban egyelőre csak benne bízhatnak arrafelé.
(Borítókép: A pokol kapuja 2013. február 12-én Türkmenisztánban. Fotó: Giles Clarke / Getty Images)