Index Vakbarát Hírportál

Gyorsabban párolognak el a tavaink, mint gondoltuk

2022. július 3., vasárnap 20:44

A felmelegedő klímában nemcsak jobban algásodnak a Föld tavai, és fogy az oxigén a melegebb vizekben, hanem sokkal gyorsabban is párolognak, mint azt korábban gondolták. Egy friss tanulmány szerint az erősödő napsugárzás mellett változik a felhőzet is, és minden korábbinál szomjasabbá tette az eget. Ráadásul az olvadó gleccserek és jégmezők miatt nőttek az édesvízfelületek, és egyre gyorsabbá vált a víz körforgása.

A Föld felszínének mintegy ötmillió négyzetkilométerét fedi természetes vagy mesterséges tó, mostani tudásunk alapján szám szerint 1,4 millió tó. Most pedig a Texas A&M Egyetem kutatói a 1985 és 2018 közötti műholdas adatokból elkezdték kiszámolni a havi vízveszteségeket és a párolgási sebességet.

Azt találták, hogy évente 1500 köbkilométernyi vizet szippant fel az ég, 15 százalékkal (több mint három milliárd literrel) többet, mint azt korábban becsülték. Azt is megállapították, hogy a mesterséges tavak, víztározók párologtatnak arányaikban a legtöbbet. Míg az édesvíz öt százalékát tárolják csak, addig az összes pára 16 százalékát produkálják, többet a világ háztartási- és iparivíz-felhasználásánál együttesen.

A globális tóadatbázis párolgási adatait nyilvánossá tették, és a kutatók arra buzdítják a vízgazdálkodási döntéshozókat és a tudományos közösséget, hogy használják fel ezeket az értékes információkat. Csak így lehet jobban megérteni, hogy a tavak, köztük a mesterséges víztározók milyen szerepet játszanak a globális időjárás alakulásában, az árvizekben, az aszályokban és a klímaváltozásban.

(Borítókép:  Fürdőzők és álló szörfös a Balatonban Fonyódnál az alsóbélatelepi strandon 2022. június 28-án naplementekor. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok