Az nyert, akinek magasabbra ment a rókája. Még a tollaslabda elterjedése előtt volt populáris „sport” a rókadobálás, főleg Németországban, ahol Fuchsprellen névre hallgatott. A rekorder ravaszdi állítólag nyolc méterre repült.
A XVII. században a köznép kockadobálással szórakoztatta magát a csehókban, de az unatkozó arisztokraták új szórakozásokon törték a fejüket. Európa fejedelmi udvaraiban jelent meg az abszurd és kegyetlen hobbi, a rókadobálás, avagy Fuchsprellen. Erről a Slate című francia portál adott hírt.
Bécstől Drezdáig, Württembergtől Hessenig szerzett lelkes rajongókat a szórakozás, amiben egy lekerített földterületen kellett minél magasabbra dobálniuk a résztvevőknek a rókákat. Mintha egy Monty Python-film forgatókönyvét olvasnánk, pedig a fejedelmi udvarok egyszerű, hétköznapi szórakozása volt.
A korabeli tanúvallomások és metszetek meglehetősen jól ábrázolják az állatkínzást: a levadászott rókákat ketrecekben tartották, amíg el nem érkezett a felhajigálás pillanata. A versenyzők párokban egy hat méter hosszú kötél két oldalán foglalták el helyüket, ezután kiengedték a rókákat, amiket a pároknak el kellett kapni, és egy gyors és lendületes mozdulattal felhajítani a levegőbe. III. Fülöp pfalzi választófejedelem udvarában egy krónikás azt írta:
A játék nagyon szórakoztató, tele van meglepetésekkel, és a hölgyek sem iszonyodnak.
Igaz, a rókák tömegével csapódtak a földbe, de emiatt nem esett kétségbe az úri társaság. A túl gyors sérülést és halált fűrészpor vagy homok kiszórásával próbálják enyhíteni, de nem kíméletességből, hanem inkább azért, hogy tovább tartson a mulatság, és a rókák ne zúzzák össze magukat a köveken már az első repülés után.
A játék utolsó fejezete az volt, amikor a résztvevők husángokkal verték agyon a sérült állatokat.
I. Lipót császár óriási élvezetet talált ebben az állatkínzó sportban, 1672 márciusában olyan jókedvűen hódolt neki, hogy a svéd nagykövet, Esaias Pufendorf a naplójában fel is jegyezte, hogy Lipót mennyire jól szórakozik
a „birodalmi ünnepélyességtől annyira idegen” játék közben.
II. Ágost lengyel király, I. Frigyes Ágost néven szász választófejedelem szintén nagy örömmel hódolt a rókahajításnak Drezdában. Az egyik verseny végén 647 rókát, 533 nyulat, 34 borzot, 21 vadmacskát, 34 vaddisznót és 3 farkast szedtek össze a szász palota vértől pirosló füvéből.
Szerencsére ez a szégyenletes „sport” csak egy rövid és sötét szakasza az emberi történelemnek, a felvilágosodás beköszöntével megjelentek az állatvédelmi társaságok és törvények. Az arisztokraták átálltak az elegánsabb és tisztább tollaslabdázásra, amit először egy tollas pezsgősdugóval űztek. Megnyugtató, hogy nem egy madárral.