Index Vakbarát Hírportál

Igenis fontos a méret, okostükör vethet véget a ruharendelések okozta károsanyag-kibocsátásnak

2022. április 23., szombat 18:35

Hatalmas tehertől mentesítheti a Földünket a MySize által megalkotott okostükör, amelynek segítségével az otthonunkban könnyedén meghatározhatjuk, melyik ruhamárkából mekkora a számunkra tökéletes méret. Ezzel az online vásárolt, visszaküldött mérethibás ruhák és az utakon futkározó kiszállítók száma csökkenhet, ezzel arányosan pedig a járműveik által kibocsátott káros anyag mértéke is visszaeshet.

Kivel ne fordult volna még elő, hogy egy online megrendelt ruhadarab bizony nem volt jó rá, hiába rendelte meg ugyanabban a méretben, amiben az összes többi ruháját is hordja. Régen ilyenkor bosszúsan vakartuk volna a fejünket, és vélhetően megfogadtuk volna, hogy csak személyesen, a felpróbálást követően vásárolunk meg valamit, mára azonban már szinte nincsen olyan ruházati cég, amely ne biztosítana lehetőséget arra, hogy visszaküldhessük a rossz terméket, cserébe pedig küldenek egy másikat a már megfelelő méretben. 

Ugyan mindez komoly könnyebbséget jelent mindenki számára, hiszen mindössze két kattintással az ajtónkig furikázza a kívánt terméket a futár, mi pedig ha elégedetlenek vagyunk, ugyanott, a bejárati ajtó árnyékában vissza is adhatjuk neki. Az így meglehetősen fölösleges köröket futó kiszállítók azonban ezáltal komoly terhet rónak a földre, akár autóról, kamionról, hajóról, akár repülőről beszélünk, ezek a járművek a meggondolatlan vagy véletlen félresikerült rendelések miatt komoly károsanyag-kibocsátást hajtanak végre. 

A kényelmet ugyan senki sem kéri, hogy feladjuk, hiszen a globalizáció tényleg rendkívül egyszerűvé teszi a mindennapjainkat, a klímaváltozás megállítása vagy lelassítása érdekében mégis hatalmas lépés lenne, ha az online rendelések legalább fele nem történne meg. 

Ez volt az egyik célja a most kijött forradalmi újításnak, a MySize ugyanis kifejlesztett egy olyan okostükröt, amelyre egy olyan alkalmazást telepítettek, ami pontosan meghatározza, hogy melyik márkából mekkora méretű ruhára van szükségünk. A tükörre készített applikáció beszkenneli a testünket, majd meghatározza, hogy az adott darabból mi passzol ránk tökéletesen. Ezt követően online vagy akár személyesen az üzletben is van lehetőségünk a kiválasztott termék megvásárlására – írja az Axios

A tükrök valóban igazi próbafülke-hangulatot varázsolhatnak az otthonunkba, ugyanis az applikáció nemcsak a megfelelő méretet határozza meg, hanem lehetővé teszi azt is, hogy ha csak virtuálisan is, de felpróbáljuk a ruhákat. Ilyen applikációk már korábban is léteztek, azonban most tényleg nemcsak kinézetre, hanem méretre számunkra tökéletes darabot vásárolhatunk a tükörnek köszönhetően. 

A vállalat első körben 364 ezer tükröt bocsát forgalomba, amely a világ 65 országában lesz elérhető a vásárlók számára, akik vélhetően a nagy számok törvénye alapján így direkt keresés nélkül is szembetalálhatják majd magukat a forradalmi újítással, amelyre talán az összes háztartásban szükség lenne. 

Rovatok