Index Vakbarát Hírportál

Iskolatévé: Tippek a szóbeli történelemérettségire

2022. május 1., vasárnap 15:58

Elérkeztünk a történelemérettségire felkészítő sorozatunk utolsó epizódjához.

Jánosi Valéria ezúttal a szóbeli vizsgához adott tippeket, amelynek tételsorát középszinten a diákok saját iskolájában állítják össze. A tanárok általában 20-22 témakört adnak ki, amelyek nem egyenlőek a vizsgán kihúzott tétellel – az oktató a különbséget példákon keresztül magyarázta. 

Ezt követően a tételek felépítését szemléltette, onnantól kezdve, hogy a diák húz egy borítékot – fontos ugyanis, hogy az abban szereplő témakör és a konkrét feladat közül csak az utóbbiról beszéljen a vizsgán. Vannak még olyan hibák, amiket gyakran elkövetnek az érettségizők, ezekre is kitért Jánosi Valéria. 

Középszinten a tanulók a saját iskolájukban felelnek a saját tanáraikból álló vizsgabizottság előtt. A diák a feleleti pontszámát nem azonnal kapja meg, általában nem is tudja meg aznap. A vizsga menetét is részletesen elmagyarázta az oktató, több jó tanáccsal ellátva az érettségire készülőket. Hangsúlyozta, hogy a feleletre 15 perc áll rendelkezésre, amit csendben hallgat végig a bizottság, csak egyetlen esetben szólhatnak közbe: ha a diák eltér a tárgytól, és nem a feladatról beszél. 

A szóbeli érettségi értékelésének szempontjai megegyeznek az írásbeli vizsgánál alkalmazottakkal, amelyek az alábbiak: 

A tanuló a feleletére összesen 50 pontot kaphat. 

Iskolatévé - Történelem 05

Miután részletezte, milyen hibákat kerüljenek el a tanulók a vizsga napján, és mi az, amire mindenképp figyeljenek oda, hogy ne szúrják el feleslegesen a feleletüket, az oktató adott néhány tippet ahhoz is, hogyan lehet biztosan sikeres a vizsga. Kiemelte, mennyire fontos a feleletterv, hogy a nyitó mondat a tér és az idő meghatározásáról szóljon, hogy összegyűjtse a diák azokat a fogalmakat, amelyeket szerinte a megoldókulcs tartalmazhat, és hogy elemezze a kapott forrásokat. Ennek menetét aztán egy konkrét példán keresztül is levezette. 

Rovatok