Index Vakbarát Hírportál

Eladták a Tyrannosaurus rex ősének 76 millió éves csontvázát

2022. július 29., péntek 08:54

6,1 millió dollárért (2,4 milliárd forintért) kelt el egy árverésen a T-Rex rokonának, a gorgoszaurusznak a megkövesedett csontváza, amely 10 millió évvel leszármazottja előtt járta a Földet.

Az óriási ragadozó, amely a T-Rex elődjeként 76 millió évvel ezelőtt a mai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén vadászott zsákmányra, csütörtökön került eladásra a New York-i Sotheby árverésén. A példányt 2018-ban fedezték fel a montanai Havre közelében lévő Judith-folyóban.

A csontváz közel 3,5 méter magas és 6,7 méter hosszú.

Az első gorgoszaurusz magánkézben

Az összes többi ismert gorgoszaurusz-csontváz múzeumi gyűjteményekben található, így ez az egyetlen magántulajdonban lévő példány. Cassandra Hatton, a Sotheby tudományos és populáris kultúráért felelős globális vezetője az árverés előtt a Sky News szerint elmondta:

Pályafutásom során sok kivételes és egyedi tárgyat volt szerencsém kezelni és értékesíteni, de kevés olyan tárgy van, amely képes olyan csodálatot kelteni és megragadni a képzeletet, mint ez a hihetetlen gorgoszauruszcsontváz.

A Sotheby előzetes becslése a fosszíliára 5 és 8 millió dollár között volt.

Rovatok