Index Vakbarát Hírportál

Egy új immunterápia teljesen visszafordította a végbélrákot

2022. június 17., péntek 19:58

A kísérleti rákkezelés során minden egyes beteg tünetmentessé vált, a rák kimutathatatlan volt.

A New England Journal of Medicineben megjelent tanulmány szerint 12 beteg részesült kísérleti végbélrákkezelésben, és mindegyikük állapota remisszióba került, kemoterápia nélkül. Luis Diaz Jr., a Memorial Sloan Kettering (MSK) Rákkutató Központ munkatársa, a tanulmány szerzője szerint

A rák történetében ez az első alkalom, hogy ilyesmi történt.

A betegek a hat hónapos immunterápiás kezelést követően döbbenten értesültek arról, hogy a rák eltűnt.

A tanulmány mögött álló MSK orvosai azt akarták megvizsgálni, hogy az immunterápia önmagában képes-e kezelni a rákot, de arra álmukban sem gondoltak, hogy ilyen jól működik. Ráadásul a vizsgálatban résztvevő 12 ember közül senki sem tapasztalt semmilyen mellékhatást a dostarlimab nevű gyógyszer szedésekor. Az immunellenőrzőpont-gátlónak is nevezett dostarlimab vegyülete felszabadítja az immunsejteket, hogy felismerjék és megtámadják a rákos sejteket.

De a kutatók óva intenek attól, hogy csodaszerként kezeljük a dostarlimabot, mert általában az ehhez hasonló összetételű, erősségű gyógyszerek minden ötödik embernél allergiás reakciót váltanak ki. Dr. Alan Venook, a Kaliforniai Egyetem (San Francisco) rákspecialistája azt mondta, „a mellékhatások hiánya azt jelenti, hogy vagy nem kezeltek elég beteget, vagy valamilyen módon ezek a rákos megbetegedések egyszerűen mások.” Venookon kívül más orvosok is szkeptikusok, mivel mindössze 12 résztvevővel zajlott a vizsgálat.

Dr. Hanna Sanoff, az Észak-Karolinai Egyetem onkológusa azt írta, hogy a „kicsi, de lenyűgöző” vizsgálat eredményeinek megértéshez még sok időre van szükség. Úgy fogalmazott: 

Nagyon keveset tudunk arról, hogy a dostarlimabra adott klinikai válasz egyenlő-e a gyógyulással.

Az eredmények mindenesetre biztatóak. 

(Borítókép: Fabricio Alonzo / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok