Index Vakbarát Hírportál

A régészek megtalálhatták Szent Péter szülőhelyét?

2022. augusztus 23., kedd 15:06

Egy most talált templomi mozaikdarab választ adhat az apostol szülőhelye körüli kérdésekre.

Régészek és vallástudósok régóta keresik Szent Péter szülőhelyét, aki a tizenkét apostol egyike volt, és a katolikus egyház első pápája. 

A kutatók most egy görög feliratú ókori mozaikot fedeztek fel al-Aradzs városában, Izraelben. A felirat szövege („égi apostolok vezetője és parancsnoka”) azonos azzal, ahogy Szent Pétert nevezték a bizánci keresztény írók.

János evangéliuma szerint Szent Péter, Szent András és Szent Fülöp mind egy Bétszaida nevű halászfaluban született. A keresztények úgy vélik, hogy ez a hely Jézus néhány csodájának is a helyszíne, beleértve egy vak ember meggyógyítását és emberek ezreinek öt vekni kenyérrel és két hallal való etetését.

A régészek nem tudják pontosan, hol található Bétszaida, bár több helyre leszűkítették: az et-Tell régészeti lelőhelyre, Messzadié falura és az el-Aradzs régészeti lelőhelyre.

Az újonnan felfedezett mozaik megerősíti el-Aradzs hipotézisét, ez lehetett egykor Bétszaida. A kutatók 2016 óta ásnak a helyszínen.

A lelet

A most megtalált mozaik az úgynevezett Apostolok temploma mozaikpadlójának egy része lehet. Az ásatásokon részt vevő régészek, a New York-i Center for the Study of Ancient Judaism and Christian Origins (CSAJCO) munkatársai úgy tartják, hogy az el-Aradzs Péter, Fülöp és András apostol szülőhelye is. A feliratot egy kétsoros fekete mozaikkőből álló kerek medalion keretezi, és egy adományozóra is utal: „Konstantin, Krisztus szolgája” (aki nem az azonos nevű római császár).

Ez a lelet a legerősebb bizonyítékunk arra, hogy Péternek különleges kapcsolata volt a bazilikával, és valószínűleg neki szentelték

– mondta Steven Notley, az ásatások régészeti igazgatója. 

Az el-Aradzsban talált templomot Szent Willibald eichstätti püspök is említette jegyzeteiben, amikor leírta a Galileai-tengernél tett látogatását a VIII. században.

Jeruzsálemi zarándoklata során Kapernaumból Kursziba menet egy templomra bukkant.

A régészek szerint a feliratnak komoly szerepe lehet Péter apostol és a bazilika kapcsolatának azonosításában. Az ásatások októbertől folytatódnak, akkor még biztosabb eredményeket kaphatnak.

(Borítókép: Szent Péter apostol. Fotó: Wikipédia)

Rovatok