Index Vakbarát Hírportál

Magyarországi tudós módszerét vették át az amerikaiak a szaglás visszanyerésére

2022. július 22., péntek 06:00 | aznap frissítve

A koronavírusban szenvedők szaglása hosszú távon gyengülhet, vagy akár el is veszhet. Egy klinikai kutatónak azonban van egy lehetséges megoldása: a beteg saját vérplazmája. A Covid–19 felhívta a figyelmet olyan régóta figyelmen kívül hagyott egészségügyi állapotokra is, mint a vírusfertőzés utáni szindrómák és a szaglás elvesztése.

Ezt a módszert 2016-ban egy Magyarországon született, de Ciprusról származó fül-orr gégész  doktornő, Panayiota Mavrogeni találta fel és az amerikaiak az ő akkori publikációjára felfigyelve kezdték el használni a módszert. A Semmelweis egyetemen végzett tudós az Indexnek elmondta, hogy 2014-ben dolgozta ki a módszert, amit a bőrgyógyászok is azóta használnak. A szaglássejtek az egyetlen idegsejtek, amelyek képesek regenerálódni, vagy újratermelődni, ebből kiindulva találta ki a kezelést. Elmondta, hogy ezt a módszert most az amerikaiak úgy állítják be, mintha a saját módszerük lenne és ők lennének az elsők, akik kidolgozták.

Ezt a módszert 2014-ben kitaláltam és egy évig dolgoztam az öt esettel 2016-ban, miután a Semmelweis Egyetemen dolgozó kollégáimmal, akik szerepelnek a tudományos cégben, a módszert átbeszéltük és ígéretesnek találtuk. Elhatároztuk, hogy leközöljük a The International Tinnitus Journalban, Amerikai tudományos folyóiratban

– mondta Panayiota Mavrogeni.

A vérlemezkék a vérzéscsillapításban és a sérülést követő vérzéscsillapításban betöltött kulcsszerepükről ismertek. Az a tény, hogy a vérlemezkék növekedési faktorokat és aktív metabolitokat választanak ki, azt jelenti, hogy alkalmazásuk pozitív hatással lehet a gyors gyógyulást és szövetregenerációt igénylő klinikai helyzetekben – áll a tanulmány bevezetőjében.

A vérlemezkékben gazdag plazmát ígéretes, de nem bizonyított terápiaként írták le. Anyagok és a szaglás visszahozásához alkalmazott módszerek között szerepelt, hogy a teljes vért egyfokozatú centrifugálásnak vetették alá. A teljes vért ezután három rétegre választották szét. A legalsó plazmarétegből egy millilitert adtak a beteg orrába. Ennek eredményeképpen a harmadik és végül a negyedik terápia után 5 betegből 4 azt mondta, hogy „visszatért a szaglásuk”, míg a maradék egy beteg azt mondta, hogy sok mindent, de nem mindent érez. A tudósok arra következtettek eredményeik alapján, hogy

a vérlemezkékben gazdag plazma beadása a szaglótájékra ígéretes, utolsó esély a teljes szaglásvesztés kezelésére.

David Rosen, a Thomas Jefferson Egyetem fül-orr-gégésze az 1990-es évek óta kezeli a szaglás elvesztésével küzdő betegeket. Hamarosan megkezdi a II. fázisú klinikai vizsgálatot, amelyben egy biológiai anyagot tesztel, a beteg saját vérlemezkékben gazdag plazmáját.

Az ételek illata az ízlelés fő forrása, ezért szaglás nélkül nehezen tudnak enni a betegek. A kellemes illatok is kellemetlen szaggá válhatnak a vírus hatására, ami nagyon megnehezíti az életet a koronavírusból való felépülés után is. A vérlemezkékben gazdag plazmakezelés viszont visszahozhatja a szaglást.

Öngyógyító képesség a kezelés alapja

A szaglásvesztés kezelésére szolgáló szaglóterápia során a pácienseket néhány hónapon keresztül ismételten különböző szagoknak teszik ki, de ez a kezelés csak körülbelül 35 százalékban állítja helyre valakinek a szaglóérzékelését – írja a Drug Discovery News.

A vérlemezkékben gazdag plazmaterápia már 40 éve létezik. A szaglórendszerben a szagló neuronok, amelyek érzékelik és továbbítják a központi idegrendszer felé a szaglással kapcsolatos információkat, az egyetlen olyan neuronok, amelyek képesek önmagukat megjavítani. A szaglóneuronokat úgy lehet regenerálni, hogy plazmával beindítjuk a szervezet saját önjavító képességét. A vérlemezkék rengeteg növekedési faktort tartalmaznak, amelyek arra utasítják a szervezetet, hogy őssejteket hozzanak létre, és azokat kezdjék neuronokká differenciálni. 

A kezelés folyamata

A szagló neuronok magasan az orr hátsó részén helyezkednek el. „Fogom ezeket a cellulózból készült kis kütyüket, és trombocitákban gazdag plazmával áztatom őket, ami úgy néz ki, mint egy szalmaszínű folyadék. Egy endoszkópot használok, hogy láthatóvá tegyem az orr hátsó részét, és olyan magasra pakolom a kütyüt, amennyire csak tudom, és az csak ül ott fent. A plazma nyolcvan százaléka az első percben felszívódik. Ha a kütyü kiesik, vagy a páciens kinyomja, az nem számít, mert a nagy része már azelőtt felszívódik, hogy elhagyná a rendelőt. A betegnek nem okoz légzési problémákat, mert olyan magasan van az orrban, hogy nem akadályozza a légutakat. Egy-két napon belül magától lebomlik” – magyarázta David Rosen.

Semmi új nem kerül a beteg szervezetébe. A vérlemezkékben gazdag plazma a beteg saját vére. Az egyetlen hátrány a vérvétel.

A szaglásukat elvesztett emberek 95 százaléka koronavíruson esett át.

A trombocitákban gazdag plazmaterápia beadásának módja a szakértő szerint jobb, mint a korábban alkalmazott beadási módszerek, például injekcióval. A kísérleti tanulmány alapján azok a betegek, akik injekció útján kaptak plazmát, nem nyerték vissza a szaglásukat olyan jól, mint azok a betegek, akik a plazmával áztatott tömést kapták. Ezenkívül az injekciót kapó betegek nem voltak annyira hajlandók egy második injekciót elfogadni.

Rovatok