A rendszeres zenehallgatás vagy zenélés jelentős hatással van az emberi agy reagálóképességére és szervezettségére. A zene számos agyterületet aktivál és módosít, és ma már azt is tudjuk, hogy nincs kifejezetten a zene feldolgozásának szentelt agyközpont, mert a zene különböző összetevői eltérő feldolgozást igényelnek.
A muzsika jelen van minden kultúrában, és bizonyos univerzális zenei viselkedések – például az anyák éneklése gyermekeiknek – alátámasztják a zene evolúciós biológiai hipotézisét.
A zenei tevékenység magában foglalja a jobb oldali hallókéreg és a szomatoszenzoros rendszer feldolgozótevékenységét, és kiterjed a frontoparietális hálózatra is. De olyan területeket is aktivál és módosít, mint például az agytörzs. A zene, illetve a zenei stimuláció gazdagsága és feldolgozása során serkenti a kognitív működést. Ezeknek a hatásoknak az összeadódása vagy kölcsönhatása megmagyarázhatja a zenei aktivitás különböző szinteken megfigyelt előnyeit a normál agyműködésben.
Régi teória, hogy a zene emlékeztető eszközként szolgálhat más információk tárolásához. Az iskolában a gyerekek énekelve tanulják az ábécét, és többször felmerült már az a gondolat is, hogy a szabályokat vagy az idegen nyelvet is énekelve sajátítsák el.
Az asszociáció gazdagabb és mélyebb kódolást tesz így lehetővé, a dallam jó támpontot jelenthet a szöveg memorizálásához.
Ellenben, ha a dallam túl bonyolult, vagy rosszul kapcsolódik a szöveghez, jelenléte nehezítheti a tanulási folyamatot.
A közelmúltban a kognitív idegtudományban végzett tanulmányok kiemelték a zene döntő szerepét az anya–csecsemő érzelmi kommunikációban, a társadalmi kohézióban és a kognitív fejlődésben. Ezt a megközelítést támogatná egy olyan gén (AVPR1A) azonosítása, amelynek a jelenléte összefüggésben állhat a zenei képességekkel, és amely az általános tanulási képességeket, valamint a stresszt befolyásoló hormon (AVP) szabályozásába is részt vehet.
A fejlődéslélektan a nagyon korai észlelési készségeket emelte ki a zenével kapcsolatban: a fülkagyló a magzati élet 5. hónapja végén már működik, a magzatot érő hangokat feldolgozza és tárolja. Az ebben a fejlődési szakaszban hallott dallamokat a babák egyéves korukban felismerik, még akkor is, ha időközben nem hallják újra.
A zenéket két nagy csoportra osztották, aszerint, hogy milyen érzelmeket váltanak ki (pozitív, negatív), vagy milyen dinamikájúak (serkentő, nyugtató).
A pozitív zene a nagy járomcsonti izom (a mosolygásban részt vevő) nagyobb aktivitásával jár együtt, különösen, ha a zene dinamikusan stimulál. A negatív és kevésbé dinamikus zenék a homlokizom nagyobb aktiválódását (ráncosodást) eredményezik. A pulzusszám változása inkább a dinamikához, mint a meghallgatott darabok érzelmi töltetéhez kapcsolódott. A boldog és nyugodt zene lassítja leginkább a pulzust.
A zenehallgatás a stresszes állapothoz kapcsolódó idegélettani összetevőket is módosítja. Kisgyermekeknél az anya dalának hallgatása szabályozza a nyálmirigyek által kiválasztott kortizol szintjét, növeli vagy átlagos értékre csökkenti azt.
A zenei izgalomról szóló tanulmány kimutatta, hogy a zene olyan idegi rendszereket aktivál, amelyek specifikusan reagálnak a biológiailag releváns ingerekre (például ételre és szexre).
Mathieu Roy és munkatársai tanulmányukban a hőfájdalmakkal (40-48 fok) szembeni ellenállással kísérleteztek: kellemes zene hallgatásakor a fájdalomküszöb megnőtt. A zenére adott érzelmi reakciók a fájdalom szabályozásában is szerepet játszó agyterületek aktiválódását idézik elő, mint például az amygdala, a prefrontális kéreg és a teljes limbikus rendszer. A zene tehát befolyásolja a szervezet érzelmi, fiziológiai és vegetatív funkcióit.
9-11 éves zenélő gyerekeken végzett keresztmetszeti vizsgálat azt mutatta, hogy a szenzomotoros kéreg régióban nagyobb szürkeállomány-térfogat alakult ki 4 éves gyakorlás után a nem zenész gyerekekkel összehasonlítva.
Longitudinális vizsgálatok kimutatták, hogy 15 hónapos zenei képzés után (heti harminc perc zongoraóra) a 6 éves gyerekek anatómiai elváltozásokat mutattak a halló és a motoros területeken, ami összefüggésben volt zenei készségeik javulásával.
A zene és a motoros készségek közötti kapcsolatok is jól dokumentáltak. Nietzsche 1888-ban azt mondta, hogy
az izmainkkal hallgatunk zenét.
Valójában bizonyos zenedarabok erősítik a test tónusát, és a testtartás spontán javulását eredményezik. A ritmus követése nagyon erős készség, a test automatikusan szinkronizálja magát a hangokkal, és még a légzést is próbálja harmonizálni a zene ritmusával.
A zene és a nyelv két szintaktikai rendszer, amelyek a feldolgozásban komoly átfedéseket mutatnak. Funkcionális szinten összefüggésekre leltek a zenei készségek és a nyelv számos aspektusa között, amelyek túlmutatnak az észlelésen.
Moreno és munkatársai 6 hónapos zenei képzés után javulást tapasztaltak az összetett szavak olvasásában 8 éves gyerekeknél. Egy korábbi, 4 és 5 éves gyerekeken végzett vizsgálatban pedig szoros kapcsolatot találtak a zenei készségek és a beszédhangok tudatossága (megértés, alkalmazás) között.
A példák, a kísérletek és a tanulmányok meggyőzhettek minket, hogy érdemes zenét hallgatni, és még ennél is érdemesebb zenét tanulni. Hangszeren vagy az énekhangunkon játszani nemcsak felszabadító, euforikus érzés, hanem agystimuláló és rengeteg képességet fejlesztő tevékenység.
(Borítókép: David Ramos / Getty Images)