A napokban kezdődött a tiszavirágzás a Tisza Szeged alatti szakaszán és a Fekete-Körösön, és aki látta már a 8-10 centiméteres kérészek többezres röpke násztáncát, soha nem felejti el bámulatos kavalkádjukat. Nem sok kellett azonban ahhoz, hogy a kontinens legnagyobb kérészei örökre eltűnjenek Európából.
Korábban kontinens szerte elterjedtek voltak, leginkább a síkvidéki folyókon. Még Arisztotelész is említést tett róluk és találóan „egynapinak” (ephemeronnak) nevezte őket. A XX. század fordulóján azonban életterük hirtelen zsugorodni kezdett, a folyószabályozások, vízszennyezések, kikövezett medrek annyira tönkretették élőhelyeiket, hogy lakóhelyeik 98 százalékáról kipusztultak.
A Loire-ból 1922-ben, a Rajnából 1952-ben tűntek el véglegesen. Az 1980-as évekre pedig már csak a Tiszán és mellékfolyóinak néhány szakaszán fordultak elő egész Európában, és nem kellett sok ahhoz, hogy innen is elillanjanak örökre. Habár a tiszavirág (Palingenia longicauda) 1993 óta szigorúan védett faj Magyarországon, a 2000-es tiszai ciánszennyezés (a hordalékban lerakódott nehézfémek miatt) minden erőfeszítés ellenére is óriási károkat okozott a fennmaradt állományban.
Azóta számuk fokozatosan nő, és a különleges kérészfaj és tömeges násztáncuk, a tiszavirágzás is bekerült a hungarikumok közé, a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájának tételei közé választották.
Így most, ha szerencsések (vagy mobilisak) vagyunk, akár meg is figyelhetjük tömeges szaporodásukat. A kérészek ugyanis június közepétől (ha a hőmérséklet nekik pont megfelelő) bármelyik napon úgy dönthetnek, hogy egyszerre, teljes összhangban előbújnak a folyómederből, és pár órás tömeges párosodási ceremóniát rendeznek.
A nagyobb termetű nőstények kezdik a jelenetet, azonnal elkezdenek röpködni. A hímek előbb kivergődnek a folyópartra, és 5-10 perc alatt gyorsan átöltöznek, azaz vedlenek még egyet, aztán már csakis a párzásra koncentrálnak. Egy-egy nőstényre akár többtucatnyian is rárepülhetnek, az izgatott, gomolygó alakzat pedig virágformát idéz, ahogy az aktus után azonnal elpusztuló hímek tetemei is virágszőnyegként úsznak a vízen.
A nőstények még tartják magukat, és „kompenzálnak még egy keveset, a folyó felett pár kilométernyit visszarepülnek pont oda, ahonnan néhány órája csapatosan szálltak ki a folyóból, és a víz felszínére rakják megtermékenyített petéiket, majd ők is elpusztulnak. A folyót betakaró tiszavirágokra pedig halak, madarak sokasága veti rá magát, ahogyan a rajzás kezdetekor a kikelésre készülő lárvákat is lesben álló ragadozó halak és békák hadai várták türelmetlenül.
Ezért a kérészéletű tiszavirágoknak nem pusztán esztétikai, hanem jelentős ökológiai szerepük is van: fontos részei a táplálékláncnak, és érzékeny bioindikátorként jelzik a folyók vízminőségének változásait. Ha hirtelen eltűnnének, akkor hiányuk bizonyosan érzékelhető károkat okozna a helyi ökoszisztémákra.
Nem véletlen, hogy még begyűjteni is tilos, akár egyetlen példányt is belőlük, még elhullottat sem, hiába tartották egykor kiváló horgászcsalinak. Aki mégis ilyet tenne, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal kell számolnia. Arra pedig lehet számítani, hogy azon a kevés helyen, ahol kivirágoznak a kérészek, szigorú hatósági szemek fogják betartatni a „mindent a szemnek” szabályt.
(Borítókép: Tiszavirágok (Palingenia longicauda) esti násztánca a Tiszán, Nagykörű közelében 2017. június 18-án. Fotó:Bugány János / MTI)