Index Vakbarát Hírportál

Tutanhamon sírkamrája rejti Nofertiti sírját is

2022. szeptember 27., kedd 18:53

A Tutanhamon sírjában felfedezett jelek alátámaszthatják azt az elméletet, amely szerint a legendás egyiptomi királynő, Nofertiti a mostohafia, Tutanhamon sírkamrája melletti rejtett sírban fekszik.

Nicholas Reeves brit archeológus szerint az 1922-ben a Királyok Völgyében felfedezett Tutanhamon-sírban rejtették el mostohaanyja, Nofertiti sírkamráját is. Mivel Nofertiti származása, halálának körülményei és sírhelye is bizonytalan, a tudósok mindig izgatottan keresték a szép királynőre utaló jeleket.

Befalazott átjárók és egyéb rejtélyek

Egyik elméletük alapján a múmiát Tutanhamon fáraó 1922-ben felfedezett sírjának egy titkos kamrájában helyezték el. Egy 2015-ös tanulmányból derült ki, hogy Nofertiti sírjához egy Tutanhamon sírboltjából nyíló titkos átjárón keresztül vezet az út. Létezik olyan hipotézis is, mely szerint Tutanhamon meglepően kis sírkamrája csak a Nofertitinek épített síremlék része volt. A 19 évesen elhunyt „gyerekkirályt”, úgy tűnik, közösen temették el mostohaanyjával, akinek sírkamrája az északi fal mögött lehet. Ezt bizonyíthatja, hogy a falak díszítése sem azonos, három egyforma, a negyediken viszont eltérő és régebbinek tűnő vallási szimbólumok találhatók. A korábbi vizsgálatok során már találtak két befalazott átjárót, a radarfelvételek kimutatták a két helyiséget. Nicholas Reeves rájött, hogy a Tutanhamont leíró kartus (az a hosszúkás keret, amibe az ókori egyiptomi fáraók nevét írták) át lett festve Nofertitire.

Reeves úgy nyilatkozott:

Ay (Tutanhamon utódja) kartusai alatt magának Tutanhamonnak a kartusai vannak, bizonyítva, hogy ez a jelenet eredetileg azt mutatta be, ahogy Tutanhamon eltemette Nofertitit.

Hozzátette, hogy a következtetés megerősítést nyert a figurák ábrázolásában is: a jelenleg Ay-ként ismert alak orra és pufók álla Tutanhamon hivatalos ábrázolására hasonlít. Az ábrázolt múmia arca Nofertiti vonásait tükrözi. Nyilvánvaló, hogy a jelenet eredetileg azt ábrázolta, ahogy Tutanhamon a mostohaanyját temeti el. 

Reeves azt mondta, hogy az új bizonyítékok alátámasztják azt az elméletet, miszerint Tutanhamon sírja csupán egy sokkal nagyobb sír külső része. 

George Ballard, az épületek és építmények radar- és geofizikai vizsgálatának vezető szakértője szerint egy álfal akadályozza a bejutást Nofertiti sírboltjába.

Az eddig rendelkezésünkre álló bizonyítékok azt sugallják, hogy egy mesterséges építmény alkotja az északi és keleti falat. A keleti fal valószínűleg természetes kő, amelyet, úgy tűnik, hogy kivágták vagy falként alakították ki.

Vannak tehát bizonyítékok ember alkotta építményre, és ha valaki megépítette, akkor oka volt rá, hiszen a Királyok Völgyében csak meghatározott céllal építkeztek. 

(Borítókép: Tutanhamon sírja. Fotó: Ann Ronan Pictures/Print Collector/Getty Images)

Rovatok