A strukturalizmus irányzatával találkozhatunk a nyelvészetben, az irodalomtudományban, a művészettörténetben, de eredetileg a 19. században ébredező pszichológiából indult.
A pszichológia tudománya kezdetben nem vált el élesen a filozófiától, önálló életre keltésében Wilhelm Wundtnak, egy lipcsei professzornak volt nagy szerepe, aki önmagán, majd asszisztensein kísérletezett, és dokumentálta a különböző ingerekre érkező reakciókat. Így született a pszichológia, és első módszere, az önmegfigyelés, avagy az introspekció.
Wundt és tanítványa, a brit Edward Titchener tették le a strukturalizmus alapjait, ami egyszerre elméleti és módszertani jellegű irányzat, mely a mentális folyamatok önvizsgálattal történő elemzésére összpontosított. Céljuk a mentális élmények elemeinek, az érzeteknek, a képeknek és az érzéseknek az analizálása, és annak megállapítása, hogy ezek az elemek hogyan alkotnak összetettebb élményeket. A központi gondolatok Wundttól származnak, Titchener pedig rendszerezte, terjesztette és népszerűsítette őket.
Wundt célja az volt, hogy rögzítse a gondolatokat és az érzéseket, elemezze őket alkotóelemeik szerint, és rájöjjön az elme folyamatainak szervezettségére, struktúrájára. Ehhez introspekciót alkalmazott, vagyis önmagát figyelte meg, majd kísérleti alanyait tette ki különböző ingereknek, akiknek be kellett számolniuk arról, hogy az inger milyen gondolkodásra és érzésre késztette őket. Ma már elavultnak hat a módszer, de a századfordulón nagy jelentőséggel bírt, mert megmutatta, hogy a pszichológia érvényes, számszerűsíthető kísérleti tudomány.
Titchener tanítványai különféle vizuális, auditív, tapintható tapasztalatokról számoltak be. Ezeket összeszámolták, és egy 1899-es cikkben meg is jelentették: 32 820 vizuális, 11 600 hallási és 4 ízérzékelési elemet számszerűsítettek.
Titchener 1908-ban arra a következtetésre jutott, hogy háromféle mentális komponens létezik, amelyek tudatos tapasztalatot alkotnak:
az érzékelések, a képek, az érzelmek.
Ezeket az összetevőket különböző tulajdonságokkal jellemezhetjük, például a minőség, intenzitás, időtartam, a figyelem szerepe és a kiterjedtség szerint. A professzor következtetése alapján minden gondolat érzésekből kialakult képekből fejlődött ki, vagyis minden gondolat érzésekre bontható.
Miután Titchener megkülönböztette az elme elemeit és az egymás közötti kölcsönhatásokat, rá akart jönni, milyen okból működnek együtt a komponensek úgy, ahogyan működnek. A fizikai folyamat és a tudatos élmény közötti kapcsolatokat, és ezek interakcióit vizsgálta.
A strukturalizmus soha nem terjedt el annyira széles körben, mint akár a behaviorizmus, sok ellenzője is akadt, például a Gestalt pszichológusai (ők az elme és viselkedés egészét vizsgálták), vagy a funkcionalista iskola William Jamesszel az élén, de nagy szerepe volt a pszichológia tudományának megszilárdításában és az introspekció kidolgozásában.
(Borítókép: Edward Titchener és Wilhelm Wundt. Fotó: Fotosearch / Bettmann / Getty Images)