Az egyébként sem üres nagy előadó hirtelen megtelt, a hallgatók zsizsegése pedig csak akkor csillapult, mikor Linczényi Márkó felkonferálta az Amerikában élő professzort. A 75 éves Érdi frissen ugrott a színpadra egy boomer pólóban, amire előadása során többször is utalt: ő valóban boomer, a második világháború utáni nagy baby boom szülötte, de ha nem mondja, eszünkbe sem jutott volna, olyan energiát árasztott a színpadról. A fiatal közönséget letaglózta a vitalitás és a szóáradat, amit ránk zúdított, szinte minden témát érintve. A mögöttem ülő egyetemisták meg is jegyezték, nem biztos, hogy jó lenne nála vizsgázni, mert nem is hagyna szóhoz jutni.

Pangloss tévedett

A Rangsorolás és a Repair című könyvek szerzője elsősorban az aranykorról és a világvégéről, az eldobhatóságról és a kicserélhetőségről beszélt, de közben – mivel egy nagyon színes előadót hallgattunk – előkerült Woody Allen és Kisfaludy Károly is. A Repair, amit Szvetelszky Zsuzsa társadalomtudományi kutatóval írt közösen, a komplex rendszerelmélet és a szociálpszichológia szempontjainak integrálásával új gondolkodásmódot hirdet. Hogy bánjunk tárgyainkkal, emberi erőforrásainkkal (családtagok, barátok), kis és nagy közösségeinkkel? Sajnos a szerzőtárs egy baleset miatt nem tudott ott lenni az előadáson, de Érdi felcsigázta a potenciális olvasókat.

Az előadás elején idézte Steven Pinker könyvét, a Felvilágosodás mostot, ami szerint a világok lehető legjobbikában élünk (Candide Pangloss mestere tévedett a 18. században), hiszen nagyon hosszú az emberek élettartama, és a technika, a gyógyszeripar hihetetlen kényelmet, biztonságot és egészséget biztosíthat. Érdi szerint be kell látnunk, sosem volt aranykor, és ezt jól szemlélteti Woody Allen filmjével, az Éjfélkor Párizsbannal: a jelen sosem jó, utazhatunk 100 évet vissza, mert az olyan idillinek tűnik a mostaniak szemében, a 100 évvel ezelőtt élők is visszavágynak a múltba, mindenki elégedetlen a saját korával.

Érdi gyerek- és ifjúkorában a trend még a javítás volt, ami elromlott, azt reparálták – vagy a szakemberek, vagy a tulajdonosok otthon. De Amerikában 1955-ben megjelent a műanyag, elkezdett terjedni az eldobhatóság és a cserélhetőség gyakorlata. Néhány évig mindentől megszabadultak, ami tönkrement, és újracserélték. A ruhák, az elektronikus eszközök hegyekben álltak a szeméttelepen, mert az eldobás kényelmes volt, de a rengeteg megmaradó tárggyal nem számoltak. Érdi professzor kultúrtörténeti utazása elérkezett a jelenbe, a globális felmelegedés és a társadalmi igazságtalanságok megállójához. Az elmúlt évtizedek pazarlása egyenesen a mai katasztrofális állapotokhoz vezetett.

Csak az romolhat el, ami jó volt

Dr. Érdi hangsúlyozza, a kidobás helyett át kell állnunk a javításra, a fejlesztésre, a jobb alkotására, így a romlás akár fejlődéshez is vezethet. De van itt egy probléma, ahogy az egyik fiatal néző rákérdezett: hol lehet még bármit megjavíttatni? Hiszen kihalnak a cipészek, az asztalosok, az órásmesterek. De Dr. Érdi rámutatott, hogy csak rajtunk múlik, lesznek-e. Új világot kell építeni új üzleti modellel. Érezhető már a változás, de még mindig nem elég radikális, viszont, ahogy mondta:

Legalább már nem illik azt mondani: dobjuk ki, le van szarva.

A professzor beszélt a korlátlannak tűnő növekedés korlátairól is, amire a tőzsdekrachok visszatérő mintázatait hozta példának. Mindegy, hogy 1634-ben Hollandiában éljük át, vagy 2008-ban a Wall Streeten, a grafikonok ugyanazt mutatják, soha nem tanulunk semmiből. A gazdaságban a ciklikusságra kell törekedni: javítani, felújítani, korszerűsíteni kell.

Az emberi kapcsolatok eldobhatósága Szvetelszky Zsuzsa témája lett volna, de Érdi is érintette, hiszen a könyv egyik vezérfonala: ne „dobjuk el” gyerekkori barátainkat, mert

 Soha nem lesz egy új régi barátunk.

Az előadás fontos konklúziója, hogy egyesíteni kell a jó morált és a technológiai fejlődést. Glokalizáló lenne a jó, gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Nagyon fontos, hogy senki nem tesz semmit a global public goods témájában, ami a klíma, az óceánok, a levegő és a vízminőség, és ugyan könnyű lenne (vagy ahogy Érdi fogalmazott: „olcsó”) a politikusokra hárítani a felelősséget, ebben mind ludasok vagyunk.

Ez a szerkesztőségi anyag a Brain Bar támogatásával jött létre.

(Borítókép: Dr. Érdi Péter. Fotó: Brain Bar)