A sztélét 1799-ben találták Egyiptomban, egy évvel azután, hogy elkezdődött Napóleon egyiptomi hadjárata.

Pierre-François-Xavier Bouchard, Napóleon egyik mérnök tisztje fedezte fel a furcsa fekete követ, majd a hadsereg tudósaival rájöttek, a nagy kőtömb értékes lehet, mivel többnyelvű szövegekkel írtak rá: hieroglifa, démotikus és ógörög is található a sztélén. A több mint egy méter magas, a 760 kilogrammot is meghaladó súlyú rosette-i kő (neve Rashid egyiptomi város francia változatából ered) egy impozánsabb mű töredéke lehet, de a többi rész nem került elő.

Ellenséges kőkorszaki szakik

A követ először a Napóleon által alapított Kairói Intézetben helyezték el, ahol a tudósok óriási izgalomba jöttek, úgy érezték, itt a lehetőség, hogy megértsék a rejtélyes ókori egyiptomi írásokat. A francia kutatók mohóságukat sem tudták türtőztetni, azt gondolták, mivel ők találták a követ, megtarthatják és hazavihetik párizsi gyűjteményük gyarapítására. 1799 végén az angolok, a törökök és az arabok együtt támadták Napóleon seregeit, akik már szenvedtek a melegtől, a vízhiánytól, a pestistől, a hadjárat a végéhez közeledett.

1800 januárjában Napóleon tudósai menekülőre fogták, viszik az értékes leleteket is, de az angolok karjai közé futnak, akik viszont elveszik a régészeti emlékeket és Londonba küldik őket. Így került a rosette-i kő 1802-ben Angliába. A sztélé fő érdekessége a három nyelven írt szöveg. A 19. század elején az ókori görög nyelvet megfejtették, de a hieroglifákat és a démotikusokat még nem tudták kódolni. Sok orientalista és nyelvész a szövegek különféle másolataira veti magát, hogy lefordítsák a szövegeket.

Az első megfejtők között szerepelt Thomas Young, aki a svéd diplomata Åkerblad 29 betűt tartalmazó démotikus ábécéjére támaszkodva próbálta feltörni a hieroglifákat. Åkerblad szerint az írás vagy teljesen fonetikus, vagy alfabetikus. Young egyetértett vele és 1814-re sikerült teljesen lefordítania a rosette-i kő démotikus szövegét úgy, hogy 86 démotikus szót azonosított be. Young csak ott tévedett, hogy azt hitte, a démotikus szöveg és a hieroglifák szó szerinti megfelelői egymásnak. 

Jean-Francois Champollion francia részről szintén kiadott egy hieroglifafordítást, ekkor kezdődött kettőjük rivalizálása, ami nem kis részben az egyébként is meglévő francia-angol történelmi szembenállásból is eredt. Champollion szerint egyedül fejtette meg a hieroglifákat, Young viszont azt állította, hogy tőle merített, sőt, lopott.

Kőkópiák

Champollion megértette, hogy a hieroglifák ideogrammok, de némelyiknek fonetikai értéke is lehet. A fordítás szerint a szöveg V. Ptolemaiosz királyi rendelete Kr.e. 196-ból. A kő felirata előírta, hogy másolatait el kell helyezni Egyiptom minden nagyobb templomában. Hogy ez megtörtént-e, nem tudni, de ugyanennek a kétnyelvű, háromírásos rendeletnek már több replikája is előkerült. A rosette-i kő szövege egy prototípus másolata, amit körülbelül egy évszázaddal korábban, a Kr.e. 3. században készítettek.

A szöveg megfejtése után óriási izgalom lett úrrá a régészeken, nyelvészeken, mert biztosak voltak benne, hogy most már megfejtik az ókori Egyiptom titkait, a titokzatos kultúrát, és azt is, hogy ki írta a szöveget, mikor és miért. Ha mindez nem is derült ki, az igen, hogy több rosette-i kő készült. 1824-ben megszületett a francia, hieroglifákat kódoló könyv is, ami az egyiptológia tudományának létrejöttéhez vezetett. A híres kő ma is a British Museumban található. 

(Borítókép:  Juan Naharro Gimenez / Getty Images)