Index Vakbarát Hírportál

A szemünk mutathatja meg, ha probléma van a szívünkkel

2022. október 12., szerda 19:09

Egy mesterséges intelligenciára épülő új algoritmus hozhat áttörést a szívbetegségek okozta halálesetek megelőzésében. A brit kutatás szerint a programnak köszönhetően a retina ereinek vizsgálatával jó eséllyel az is megállapítható, hogy kinél áll fenn szívroham vagy szélütés jövőbeli kockázata.

A szem a lélek tükre – tartja a mondás, azonban a szemünk ennél sokkal többet és talán fontosabbat is elárulhat rólunk, egy, a British Journal of Ophthalmology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanis a szem újfajta vizsgálata előre jelezheti a korai szívhalálozás kockázatát. 

Ahogyan arról a napokban beszámoltunk, hazánkban a különböző szűrővizsgálatok között a szemfenékvizsgálat az élen jár, egy egészségtudatosságról szóló kutatás szerint ugyanis a kitöltők 94,2 százaléka, azaz döntő többsége már járt ilyen vizsgálaton életében, amellyel a nőgyógyászati és urológiai, illetve az ultrahangvizsgálatokon jártak arányát is megelőzi.

A szemfenékvizsgálat valóban rendkívül fontos lehet, ugyanis a cukorbetegség és a magas vérnyomás is lenyomatot képez az ereken, ha pedig egyéb károsodás is látható rajta, akkor bizony komolyabb a baj, hiszen már más szervek is érintettek lehetnek.

Az új, mesterséges intelligenciára épülő algoritmus kifejlesztéséről szóló tanulmány szerint azonban a szemből a szívbetegségekből adódó korai halálozás kockázata is meghatározható, ugyanis a program képes észlelni a szívproblémák korai jeleit – szúrta ki a tanulmányt a DailyMail

A kifejlesztett program meglehetősen egyszerűen működik, az algoritmus ugyanis megméri az artériák és a vénák vastagságát, amelyekről úgy gondolják, kulcsfontosságú információkat nyújthatnak a szívünk egészségéről. Vérkeringési problémákat ugyanis a retinában található erek megvastagodása is okozhat, amely kezelés nélkül akár a látás elvesztéséhez is vezethet. 

A 88 ezer fő bevonásával készült brit kutatás során az algoritmussal végzett vizsgálatoknál a program 54 százalékos pontossággal tudta meghatározni a szívinfarktusok és szélütések jövőbeli valószínűségét, míg az egyéb szívbetegségek miatt bekövetkezett halálok 58 százalékát tudta előre jelezni. 

Az orvosok szerint ez bizonyítja, hogy a program egy működő, nem invazív alternatívát kínál a szív egészségének ellenőrzésére, amely a rendszeres szemvizsgálatokba is könnyedén beiktatható.

Vezető halálozási ok 

Az iszkémiás szívbetegségek továbbra is vezetők a világ halálozásának okai között (a koronavírust megelőzően 2019-ben a Föld összehalálozásainak 33 százalékát szívprobléma okozta), és bár Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben daganatos megbetegedésben hunytak el a legtöbben (30 593-an), a heveny szívizomelhalást (6059 fő) is beleszámítva hazánkban a legtöbb ember halálát valamilyen szívprobléma okozta – közülük 25 917 fő iszkémiás szívbetegségben hunyt el. 

Ugyan konszenzus nincs abban, hogy hány évente érdemes szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokra járni, azonban javasolt, hogy minden 20 év feletti személy legalább ötévente nézesse meg a koleszterinszintjét, ugyanis annak magas értéke lehet a szívproblémák első számú előidézője. Emellett ajánlott az időnkénti vérnyomás- és vércukorszintmérés is.

Új módszer segíthet 

A szívbetegségek kockázatának szűrését általában az illető életkorának, nemének, dohányzási szokásainak és vérnyomásának figyelembevételével végzik. Az orvosok ilyenkor a legtöbb esetben a vércukor- és a koleszterinszintet is megvizsgálják, amelyhez azonban mindenképpen vérvétel szükséges. Bár ezek vizsgálata nem, de a szívbetegségek kialakulásának kockázata az új módszernek köszönhetően tűszúrás nélkül is elvégezhető. A módszer a retina érrendszeri képalkotását elemzi: a szem hátsó részéről készít képet úgy, hogy az erek a látóideggel együtt legyenek láthatók. 

A számítógépes program képes úgy szkennelni a szemet, hogy több ezer mérést elvégezve pontos információt kaphatunk a retinán áthaladó erek szélességéről. Az algoritmus ezt követően elemzi a begyűjtött adatokat, hogy megnézze, megvastagodtak-e az erek vagy sem, majd végül ezeket az eredményeket veti össze a gép a személy életkorával, dohányzási szokásaival és kórtörténetével – így hozzávetőlegesen meghatározható a szívbetegség kialakulásának és az annak következtében bekövetkező halál kockázata is.

Az eredmények azt mutatták, hogy a briteken végzett mintában az algoritmus 191 szívbetegség miatti halálesetet jósolt meg, de összesen 327-et rögzítettek, így a program 58 százalékos pontossággal jósolta meg a halálozást. A kutatásból az is kiderült, hogy a vizsgált csoportban 454 esetben jelezte előre a gép a későbbi agyvérzést vagy szívinfarktust, amely 54 százaléka volt az összes, 839 regisztrált esetnek.

A vizsgálatban részt vevők utánkövetése átlagosan körülbelül hét évvel a szemvizsgálat után történt.

A módszer jó, csak kevés a szemész 

A tanulmányt készítő dr. Ify Mordi és dr. Emanuele Trucco, a skóciai Dundee Egyetem kutatói szerint az új módszer áttörés lehet, azonban egyelőre nincs elegendő erőforrás arra, hogy nagy számban elterjedhessen.

A retinaszűrés ilyen módon történő elterjedt alkalmazásához feltehetően a szemészek számának drasztikus növekedésére lenne szükség. Jelenleg az a fontos, hogy a szemészek együtt dolgozzanak ilyen tanulmányok kidolgozásán annak megállapítására, hogy a módszer felhasználása valóban javítja-e a klinikai eredményeket

– vélekednek a szerzők.

(Borítókép: BSIP / Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok