Index Vakbarát Hírportál

Majdnem az összes erdő rossz állapotban van Nagy-Britanniában

2022. április 22., péntek 19:30

Annak ellenére, hogy széles körben elismerik, hogy az erdők fontosak az élővilág és a biológiai sokféleség szempontjából, illetve a szén-dioxid megkötésével segítenek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és jótékony hatással vannak az emberek egészségére és jólétére, a brit őshonos erdők túlnyomó többsége rossz állapotban van.

A Woodland Trust szerint a brit erdők mindössze 7 százaléka van jó ökológiai állapotban.

A nem egészséges erdőkre általában jellemző a holtfa alacsony szintje, kevés évszázados korú fa, az erdőn belüli nyílt élőhelyek hiánya, valamint a nem megfelelő faji és korbeli változatosság – állítja a jótékonysági szervezet, amely tavaly jelentést adott ki a brit erdők állapotáról.

A problémák egy része a világháborúk idejére nyúlik vissza, amikor rengeteg erdőt irtottak ki – írja az Independent.

A második világháborút követően Nagy-Britanniát történelmi léptékben kevéssé borították erdők, a szigetország területének mindössze 6 százalékát lepték el.

Azóta ez az arány nagyjából megduplázódott, 13 százalékra, de még mindig az egyik legalacsonyabb Európában, ahol az átlag közelebb van a 40 százalékhoz. Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia erdeinek mintegy fele viszonylag új, hasonló korú és szerkezetű, mert az elmúlt évtizedekben telepítették vagy frissítették fel őket.

Ugyanakkor az otthonok fűtésére vagy kerítésépítésre használt erdőgazdálkodás lecsökkent, nem ritkítjuk erdeinket. Ennek eredménye az, hogy sok fa egyforma magas, és kevés fény képes áthatolni a lombkoronán és elérni az erdő talaját, ami gátolja a sokféleséget.

Problémát okoz, hogy az Egyesült Királyságban példátlan mértékben megnőtt a szarvasállomány, amely felfalja a fák újulatát és az erdők aljnövényzetében lévő virágokat, ami tovább csökkenti a fajok sokféleségét, és visszafogja az új növények növekedését, mert nem engedi elég fény beszűrődését.

Az ősi erdők is veszélyben vannak. Az Egyesült Királyság területének csak 2,5 százalékát teszik ki,

pedig értékes szárazföldi élőhelynek számítanak a változatosságuk és évszázados múltjuk miatt.

Újfajta kártevők és betegségek egyre nagyobb számban fordulnak elő az importált növények miatt, miközben a környezetszennyezés is sújtja az erdőket.

A jelentés szerint a kőrispusztulás kőrisfák millióit fenyegeti, ami a kőristől függő vadon élő fajok helyi kipusztulásához vezet. Szinte minden brit erdő meghaladja a nitrogénszennyezés határértékét, ami a zuzmók és más fajok kipusztulásához, az ökoszisztémák hanyatlásához vezet. A jelentés szerint a nitrogéntűrő fűfélék kiirtják az olyan erdei virágokat, mint az ibolya és a kender.

Az emberiség kihívása a természet védelme, az állat- és növényfajok kipusztulásának megakadályozása.

Rovatok