Egy új kutatás szerint a zsiráf egyik elődje 17 millió évvel ezelőtt tökéletesen alkalmazkodott egy fejbeveréshez, és sokkal rövidebb nyakat növesztett. Újabb fosszíliák kerültek elő az utóbbi években, melyekből a kutatók a zsiráf hosszú nyakának kifejlődésére tudtak következtetni.
A zsiráf elődjének nem volt a mai zsiráfokra jellemző hosszú nyaka. Ehelyett az ősi állat sisakszerű fejfedővel és az emlősöknél valaha látott legbonyolultabb fej-nyak ízületekkel rendelkezett a harcokhoz. A kutatók ezt a lényt Discokeryx xiezhinek nevezték el. A kínai legendák szerint a xiezhi egy mitikus, kecskére emlékeztető, egyszarvú lény.
A zsiráf elődjének fosszíliáját először 1996-ban találták meg Kína északnyugati részén, a Junggar-medencében, és a kutatók azóta a Kínai Tudományos Akadémia pekingi gerinces paleontológiai és paleoantropológiai intézetében tanulmányozzák.
Azóta több fosszília is előkerült. A tudósok eleinte nem voltak igazán biztosak abban, hogy mit is látnak, amikor a szokatlan koponyát és a négy nyakcsigolyát tanulmányozták. Csak az elmúlt három évben jöttek rá, hogy ez a furcsa fosszília egy zsiráfoidhoz tartozik, és talán segíthet megfejteni, hogyan fejlődtek ki a zsiráfok.
Charles Darwin óta próbálják megérteni a tudósok, hogy a zsiráf, a legmagasabb szárazföldi emlős miért fejlődött ki ilyen hosszú nyakkal. Sok kutató úgy vélte, hogy az állat nyakával tudta elérni a magas lombokat.
A zsiráfok viselkedésének tanulmányozásából rájöttek, hogy a hosszú nyak egy másik célt is szolgál. Amikor a hím zsiráfok udvarlási versenyben állnak a nőstényekért, arra használják, hogy megküzdjenek egymással. Az izmos nyak, amely 2-3 méter hosszú is lehet, arra használható, hogy a csontos kiemelkedésekkel, az úgynevezett ossicone-okkal felfegyverzett, nehéz koponyájukat a rivális nyakának leggyengébb részeihez csapják. Röviden, minél hosszabb a nyak, annál nagyobb az esélye a komoly sérülések okozásának az ütésekkel.
Ahogy a kutatók tanulmányozták a Discokeryx xiezhit, a hosszú nyak evolúcióját tárták fel, ami magában foglalja a harci viselkedést és a környezeti nyomást a növényzet elérésére. A leghosszabb nyakkal rendelkező hím zsiráf a társadalmi hierarchia csúcsán áll, és a nőstényekért való versengés igénye a hajtóereje annak, hogy miért fejlődött ilyen hosszúra a nyaka.
Az eredményeket részletező tanulmány csütörtökön jelent meg a Science című folyóiratban.
Mind az élő zsiráfok, mind a Discokeryx xiezhi a Giraffoidea szupercsaládba tartoznak. Bár koponyájuk és nyakuk morfológiája nagymértékben különbözik, mindkettő a hímek udvarlási harcaihoz kapcsolódik és mindkettő szélsőséges irányba fejlődött
– mondta a tanulmány szerzője, Shiqi Wang, a Kínai Tudományos Akadémia Gerinces Paleontológiai és Paleoantropológiai Intézetének docense.
A Discokeryx xiezhi erősen felépített koponyával, vagyis az agyat körülvevő vastag csontokkal rendelkezett. A koponya teteje több mint 2,5 centiméter vastag volt, ami egy birka nagyságú állat esetében hihetetlenül erős – vélte a tanulmány társszerzője, Jin Meng, az Amerikai Természettudományi Múzeum fosszilis emlősökért felelős kurátora.
Ennek a koponyatetőnek volt egy nagy, lapos felülete is, ahol egyetlen, nagy, korongszerű szarvat növesztett a fejbeveréshez.
Az állatnak vastag koponyaalapja és nyakcsontjai voltak, amelyek a szélsőséges ütések elnyelésére szolgáltak.
A koponya és a nyakcsontok közötti összetett csuklók és ízületek akadályozták a nyak törését. Ez a szerkezet azt mutatja, hogy a Discokeryx xiezhi jobban fel volt építve a fejbecsapásra, mint szinte bármelyik élő állat, beleértve a pézsmatulkot is, amely rendszeresen szenved fejbevágást.
A kutatócsoport összehasonlította a zsiráfok és elődjeik szarvának szerkezetét a szarvasmarhákéval, szarvasokéval és juhokéval, és megállapították, hogy a zsiráfok szarvának formája változatosabb. Ez a megállapítás arra utal, hogy a társakért folytatott verseny intenzívebb, mint más szarvas emlősöknél.
A Discokeryx xiezhi környezetének meghatározásához a tudósok megvizsgálták a fogzománcát. Megállapították, hogy a zsiráfoid nyílt füves területeken élt, fák és bokrok foltjaival, és az évszakok alapján vándorolhatott. A 17 millió évvel ezelőtti miocén időszakban a Föld meleg volt és erdőkkel borított.
A Xinjiang régió, amely a zsiráfoidnak otthont adott, szárazabb volt a Tibeti-fennsík déli emelkedése miatt, amely megakadályozta a vízgőz mozgását. A szárazabb éghajlat kopárabb élőhelyet teremtett, ami környezeti nyomást gyakorolhatott a Discokeryx xiezhi túlélési képességére – innen ered a nőstényekért folytatott intenzív küzdelem. Amikor a korai zsiráfok körülbelül 7 millió évvel ezelőtt kezdtek megjelenni, hasonló környezetet tapasztaltak, mivel a Kelet-afrikai-fennsík erdőkből nyílt füves területekké alakult.
Ezeknek a zsiráfősöknek alkalmazkodniuk kellett, és
talán ennek közvetlen következményeként alakították ki a nyakharc rítusát, az úgynevezett „nyaktekerést”, hogy versenyezzenek a nőstényekért.
Ennek eredményeként a zsiráf nyaka gyorsan megnőtt és fejlődött 2 millió év alatt, ami a ma ismert magas, hosszú nyakú emlőshöz vezetett.
A hosszú nyak egyik mellékhatása azt is jelentette, hogy a zsiráf olyan magas lombokat is el tudott érni, amelyeket más állatok nem. Korábban a tudósok úgy gondolták, hogy a zsiráf előtt léteznie kellett egy közepesen hosszú nyakú ősnek. Ehelyett azonban az evolúció inkább közvetlenül, mint szakaszosan történt.
Túl kevés fosszília van, és csak egy bizonyos területről, hogy a kutatók tudhassák, meddig élt a Discokeryx xiezhi, vagy mikor halt ki. A ragadozói között valószínűleg hiénák, kardfogú macskák és egy Amphicyon ulungurensis nevű óriás medvekutya is szerepelt – írja a CNN.