Index Vakbarát Hírportál

Teljesen megváltozik az égbolt

2022. május 3., kedd 11:13

Emberemlékezet óta az információ és a csodák egyik forrása volt az éjszakai égbolt, és egyelőre most is az, hiszen majdnem változatlanul tárul a szemünk elé. Sajnos ez a kép azonban hamarosan megváltozik az elszaporodó műholdak miatt, amelyek a Föld fölött alig néhány száz mérföldre keringenek.

Samantha Lawler, a kanadai Regina Egyetem csillagászati adjunktusa azt mondta, hogy

az emberiség történetében először nem úgy látjuk majd az éjszakai égboltot, ahogyan eddig láttuk.

A csillagászati adjunktus a kanadai saskatchewani farmjáról figyelte, ahogy az aktív műholdak száma a 2017-es körülbelül ezerről mára több mint 5000-re szaporodott.

Lawler és két másik kanadai csillagász decemberben publikált egy tanulmányt a The Astronomical Journal című folyóiratban, ami azt jósolja, hogy kevesebb mint egy évtizeden belül az éjszakai égbolton minden 15 fénypontból egy valójában mozgó műhold lesz.

Körülbelül csak négyezer olyan csillag van, amelyet szabad szemmel láthatunk, és ha ezek közül kétszáz elkezd mozogni, akkor nagyon más égboltot láthatunk, mint amihez hozzászoktunk

– mondta a kanadai csillagász.

A műholdak zavarják a csillagok vizsgálatát

Távcsövön keresztül nézve még zavaróbbak a műholdak, amelyek már most is zavarják a kozmoszról készült képeket, amelyeket a világ csillagvizsgálói készítettek. Hacsak nem változik valami drámaian a műholdak számának, visszaverő képességének és sugárzásának nemzetközi szabályozása terén, a Lawlerhez hasonló szakértők úgy vélik, hogy a csillagászati kutatásokra gyakorolt hatás fokozódik.

Mintha egy átmeneti állapoton mennénk keresztül úgy, mint amikor az első autók megjelentek az utakon. Ha egy új modell elhajtott az úton, az ember kiszaladt, hogy megnézze. Most óriási autópályák mellett élünk, tele járművekkel. Szóval ez egyfajta átmenet, amin most a műholdakkal az éjszakai égbolton keresztülmegyünk

– mondja Lawler.

A műhold haszna az orosz–ukrán háborúban

A megakonstellációk kezdetekor több tízezer kis műhold mindössze 483 kilométerre volt a Föld fölött, ezeket magáncégek indították, hogy globálisan nagy sebességű internet-hozzáférést biztosítsanak.

Elon Musk SpaceX vállalata felelős a Föld körüli pályán lévő aktív műholdak nagyjából egyharmadáért, ami több, mint bármely más vállalaté vagy országé, beleértve az amerikai kormányt is. A SpaceX már több mint 2000 műholdat bocsátott fel, és további legalább 42 ezer műholdat tervez felküldeni a Starlink nevű megakonstellációjához. Távoli versenytársai közé tartozik az Amazon Project Kuiper és a londoni székhelyű OneWeb műholdas cég.

Miközben a Starlink több ezer kis műholdja gondot okoz a csillagászoknak, a világ vidéki vagy háború sújtotta részein élő emberek számára is biztosítják a szükséges internet-hozzáférést.

Oleg Kutkov ukrán mérnök és amatőr csillagász, aki decemberben vásárolt egy Starlink-terminált az Ebay-en, hogy szórakozásból szétszedje, nem gondolta volna, hogy valóban használni tudja majd kijevi lakásában. Oroszország februárban megszállta Ukrajnát, és amikor Elon Musk aktiválta a Starlink szolgáltatást Ukrajna felett, Kutkov ezt kezdte el használni tartalék internetszolgáltatásként.

Minden információt az internetről kapunk a légicsapásokról, az ellenséges erők mozgásáról. Rejtőzzünk el, ne rejtőzzünk el? Kimehetünk, vagy sem?

Kutkov elmondta, hogy korábban a Lawlerhez hasonló csillagászokkal együtt úgy gondolta, hogy a Starlinkkel kapcsolatos aggodalmak, amelyek akadályozzák a kozmosz megfigyelését, felülmúlják annak előnyeit, de az orosz invázió megváltoztatta a véleményét.

„Én száz százalékig a csillagászokkal voltam. De a jelenlegi helyzetben, amikor valóban szükségünk van az internetkapcsolatra, ez kezd fontosabbá válni” – mondta Kutkov.

Ha nem észleljük az aszteroidákat, kihalhat az emberiség

Oleg Kutkov és más ukránok számára a Starlink életmentő. A NASA azonban aggódik, hogy a Starlink ebben a hónapban induló második generációja egy napon hozzájárulhat ahhoz, hogy a földi élet eddig ismert formája megszűnjön.

A NASA földi távcsövekkel próbálja kiszűrni a potenciálisan gyilkos aszteroidákat. Az FCC-nek februárban írt levelében a NASA kijelentette, hogy „becslései szerint minden egyes aszteroidafelmérési képen lenne egy Starlink”, ami „káros hatással lehet bolygónk azon képességére, hogy észleljen és esetleg átirányítson egy potenciálisan katasztrofális becsapódást”.

Ezeknek az aszteroidáknak a megtalálása létfontosságú az emberiség túlélése szempontjából még jóval azelőtt, hogy a Földbe csapódhatnának

– mondta Samantha Lawler. A SpaceX nem válaszolt a cikkhez fűzött kommentárkérésekre, de a vállalat 2020 áprilisában egy nyilatkozatban foglalkozott a csillagászok aggodalmaival a műholdak csillagászati kutatásokra gyakorolt hatásával kapcsolatban.

Szilárdan hiszünk a természetes éjszakai égbolt fontosságában, amelyet mindannyian élvezhetünk, ezért dolgoztunk együtt a világ vezető csillagászaival

– áll a közleményben a CNN szerint.

A SpaceX változtatásokat vezetett be, miszerint „a műholdat egy kihelyezhető napellenzővel látták el, amely megakadályozza, hogy a napfény az űrhajó legfényesebb részeit érje”.

A Lawlerhez hasonló csillagászok szerint ezek a változtatások nem elegek, mivel egyelőre nincsenek kötelező érvényű nemzetközi szabályok a megakonstellációk felügyeletére, és a SpaceX nem várja meg, hogy a szabályozók felzárkózzanak. Hetente átlagosan körülbelül 50 új Starlink műholdat indít. „Már most is nagyon sok műholdat látunk, és hamarosan tízszer ennyi lesz” – vélekedik a csillagász.

Rovatok