Ha megfigyeljük a fákon alvó madarakat, szembetűnő lehet kényelmetlen testtartásuk. Gyakran egy lábon alszanak egy vékony ágon, mégsem billennek ki az egyensúlyukból.
A madarak szuper egyensúlyérzéke egyedi testfelépítésükből következik. A kis tollasoknak velünk szemben nem kerül nagy erőfeszítésükbe, hogy egy lábon egyensúlyozzanak egy ágon. Ez pusztán mechanikus dolog: a madár lába természetesen feszes. Míg nekünk meg kell feszítenünk izmainkat, hogy például megragadjunk valamit, a madaraknál ez természetesen történik. Amikor fel akarnak szállni, akkor kell erőfeszítést tenniük, hogy engedjenek a feszességből, felnyissák a karmukat, és elengedjék az ágat. Egyszóval pont az ellenkezője történik velük, mint velünk.
A madarak ujjait inak kötik össze a „térdükön” elhelyezkedő izomzattal. Igazából persze ez nem a mi térdünkhöz hasonló testrész, ezért is tettük idézőjelbe, mert a madár lábának közepén az ízületek hátrafelé mutatnak, míg a mi lábunkon előre. Ezért inkább a mi bokánkhoz hasonló a madárláb közepe, a valódi térd sokkal magasabban, vastag tollköteg alatt rejtőzik.
Amikor egy madár ellazul, nyomás nehezedik a térdére és a bokájára, az ín automatikusan megfeszül, és a karmok bezáródnak.
Ez a mechanizmus olyan erős, hogy egyes madarak minden nehézség nélkül akár fejjel lefelé is lóghatnak egy ágon. Ha álmukban halnak meg, nehéz elválasztani őket az ágtól pont azért, mert az ujjaik természetesen görbült helyzetben vannak.
És mi a helyzet azokkal a madarakkal, amelyek egy lábon alszanak? Ezt gyakran láthatjuk a gémeknél és a gólyáknál, de sok kisebb madár is behúzott lábbal szundít. Az egyenes állás attól függ, hogy képes-e egyensúlyba hozni a súlypontot a támasztófelület felett. Minél kisebb ez a felület, annál pontosabb beállításra van szükség. Ez az oka annak is például, hogy a babák kicsi lábaikkal csak egy év után tudnak felállni. Folyamatosan módosítaniuk kell súlypontjuk helyzetét, de szerencsére ezt a munkát öntudatlanul végzik.
A madarak lábujjai viszonylag hosszúak, és legalább az egyik lábujjuk hátrafelé mutat. Tartófelületük ezért a testükhöz képest óriási. Szó szerint nagy lábon élnek. Stabil állásuk főleg reflexen alapul: kis testük súlypontja automatikusan a nagy támasztófelület fölé igazodik.
Az ok, amiért a madarak behúzzák egyik lábukat alvás közben, a meleg megtartása. A madárláb nincs szigetelve semmivel, csak bőr és csont. Sok hőt veszítenek a csupasz lábakon keresztül, különösen, ha az egyik lábuk vízben van.
A lábak felváltva történő visszahúzásával egyiket mindig a megfelelő hőmérsékleten tartják.
De az egy lábon alvás is teljesen más módon takarít meg energiát. A tudósok azt találták, hogy a flamingóknak nincs szükségük izomerőre ahhoz, hogy egy lábon álljanak, míg két lábon állni már erőfeszítésükbe kerül. A támasztó lábukat alvás közben ugyanúgy „zárják”, mint a lovak, amikor függőleges helyzetben alszanak. Valószínűleg más nagy testű gázlómadarak, például gémek is alkalmazzák ezt a technikát.
A madarak ritkán alszanak mélyen. Általában egyszerre csak agyuk egyik fele van alvó üzemmódban. Néha láthatunk nyitott szemmel alvó madarakat is, így maradnak éberek alvás közben, és el tudnak repülni, ha veszély fenyegeti őket. A csoportosan szálló madarak, például a seregélyek a költési időszakon kívül megengedhetik maguknak a mély alvást.
Ezt úgy szervezik meg, hogy néhány seregély ébren marad (vagy félálomban), és őrt áll, hogy figyelje a környezetet.
Egy madár úgy is képes repülni, hogy egy ideig csak agykapacitásának felét használja. Aztán a másikat, felváltva. A sarlósfecske szinte mindig repül, és soha nem száll le a földre. Ennek eredményképpen repülés közben történik a párzás is, és persze a levegőben alszanak. Mi biztos egyből nekimennénk a villanyoszlopnak!
(Borítókép: Dolmányos varjak [Corvus cornix] és vetési varjak [Corvus frugilegus] Debrecenben 2019 decemberében. Fotó: Oláh Tibor / MTI )