Index Vakbarát Hírportál

Még mindig nincs magyarázat a 36 éve történt tömeges ufóészlelésekre

2022. október 26., szerda 18:24

Sok civil és katona látta a hihetetlenül gyorsan mozgó, színes, fényes lebegő pontokat. A brazil ufóaktákat csak 12 éve nyitották meg.

Amikor Sergio Mota da Silva légiforgalmi irányító 1986. május 19-én megérkezett a munkába a brazíliai Sao Paulóban, még nem is sejthette, mi vár rá. Ezen a hétfő estén 21 azonosítatlan repülő tárgyat észleltek civilek és katonák négy brazil helyszínen: Sao Paulóban, Rio de Janeiróban, Minas Geraisban és Goiásban. Ez lett az ufók hivatalos éjszakája, a világ ufológiájának egyik legfontosabb eseménye.

Száguldoztak az égen

Az ufóaktákat 12 évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra. A nagyközönség is csak ekkor értesült arról, hogy a repülő tárgyakat a brazil Integrált Légvédelmi és Légiforgalmi Irányítási Központ radarjai is észlelték. A Légvédelmi Műveleti Központ öt vadászgépet vetett be az ufók ellen, mert a tárgyak „stratégiailag fontos intézményeket” (Nemzeti Űrkutatási Intézet, Sao José dos Campos-i Repüléstechnikai Központ, a Hadsereg Akadémiája) is megközelítettek. 

Sergio Mota da Silva  légiforgalmi irányító szerint több mint 21 tárgyat láttak az égen. Előfordult, hogy a pilóták észrevették, de a radarok nem regisztrálták, máskor a radarok észlelték, a pilóták nem, de a légierő csak azokat az észleléseket vette figyelembe, amelyeket egyidejűleg megerősítettek a pilóták és a radarok is.

Az esemény Sao José dos Camposban este 8 óra körül kezdődött, amikor a légiforgalmi irányító meglátta a világító, furcsa fényt az égen. Hívta a Guarulhos nemzetközi repülőtér tornyát, hogy ellenőrizze, nem tart-e egy repülőgép Sao José dos Campos felé. Közben a tárgy eltűnt, majd egy idő után még intenzívebb fénnyel bukkant elő.

Világított és több színben játszott.

– mondta az őrmester, aki rövid időre lekapcsolta a leszállópálya lámpáit, ilyenkor a tárgy közelebb került. Amikor visszakapcsolta, eltávolodott. Motán kívül még három repülőgép számolt be észlelésről azon az éjszakán.

Körbevették a repülőket

Az első repülő Sao Paulóba tartott, pilótája hívta az irányítóközpontot, hogy egy repülőgép közeledik felé. A második Araxá régió felett, Minas Gerais belsejében látta repülés közben, a harmadik pedig a Sao José dos Camposba tartó út során észlelte a világító, lebegő tárgyakat. Ez utóbbit hívta fel a a légiirányító Sergio, és megkérdezte, látott-e valami különöset a levegőben.

Három ufót!

– felelte a pilóta, majd elmondta, hogy megkísérli megközelíteni a célpontokat, amiket hatalmas fényes foltnak nevezett. A fények azonban eltűntek.

Aznap este Adenir Britto fotóriporter is dolgozott. Este 9 körül egy férfi felhívta újságja, a Vale Paraibano szerkesztőségét, hogy ufók repdesnek az égen. Britto Lara de Carvalho újságíróval a szerkesztőség udvarára sietett: az égre tekintve sokszínű fényeket láttak mozogni minden irányba. Nikonnal, 500 mm-es teleobjektívvel és ASA 6400-as filmmel készítettek néhány képet.

Egy hónappal később az Aerospace Technical Center (CTA) két tisztviselője James J. Hurtak amerikai ufológus kíséretében a szerkesztőségbe ment, és elkérte a szerkesztőtől a fotók negatívjait. Hurtak szerint az anyagot a NASA, az Egyesült Államok űrügynöksége fogja elemezni. Harminchat évvel később sem adták vissza. Hurtak viszont úgy nyilatkozott,

a tárgyak valóban a világűrből származtak, és katonai és ipari létesítményeket figyeltek meg Brazíliában.

Az objektumok veszélyesek voltak, mert intenzív fénnyel világítottak, és hihetetlenül gyorsan mozogtak. Az akkori repülésügyi miniszter, Octávio Júlio Moreira Lima dandártábornok három FAB vadászgépet indított a lég védelmére, bár a megfigyelők szerint soha nem léptek fel támadóan az idegenek, inkább macska-egér játékot játszottak a vadászgépekkel. Az egyik vadászpilóta szerint gépe egyik oldalán hét, a másikon hat ufó kísérte. Körülbelül 800 kilométerrel távolabb, 23 óra 9 perckor Goiásban Viriato kapitány bekerített egy előtte lebegő fényes célpontot, és felkészült, hogy tüzeljen a feltételezett ellenségre. Mikor már kilenc kilométerre megközelítette a célpontot, az idegen tárgy hirtelen felgyorsult, a pilóta szerint 18 375 km/órára. Összehasonlításképpen: a világ leggyorsabb repülőgépe, az Észak-amerikai X-15 1967 októberében érte el 7274 km/órás végsebességét.

Thiago Luiz Ticchetti ufológus szerint az biztos, hogy ezek

valódi földönkívüliek voltak, és valamiféle intelligencia irányította őket.

1986. május 23-án 16:30-kor a repülésügyi miniszter, Moreira Lima dandártábornok sajtótájékoztatót hívott össze, és bejelentette, hogy a hadsereg vadászgépei 21 ufót észleltek. Hozzátette:

ez nem hit kérdés, észlelték, és nincs rá magyarázatunk.

Csak 23 évvel később, 2009. szeptember 25-én hozták nyilvánosságra az erről szóló jelentést, amit 1986. június 2-án a légierő megbízott parancsnoka írt alá. Eszerint a „stabil” tárgyak intelligensen közlekedtek, vagyis képesek voltak követni a vadászgépeket, és távolságot tartani tőlük, valamint alakzatban repülni.

A mai napig senki sem tudja biztosan megmondani, mi történt 1986. május 19-én – az igazság még mindig odaát van.

(Borítókép: Index)

Rovatok