Budapest talán legszokatlanabb műemlék épülete egy tengerészpalota a belváros közepén, pár lépésnyire az Országháztól, a történelmi pesti City főterén, a Szabadság téren. Bármennyire is rejtélyesen hangzik ez, mégis többen ismerik ezt az épületet a világban, mint gondolnánk. Hollywoodi sztárprodukciók forogtak itt, de volt az épület egykor partizánközpont, a chicagói alvilágot megszégyenítő rablások és ügyletek helyszíne, eredetileg pedig innen intézték a valaha volt legnagyobb magyar tengerésztársaság ügyeit New Yorktól Londonig. És egész biztosan van olyan olvasónk, aki még ide járt óvodába.
A műemlékvédelem világnapján egy különös sorsú épületet mutatunk be, amelynek falai között a magyar történelem elmúlt másfél évszázadának minden fontosabb mozzanata megelevenedik. De úgy tűnik, hogy a következő másfél évszázadról is tud majd mesélni a palota, hiszen felújítása és megújítása napjainkban zajlik.
Amikor 1870-ben Fiumét újra Magyarországhoz csatolták, a magyar állam egy mai paksi bővítésnek megfelelő összeggel építette ki itt Európa egyik legmodernebb kikötőjét. A beruházás gyorsan meg is térült, 1910-ben már ez volt Európa 10. legnagyobb forgalmú kikötője, itt érkezett a brazil kávé a budapesti kávéházakba, itt vitték ki a magyar lisztet Amerikába, vagy a talpfákat az algériai vasútépítésekhez. Mindez bőséges nyereséget biztosított a felépített tengerészeti cégek számára is.
A legnagyobb ilyen vállalkozás az Adria Steamship Company volt, amit 1880-ban egy skóciai családi vállalkozás segítségével kezdtek felépíteni vállalkozó magyar nemesurak.
A cég rövidesen már Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaságként működött, melynek hajói egytől egyig a legjobb brit gyárakban épültek, a járatok pedig bejárták Európa, Észak-Afrika és Dél-Amerika kikötőit. A társaságnak rendszeres járatai voltak New Yorkba is, sőt 1904-től a brit Cunarddal közösen bonyolította le a Fiumén keresztüli amerikai kivándorlást. A Carpathia nevű szerződéses járatuk mentette ki a fagyos óceánból a Titanic túlélőit 1912. április 15-én.
Hamarosan már ők is fényűző luxushajókat kezdtek forgalomba állítani, hogy a magyar úri közönséget magyar hajókkal utaztassák a Kanári-szigetekre.
Az Adria társaságnak Fiumében és Budapesten is volt központja. Az adriai kikötőben 1896-ra építették meg a város akkori legnagyobb épületét, aminek sziluettje messziről fogadta a tenger felől érkezőket. A palota egyik homlokzatára tengerészszobrok, a másikra egyiptomi, japán, indián és európai emberalakok szobra került Afrikát, Ázsiát, Amerikát és Európát szimbolizálva. Ennek a négy szobornak a párja köszön vissza később, az 1902-ben elkészült budapesti palotaépület homlokzatáról is.
Más elemek is összekapcsolják a két épületet: mindkettőn dolgoztak a kor olyan első számú iparműhelyei, mint Jungfer, Thék, Zellerin; mindkettő az ország egyik legdrágább ingatlanjain épült fel; és mindkettőt a kor nemesei, mágnásai, arisztokratái által jól ismert építész tervezett. A fiumei palotát jegyző Freud Vilmos az Andrássy úton palotaépületek sorát tervezte a hazai kereskedő- és bankárcsaládok számára, a budapesti Adria-palotát megálmodó Meinig Arthurhoz pedig többek között a Wenckheim-palota (a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete), a tiszadobi Andrássy-kastély, a nagykárolyi Károlyi-kastély, Szapáry Géza sorokújfalui (ma: Sorokpolány) kastélya kötődik. Mindkét építésznek bőven volt módja, hogy az Adria vezetőségi körében ismert szereplőkkel közvetlen kapcsolatba kerüljön.
Az Adria igazgatóságában ugyanis ott ült a magyar gazdasági elit színe-java. Az imént említett Szapáry Géza gróf a tengerhajózás egyik előmozdítója és Fiume kormányzója volt, unokatestvére, Szapáry István az Adria egyik erős embere. Károlyi Tibor az alakulás óta az Adria egyik meghatározó szereplője és elnöke. A cég vezetése tele volt ismert emberekkel, a hazai malomipar prominenseivel, katonai élelmiszer-szállítókkal, a kor kiemelkedő gazdasági és pénzügyi szakembereivel, politikai szereplőivel, nagykereskedőivel. Ők jártak-keltek a frissen elkészült palota irodáiban, intézve a társaság több kontinensre kiterjedő ügyeit. Többen közülük itt is laktak, sőt számos egyéb üzleti vállalkozásukat is irányították a házból.
A Szabadság téri Adria-palota díszes főhomlokzatának közepére egy míves hajóorrábrázolást emeltek, legtetejére pedig egy Szent Korona-ábrázolás került. Ez alá a társaság címerét helyezték el a vállalat „Hazának használj!” jelszavával. Ezt a jelszót minden egyes hajó magával vitte, ugyanis a társaság lobogójába is belehímezték. A jelszót még 1881-ben, a céget magyar részvénytársasággá átalakító közgyűlésén fogadták el, az igazgatóság egyik tagjának, Jókai Mórnak a kezdeményezésére.
A társaság jelszavát megalkotó Jókai Mór az Adria társaság megalakítása óta jelen volt a vállalat életében, ha úgy tetszik, egyfajta kommunikációs igazgatóként és copywriterként.
Az első világháború véget vetett a tengerhajózás sikereinek, Trianonban pedig az ország egyetlen tengeri kikötője is elveszett. Az Adria társaság olasz vállalattá alakult, bár részvényeit sokáig jegyezték még a budapesti tőzsdén. A palota kiürült, 1926-ban a Magyar Nemzeti Bank vette meg.
Az épületbe a húszas években sok bankár és pénzember, ügyvédek, olykor csalók is beköltöztek. A gazdasági világválság éveiben már 1929-től egyre nehezebbé vált az élet az itt lakók számára is. A palotában berendezett üzletéből még a húszas években is sikert sikerre halmozó sztárbankár, Bettelheim Bernát a válság után öngyilkosságba menekült. Beleőrült adósságaiba Kreiner Imre, aki éppen 1929-ben nyitotta meg az Ypszilon Kávéházat a Palotában. A nagyvilági helyet a főváros egyetlen párizsi stílusú kávéházaként reklámozták, a külföldiek kedvelt helyének számított. Kreiner az Ypszilonhoz hitelt vett fel, de amikor nem tudott fizetni, szó szerint megőrült, és egy féltékenységi ügyben a Nagykörúton agyonlőtte a válóperes ügyvédjét, dr. Báder Józsefet, Vázsonyi Vilmos egykori igazságügyi miniszter unokaöccsét.
A válság végén kétszer rabolták ki a házban lévő Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókját.
Először 1931-ben, amikor a bank pénztárosa, Jójárt Géza lélekjelenlétének köszönhetően még időben sikerült rendőrt hívni, és a rablókat gyorsan el is kapták. 1934-ben viszont megint betörtek a bankba, a sajtó ekkor a chicagói gengsztervilághoz hasonlította az esetet. A lövöldözésekben többen meghaltak, köztük Jójárt Géza is, akinek állítólag eredeti neve Schäffer volt, de éppen egy sikeresen megúszott régi bankrablás után magyarosított Jójártra még a tízes években. Rövidesen a bank is kiköltözött a házból, pénzintézet pedig azóta sem bérelt itt fiókot.
A válság után az Adria egykori reprezentatív tereinek jó részét a kormányzati politikához közel álló Társadalmi Egyesületek Szövetsége kapta meg. A szövetséghez így vagy úgy, de köze volt szinte a teljes Horthy-korszakbeli politikai elitnek, és megfordultak itt a kor más ismert figurái is, Jávor Pál, Bajor Gizi, Szeleczky Zita és sokan mások. A szövetség állítólag hárommillió embert tudott összefogni a női egyesületektől a revizionista szervezetekig.
Budapest ostroma alatt az épület főhomlokzata megsérült, és később a szépen ívelt manzárd tetőidom helyére egy jóval egyszerűbb nyeregtetőt építettek. A Szent Koronát sosem állították helyre. A homlokzaton lévő négy allegorikus szoboralak közül a megsérült távol-keleti női figura meglepő módon férfifejet kapott vissza. A gyors, hevenyészett és részleges helyreállítás után elkezdődött a ház több évtizedes lassú pusztulásának időszaka.
Az épület belső reprezentatív tereibe előbb a Várban szétlőtt minisztériumok néhány irodáját költöztették be, és itt rendezték be a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályát is, ahol kígyózó sorokban álltak a Budapest ostroma után málenkij robotra hurcoltak tömegei után érdeklődő hozzátartozók. Egészen addig, amíg a Rákosi-korszakban azt is letagadták, hogy volt ilyen, az elhurcoltak tömegeivel a Szovjetunió egész egyszerűen nem tudott elszámolni, a témáról pedig hamarosan még csak beszélni sem volt szabad.
Nem csoda, hogy a Horthy-korszakban a társadalmi szervezetek központjának számító épület szimbolikáját a kommunista vezetés is kihasználta. Már 1950-ben ide költöztették a megújuló tömegsport élharcosának szánt Vörös Meteor egyik szervezetét, a szovjet mintára – a moszkvai Dinamo, a Torpedo, vagy a Spartak alapján – létrehozott új sportegyesületeket. A földszinten 1957-ben megnyitott a City eszpresszó és bár, a Hungária Balaton Idegenforgalmi Vállalat kezelésében.
Az i-re a pontot azzal tették fel, hogy az 1956-os forradalom leverése után a Parlament kongresszusi termében újjáalakított Partizán Szövetség kapta meg az épület reprezentatív tereit. Emellé pedig beköltöztették a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) felügyelete alatt létrehozott Express utazási irodát. Ennek kellett megszerveznie a baráti országok közötti utaztatásokat, miközben megalapozták a KISZ vagyonát. Még 1951-ben a fővárosi tanács fogászatot alakított ki az épületben, amihez a földszinten egy új galériaszintet is beépítettek. Az épület legfelső szintjein pedig a Magyar Nemzeti Bank napközije és óvodája működött évtizedeken át.
Az államosítás utáni használók sok helyen átformálták, idővel lelakták a ház tereit. Az 1970-es években lecserélték az eredeti századfordulós (!) felvonókat, és helyükre egyszerű lifteket építettek be. Ekkoriban tűnhetett el Hajós Bálint díszes kovácsoltvas kandelábere is az udvarról. A második világháborús belövések, repeszek nyomai még a 2020-ban megkezdett felújítás idején is láthatóak voltak. A rendszerváltás után filmesek fedezték fel az épületet. Sorra forgatták itt a jól ismert hollywoodi filmeket, például a tavaly mozikba került Fekete Özvegyet is. Persze ez az intenzív használat sem segítette a műemléki belső terek megóvását.
Az épület olyanná vált, mintha egy elsüllyedt luxus-óceánjáró díszes tereiben sétálnánk.
Nemrég viszont alapos restaurátori szakvéleményekkel indult meg mind a külső, mind a belső terek, a nyílásszárók, a megmaradt szecessziós tükrök, a lépcsőházi tengeri freskó helyreállítása, sőt megtörtént az épület történetének teljes körű feldolgozása is. Ilyet valóban csak elvétve lehet látni a legfontosabb nyugat-európai vagy amerikai beruházásoknál. Nem csak felújítják az épületet, hanem a szó szoros értelmében megmentik ezt a házat. Sikerült összegyűjteni a palota kis híján teljesen feledésbe merült történeteit, és ezeket a történeteket közzétenni, visszaadni, átadni mindazoknak, akik érteni és érezni is akarják egy ilyen épület lényegét. Hiszen egy épület nem csak falakból áll, hanem emberek, családok, generációk, vállalatok életét mondja el nekünk, és ha ezek a történetek elvesznek, akkor a falak már nem tudnak mit mesélni.
Méltatlanul kevés épület van Budapesten, aminek a története építésétől napjainkig ennyire alaposan dokumentált és könyv formájában bárki számára hozzáférhető. Reméljük, hogy ez a fajta komplex értékmegőrzés mintaként fog szolgálni minél több műemlék valódi megmentéséhez. Kívánjuk, hogy így legyen.
A szerző történész, kulturális turisztikai szakközgazdász, az Adria-palota és a magyar tengerészet történetének kutatója, az épületről a tulajdonos BDPST gondozásában megjelent könyv társszerzője.
(Borítókép: A felújítás alatt álló Adria-palota 2022. március 19-én. Fotó: MTI/MTVA)