Index Vakbarát Hírportál

Kinyílt a Föld legnagyobb és legbüdösebb virága – az élőhelyén kívül először

2022. szeptember 19., hétfő 13:10

Két évszázaddal a felfedezése óta először nyílt ki természetes élőhelyén kívül a Föld legnagyobb ismert virága, amely orrfacsaró bűzzel csalogatja magához a dögevő rovarokat a megporzáshoz.

Az óriás bűzvirág (Rafflesia arnoldii) az indonéziai Bogor Botanikus Kertben, Jakarta közelében virágzik a múlt hét óta, ahol 2006 óta próbálkozik a szaporításával Sofi Mursidawati kutató.

A „fogságban” tartott növény virágja mindössze 60 centiméter átmérőjű, a vadon élő példányok átmérője azonban elérheti a másfél métert is, súlya pedig meghaladhatja a 11 kilogrammot – közölte az indonéz Nemzeti Kutatási és Innovációs Ügynökség az MTI szerint.

A ritka és veszélyeztetett raflézia szaporításával azóta próbálkoztak, hogy Stamford Raffles brit politikus és kalandor és Joseph Arnold brit orvos 1818-ban felfedezte Szumátrán, Bengkulu térségében.

Tudományos nevét a parazita növény két felfedezője nevének összevonásával kapta.

A Rafflesia arnoldiit Indonéziában 1993-ban egy elnöki rendelettel „ritka nemzeti virággá” nyilvánították.

Rovatok