Index Vakbarát Hírportál

Nature: Az új omikron-specifikus oltások messze nem szuperpajzsok

2022. szeptember 3., szombat 10:44

Egy kutatás megállapította, hogy a már meglévő oltások ugyanolyan szintű védelmet nyújtanak a vírussal szemben, mint az új, omikron-variáns elleni vakcinák.

Amint arról már beszámoltunk, a tengerentúlon, valamint az Egyesült Királyságban élők juthatnak hozzá először a módosított oltásokhoz, amelyet már kifejezetten az új omikron-variáns elleni védelemre fejlesztettek ki a nagy vakcinagyártók.

Ezek abban a reményben készültek el, hogy jelentősebb védelmet tudnak majd nyújtani a korábbi készítményekhez képest. Egy elemzés szerint a frissített emlékeztető oltások nagyjából ugyanolyan védelmet nyújtanak majd, mint egy extra adag a régebbi vakcina – írja a Nature beszámolója.

Ez nem valamiféle szuperpajzs a vírussal szemben, amit két héttel vagy akár egy hónappal ezelőtt ne kaphattunk volna meg

– jelentette ki John Moore, a New York-i Weill Cornell Medicine vakcinakutatója, aki nem vett részt a medRxiv preprint szerveren augusztus 26-án közzétett tanulmány elkészítésében.

Amint arra korábbi írásunkban már kitértünk, a szakértők nem tartották fontosnak, hogy kísérleteknek vessék alá az új vakcinát, ugyanis az éves influenzaoltásokhoz hasonlóan itt is csak frissítik az oltóanyagot. Moore szerint azonban nem ártott volna elvégezni néhány vizsgálatot az amerikai és a brit hatóságoknak, mielőtt engedélyezték volna a készítményt, hiszen akkor kiderült volna, hogy az új vakcina hatékonysága semmivel sem nagyobb a régebbieknél.

Hatékonysági vizsgálatokat végeztek

A nagyszabású hatékonysági vizsgálatok kimutatták, hogy a koronavírus elleni vakcinák első generációja több mint 90 százalékkal volt képes csökkenteni a megbetegedés kockázatát. Azonban az olyan típusú vizsgálatokat, mint amelyekkel ezeket a placebókontrollált klinikai kísérleteket elvégezték, 2022-ben már nem lenne sem célszerű, sem pedig etikus meglépni.

Ehelyett a módosított oltásokat kisebb csoportokban vetették alá vizsgálatoknak, ahol a résztvevők immunválaszait figyelték elsődlegesen, emellett mérték a semlegesítő antitestek számát, és ezt hasonlították össze az eredeti vakcinával oltottaknál tapasztaltakkal.

A legtöbb kísérlet alapján kijelenthető, hogy e téren a legtöbb frissített oltás – ami nem csak omikronspecifikus, de például a béta variáns ellen is véd  jobban teljesített, mint az eredeti vakcinák. A Moderna elnöke, Stephen Hoge szerint tehát egyértelműen egy jobb emlékeztető vakcináról beszélhetünk ezesetben. 

Azért, hogy a Modernához hasonló eredményekhez jusson, az ausztráliai Sydneyben található Dél-walesi Egyetem (UNSW) matematikai modellezője, Deborah Cromer vezette csoport összegyűjtötte az összes fellelhető frissített vakcinakísérleti eredményt, valamint az eredeti vakcina negyedik dózisáról szóló tanulmányokat.

Az eredmények alapján mindkét vakcinatípus elképesztő mennyiségű ellenanyagot tartalmazott, de a frissített változat mintegy 

másfélszer nagyobb ellenanyagszintet ért el a régebbi vakcinákhoz képest.

Csökkenne a kórházi kezelések száma

Az eredmények azt mutatják, hogy a semlegesítő antitestek magasabb szintje erősebb védelmet képes nyújtani a koronavírussal szemben, az azonban nem derült ki, hogy mennyivel erősebbet.

Ennek megállapítására Cromer csapata egy olyan modellt alkalmazott, amely az eredeti koronavírus elleni vakcinák hatékonyságát ellenanyagszinthez kötötte. A modell megállapította, hogy a frissített vakcinák legnagyobb előnye abból származik, hogy ezek extra oltásanyagot jelentenek.

Egy olyan populációban, ahol az emberek fele már védett a tünetes koronavírus-fertőzéssel szemben korábbi vakcinák és fertőzéseknek köszönhetően, ott 

a frissített vakcina akár 90 százalékos védelmet is nyújtott, szemben az eredeti vakcina 86 százalékos hatékonyságával.

A lakosság szintjén a frissített vakcináknak van értelme. Cromer csapatának becslése szerint ezer emberre számítva egy frissített vakcinákon alapuló emlékeztető kampány átlagosan nyolccal kevesebb kórházi kezelést eredményezne, mint a régebbi vakcinákon alapuló, ami csökkentené az egészségügyi dolgozók leterheltségét.

(Borítókép: Karen Ducey/Getty Images)

Rovatok