A 194 négyzetmérföldes Coiba Közép-Amerika legnagyobb szigete. Hatalmas trópusi erdők, fehér homokos strandok, hömpölygő vízesések, termálforrások és halaktól hemzsegő vizek tarkítják, ráadásul a Csendes-óceán keleti részének legnagyobb korallzátonygyűrűje veszi körül. De a gyönyörű Coibának van egy sötét oldala is – olvashatjuk a Smithsonianmagon.

Brutális fegyenctelepek

1919-től 2004-ig Coiba szigetén éltek Panama legveszélyesebb gyilkosai és nemi erőszaktevői, valamint több ezer „los desaparecidos” („eltűnt”) politikai fogoly, akik Omar Torrijos és Manuel Noriega diktatúrája alatt váltak köddé. A sziget távoli fekvése – Coiba több mint 12 000 évvel ezelőtt szakadt el a szárazföldtől az emelkedő tengerszint miatt, utolsó ismert őslakosai pedig az 1500-as évek közepén hagyták el – ideális hellyé tette egy 20. század eleji büntetés-végrehajtási kolónia létrehozására. Nehéz volt odajutni, és még nehezebb elhagyni.

Coibán 1300 fogoly lakott, többségük 30, egymástól távol eső mezőgazdasági táborban élt a szigeten. 

Persze nem Coiba volt ez egyetlen börtönsziget, de az egyik legnagyobb. Volt büntetés-végrehajtási kolónia Brazília partjainál is, egy másik az ecuadori Isabela-szigeten, de talán a leghírhedtebb  a francia Guyanában található Ördög-sziget, ahol hozzávetőlegesen 80 000 fogoly raboskodott – többségük betegségek és bántalmazások következtében meghalt. (Innen sikerült egyébként megszöknie csodával határos módon Pillangónak, vagyis Henri Charriére-nek).

Varázslatos ökoszisztéma

Coiba világtól elzárt szigetén természetes prosperálásnak indult a növény- és állatvilág, és mindössze három évvel azután, hogy Panama katonai uralma 1989-ben véget ért, a kormány a szigetet és környékét nemzeti parkká nyilvánította, 2005-ben az Unesco a Coiba Nemzeti Parkot és különleges tengeri övezetét a Természeti Világörökség részévé nyilvánította.

Ma turisták tömegei látogatják a búvárkodás, a buja természet, a palackorrú delfinek és az óriási csikóhalak miatt. A sűrű dzsungelt különleges vadon élő állatok népesítik be, például olyan endemikus (helyhez kötött) fajok, mint a Coiban agouti rágcsálófaj. A szigeten menedékre találtak azok a madárfajok is, amelyek máshol már kihaltak, például a tarajos sasok, valamint Panama utolsó jelentős skarlátarapapagáj-populációja. Vizei 800 egyedi halfajnak, közel 20 cetfajnak, például púpos bálnának és orkának adnak otthont. A szigeten hüllők, például óriási varangyok, és zöld leguánok élnek, strandjain tengeri teknősök fészkelnek. Coibát ezért gyakran „Panama saját Galápagosának” nevezik. 

A kutatható növény- és állatvilág diverzitása itt óriási. Ez a tengeri biológiai sokféleség gócpontja, erdői tele vannak egyedülálló élőlényekkel, amelyek a szárazföldiektől elkülönülő fajokká fejlődtek.

– mondja Juan Maté tengerbiológus, aki egyben a panamai Smithsonian Tropical Research Institute (STRI) tudományos ügyekért felelős menedzsere is.

Veszélyes vadállatok

A több száz itt élő krokodil már a foglyok idejében elrettentésül szolgálhatott, ahogy a 33 cápafaj (köztük bika- és tigriscápa) és a gyilkos kígyók is elvehették a rabok kedvét a szökéstől. 

Coibán még mindig láthatóak az egykori büntetés-végrehajtási telep nyomai: egy börtöntemplom romjai, egy jeltelen sírokkal teli temető, az egyik egykori őrállomás pedig természettudományi múzeumként funkcionál, amely sok információval szolgál a kolónia korszakáról, és látogatható maga a börtön is.

A sziget Panama egyik kihagyhatatlan turistalátványosságává nőtte ki magát, de zord története mindig kísérteni fogja. A foglyok számára a hely a poklot jelentette, a mai odalátogatóknak maga az édenkert.

(Borítókép: White Sandy Beach a Coiba-szigeten 2016. december 6-án. Fotó: Kike Calvo/Universal Images Group via Getty Images)