Az arktikus területek lakói, az alaszkai indiánok és eszkimók már időtlen idők óta mérik össze erejüket, kitartásukat és egyensúlyérzéküket. Nemcsak azért teszik ezt, mert még mindig fáznak (300 évvel ezelőtt mínusz 60 fokot kellett túlélniük), hanem hagyományaik megőrzéséért és a falvak közötti kapcsolatok erősítése miatt is. Ezekből a versenyekből nőtt ki az Eszkimó olimpia, amin az atlétikai játékok mellett tánc, mesemondás és egyéb szórakoztató műsorok is szerepelnek. 

Az első Eszkimó olimpiát 1961-ben Fairbanksben rendezték meg 6 résztvevő csapattal, de akkora sikert aratott, hogy azóta minden évben újra sort kerítenek rá. Ekkor még csak négy eszkimó és két indián tánccsoport szerepelt, a sportszámok között volt magasugrás, takaródobás, fókanyúzás, de Miss Eszkimó Olimpia választás is. A játékok egyetlen egyszer maradtak el a 62 év alatt, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt.

1970-től a Tundra Times, a legnagyobb példányszámú alaszkai újság szponzorálja a játékokat. De miben különbözik a hagyományos olimpiától az eszkimók egzotikus rendezvénye?

Tépd a fülét, cipeld messze

Itt van például az egyik leghíresebb sportszámuk, a Fülhúzás, az állóképesség és a fájdalom játéka. Ebben az a jó, hogy akárki megpróbálhatja, talán csak az átlagnál egy kicsit erősebb fülre van szükség. A lényeg, hogy a két egymással szemben álló versenyző fülei egy madzaggal vannak összekötve, az nyer, aki lehúzza a madzagot a versenytárs füléről, vagy addig húzza, amíg a másik már nem bírja tovább és feladja. 

A versenyzőre négy ember akaszkodik rá, akiket minél messzebb kell cipelnie – mintha egy nagy vadat vinne nagy távolságra a sikeres vadászat után.

Bomba és Bothúzás

A Dobd le a bombát versenyszámban a sportoló lefekszik a földre, kinyújtja oldalra karját, hátra a lábát (repülőgép), majd önként jelentkezők felveszik, megragadják a csuklójánál, bokájánál fogva, és tempós séta közben cipelik. A „repülőnek” őriznie kell feszes tartását: egyenesen a hátát, alacsonyan a fenekét. Egy sportolóra maximum háromszor szólhatnak, hogy korrigálja a pozícióját. A cél: minél tovább szabályosan kitartani a levegőben. 

Az Indián bothúzó játék a halászatot idézi fel: egy bezsírozott botot kell elhúzni a másiktól, mintha a csúszós halat kellene jól megmarkolni és nem engedni, hogy kiugorjon az ember kezéből.  

Sikeres fogás vagy takaródobás

A part menti bálnavadász falvak rúgásokkal kommunikáltak: ha sikerült elkapniuk egy bálnát vagy más vadat, egy hírnök futott a falu felé, és amikor látótávolságon belül volt, lábával a magasba rúgott. Így jelezte a falunak, hogy sikeres volt a halászat, és készülhetnek a szállításban való segédkezésre.

Ennek olimpiai megfelelője a High kick, amikor a sportolónak egy felfüggesztett labdát kell megrúgnia úgy, hogy az egyik lábán ugrálva közelíti meg. Felugrik és ugyanazzal a lábbal rúgja a labdát, amin majd landol, megtartva egyensúlyát. A labdát egyre magasabbra lógatják, az nyer, aki a legmagasabban is meg tudja rúgni egyensúlyvesztés nélkül. Ugyanennek van kétlábas száma is, amikor két lábbal rúg és két lábra érkezik.

Az egyik legnépszerűbb versenyszám a Takaródobás, vagy a Nalukataq. Egy fóka- vagy rozmárbőrből készült kör alakú takarón körben hurkok és fogantyúk vannak, ezeket ragadja meg 40-50 körben álló önkéntes résztvevő, hogy a takaró közepén lévő játékost elkezdjék a magasba dobálni. Ha ügyesek, akár harminc méter magasra is feljuthat, de lábra kell érkeznie, leesés nélkül. Vannak, akik táncolnak is a levegőben, vagy futnak, esetleg, mindenki nagy örömére bukfenceznek. Hasonlít a trambulinra, csak itt a rugókat emberek helyettesítik, akik úgy mozoghatnak, hogy segítsék az ugrót. A bírók az egyensúly, a magasság és a stílus alapján hirdetik ki a győztest. 

Ha szívesen megúsznánk a perzselő európai nyarat, még jelentkezhetünk önkéntesnek az alaszkai olimpiára, amit július 13–16. között rendeznek. A versenyszámokat elnézve nem unatkoznánk.

(Borítókép: Az Eszkimó olimpia bothúzó versenye Alaszkában 2009. július 18-án. Fotó: Qi Heng / Xinhua News Agency / eyevine / Northfoto)