A fák a remény és az élet jelképei, és talán a szén-dioxid-kibocsátás kompenzálásában is nagy segítséget jelenthetnek. Fotoszintézis révén kivonják a gázt a levegőből, hogy elősegítsék leveleik, ágaik és gyökereik növekedését. Az erdőtalajok pedig az egyik legnagyobb szén-dioxid-tárolók.
Egy becslés szerint a Földön 3 billió fa található. A kormányok és a magánszemélyek is lelkesen vesznek részt faültető projektekben, amikkel segíteni lehetne a jelenlegi kibocsátást, és kivonhatnák a légkörben évtizedekig vagy még tovább megmaradó szén-dioxidot. 2020 januárjában indult az Egybillió fa kezdeményezés, egy globális mozgalom a fák termesztésére, helyreállítására és megőrzésére. Ennek magyar kistestvére a 10 millió fa szervezet.
A faültetéses projektek nemcsak az új palánták elföldelését jelentik, hanem rossz állapotú erdők felfrissítését, fák és legelők mixelt ültetését. A fák nemcsak szenet tárolnak, hanem tiszta levegőt biztosítanak, megakadályozzák a talajeróziót, árnyékot és menedéket teremtenek.
Az erdők évente 7,6 milliárd tonna szén-dioxidot nyelnek el, ami a kibocsátás mennyiségének körülbelül az egyötöde. Az emberi tevékenység azonban szénforrásokká változtathatja az erdőket: a talajirtásnak, az erdőtüzeknek és a fatermékek elégetésének köszönhetően az erdők a becslések szerint 8,1 milliárd tonna gázt bocsátanak vissza a légkörbe.
Az erdőirtás és az erdőpusztulás is növeli a szénkibocsátást: a délkelet-ázsiai erdők például több szenet bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek az ültetvényirtás és az erdőtüzek miatt.
Felmerül az a kérdés is, hogy maguk az erdők hogyan befolyásolhatják az éghajlatot. Ha például hóval borított területekre ültetünk fákat, az növelheti a napsugárzás elnyelését, ami felmelegedéshez vezethet.
Jó, hogy nő a fák telepítésére irányuló globális vágy, de vannak, akik óvatosságra intenek. Szerintük az ilyen hatalmas faprojektek elindításakor számos tudományos, politikai, társadalmi és gazdasági szempontot is meg kell vizsgálni. Aggodalomra ad okot, hogy túl nagy a hangsúly az elültetett palánták számán, és túl kevés időt fordítanak a fák hosszú távú életben tartására vagy a helyi közösségekkel való együttműködésre. Ráadásul azt sem hangsúlyozzák eléggé, hogy a különböző típusú erdők nagyon eltérő mennyiségű szenet kötnek meg.
Hiába a jó szándék, ha a projekt elindítói nem elég körültekintőek. Chilében 1974 óta támogatásokkal ösztönzik a földtulajdonosokat fák ültetésére. A földtulajdonosok azonban ezeket a támogatásokat arra is használhatják, hogy az őshonos erdőterületeket jövedelmező ültetvényekkel helyettesítsék. Ennek eredményeként az új telepítések nem csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást, hanem felgyorsították a biológiai sokféleség csökkenését.
Az ökológusok a természetes úton megújuló erdősítést szorgalmazzák.
Szeretnénk, ha erre több figyelmet fordítanának. És sokkal olcsóbb is, ha hagyjuk, hogy a természet végezze el a munkát. A saját erőből megújuló erdők lehetnének a gazdaságok közötti zöldfolyosók, amik a biológiai sokféleség megőrzését is segíthetik.
– mondja Robin Chazdon erdőökológus.
Kína 1978-ban indított kampányt a Góbi-sivatag visszaszorítására, amely a Föld leggyorsabban növekvő sivatagává vált a tömeges erdőirtás és a túllegeltetés miatt.
A Nagy Zöld Falnak becézett erdőprogram célja egy 4500 kilométeres fasáv elültetése az ország északi részén. A kampányban több millió repülőgépről szórt mag és további milliónyi, kézzel ültetett palánta vett részt.
Egy 2011-es elemzés azonban feltárta, hogy az ültetések 85 százaléka kudarcot vallott, mert a kiválasztott, nem őshonos fajok nem tudtak túlélni a száraz környezetben. Tisztában kell tehát lennünk az ilyen nagy projektek buktatóival is, a „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” a legjobb utat kínálhatja a természetvédők és kutatók számára, akik megpróbálják egyensúlyba hozni a sok különböző igényt, és az éghajlatváltozás visszaszorítására törekszenek.
(Borítókép: JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP)