Index Vakbarát Hírportál

Ott vagyunk már? Mi kell az időutazáshoz?

2022. április 17., vasárnap 11:32

A Brain Bar és az Index podcastműsorában a jövőbe utazunk.

Az időutazás témája talán mindenkit foglalkoztat, hiszen mindenkiben felmerül élete során legalább egyszer a kérdés:

Mi lett volna, ha…?

Az idő már önmagában egy nagyon érdekes dolog, kezdve azzal, hogy van az idő, amit számolunk, szemben az idővel, amit érzékelünk. Több tudományos kutatás is bizonyította, hogy a kor előrehaladtával az időérzékelésünk is felgyorsul, ezért érezhettük gyerekkorunk balatoni nyarait végtelen hosszúságúnak, szemben a most már két nap alatt lepörgő egyhetes szabadsággal.

Az időutazás témájában rengeteg könyv, film és sorozat készült, jobbnál jobb alkotások játszottak el a gondolattal, milyen lenne visszautazni a múltba, és megváltoztatni valamilyen eseményt, vagy előre menni a jövőbe, és körülnézni, mi vár az emberiségre pár száz évvel később.

Azt megtanultuk ezekből az alkotásokból, hogy az időutazás nagyjából háromféleképp érhető el:

Persze a dolog messze nem ilyen egyszerű. A Brain Bar és az Index közös podcastműsorának következő részében Nagy Ildi és Baranyi Marci Kis-Tóth Ágnes atomfizikussal beszélget, hogy megtalálják a fantázia és a tudomány közös keresztmetszetét, és megtudhassuk, mekkora esély van a tudomány jelenlegi állása szerint arra, hogy ha legközelebb online vonat-, busz- vagy repülőjegyet veszünk, a dátumnál akár évekkel ezelőtti opciót is kiválaszthassunk.

Az Ott vagyunk már? következő része holnap, azaz április 18-án érkezik az Indexre, addig akik esetleg lemaradtak az első epizódról, hallgassák meg az adást, amelynek témája majdnem olyan izgalmas, mint a jövő, ugyanis ott képzeletben a Marsra utaztunk.

(Borítókép: Nagy Ildi és Baranyi Márton. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok