Index Vakbarát Hírportál

Most akkor van élet a földön kívül?

2022. május 15., vasárnap 12:44

A Brain Bar és az Index közös podcastműsorában Nagy Ildi és Baranyi Marci többek között erre a kérdésre keresi a választ.

A matematikai logika alapján az univerzumban rengeteg fejlett civilizációnak kell léteznie, de a tapasztalatok mégsem ezt igazolják, mivel még a jelenleg rendelkezésünkre álló, legfejlettebb csillagászati műszerekkel sem sikerült az idegenek létezésére utaló jeleket azonosítani. De ha a nagy számok (és itt valóban nagyon nagy számokról beszélünk) törvénye alapján több fejlett civilizációnak is léteznie kell, akkor már csak egy kérdés maradt.

Hol vagytok, kedves földönkívüliek?

A fent leírt gondolatot nevezzük Fermi-paradoxonnak. Jelenleg is folynak kísérletek ennek feloldására, földön kívüli civilizációk létezésére utaló közvetlen vagy közvetett bizonyítékok keresésével vagy azzal az elmélettel, hogy a földön kívüli élet az ember tudta nélkül is létezhet, tehát még bizonyítani sem szükséges. Ezzel szemben az ellenvélemények azt feltételezik, hogy nem létezik földön kívüli intelligens élet, vagy csak olyan ritkán fordul elő, hogy az emberek soha sem léphetnek kapcsolatba ezekkel az életformákkal.

A filmesek fantáziáját is mindig mozgatta a földön kívüli lények létezése. Bár azt hihetnénk, hogy ez a téma már lerágott csont, hiszen a Pentagonnal kapcsolatos összeesküvés-elméletek és az elborult, 51-es körzethez tartozó teóriák már évtizedek óta az életünk részét képezik, de a mai napig rengeteg alkotás készül ebben a témában. Még egy magyar film is született a közelmúltban Űrpiknik címmel, amiben egy földön kívüli fiú érkezik a földre, hogy megmentse a világvégétől Zalatnay Saroltát, ugyanis bolygójára eljutottak Cini számai.

Ebben a témában könnyű elereszteni a fantáziánkat, pont ezért lesz üdítően tényszerű, mégis szórakoztató a Brain Bar és az Index közös podcastműsorának következő epizódja. Az Ott vagyunk már? hatodik részében – amely hétfőn érkezik az Index felületére – Nagy Ildi és Baranyi Marci a földön kívüli élet létezésének valószínűségéről Kiss László csillagásszal beszélget.

Ha addig is hallgatna valamit, ami kicsit kiemeli a világűrbe, látogasson el a Marsra, vagy ha még messzebb kíván utazni, akkor pörgesse előre vagy hátra velünk az idő kerekét. A korábbi epizódokban azt is végigvettük, hogy vajon ezt az internetet akartuk-e, illetve ezen túlhaladva megvitattuk a kérdést, hogy veszélyes-e a mesterséges intelligencia. A legutóbbi részben a technológiai ígéreteket kértük számon, méghozzá azzal a kérdéssel, hogy hol vannak már a repülő autók.

(Borítókép: Nagy Ildi és Baranyi Márton. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok