Újjászületik a Mahart-székházként ismert emblematikus épület, amely a magyar hajózás egykori központjaként működött. De nem csak a Mahart-ház újul meg, hiszen a fejlesztés által egybeolvad három stílus, három építész három alkotása. Az épületegyüttesben apartmanok, éttermek, szórakozóhelyek, szálloda működik majd a jövőben. Az értékmentés nem csak a kivitelezésben valósult meg, hiszen a hajózástörténész és a nagybefektető feltárta az épület történetét is. Zsigmond Gábor és Tiborcz István megírták második közös kötetüket a Dunán és tengeren – A magyar hajózás és palotája című könyvet, a nemzeti hajózás és a Mahart-székház 100 évének történetét. Zsigmond Gábor mesélt a közös munkáról.

A Mahart már jó ideje elhagyta az épületet, amiben egy időben még kaszinó is működött. Ilyen előzményekkel hol találtak hiteles forrásokat a könyv elkészítéséhez?

A könyv levéltári kutatásokból, hajósok visszaemlékezéseiből (a Zsófia luxushajó egykori kapitánya a hetvenes években Angliában írta meg visszaemlékezéseit), második világháborús hajónaplókból, a Fekete-tengeren szolgáló tengerészek memoárjaiból állt össze, szerettük volna a magyar történelem 100 évének történetébe ágyazni a hajósok históriáit. A téma jellege mindig is számot tartott a szakmai értekezéseken túl is érdeklődésre, így fellelhetőek dokumentumok, sőt a cégtörténetet ismerő élő érintettek egyaránt.

Ez a könyv sem száraz szakmai értekezés. Miként szerkesztették nagyközönséget is célzó formára a kötetet?

A 288 oldal kronológiai sorrendet követ és blogszerűen szerkesztett, a rövidebb, színes történeteket gazdagon illusztrálják a képek. A fejezetek címei, azt hiszem, olvasásra késztetik az embert: Megdöbbentő hajókatasztrófák, A Vaskapu és a Senki szigete, a Legnagyobb és legszebb hajók, Hajózás és idegenforgalom. Ez utóbbiból az olvasók megtudhatják, hogy a dunai hajózás a két világháború között élte virágkorát, ekkor kezdtek luxusutakat és hajós körutakat szervezni. Ekkor vált kedvelté az arisztokrácia számára is a folyami közlekedés mint szabadidős tevékenység és közösségi program.

Akadtak olyan fellelhető emlékek a feldolgozott 100 éves időintervallumban, amikor híres arisztokraták utaztak a magyar közlekedési vállalat járművein?

A magyar hajózás 100 évének felgöngyölítése megszámlálhatatlanul sok érdekes történetet rejt, ilyen a boldog békeidők hajózásainak (1867–1914) elbeszélése, az MFTR (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt.) megalapítása, vagy a szívemnek kedves, Zsófia luxushajó bemutatása, amin a brit királyi család tagjai vagy éppen a thaiföldi felső arisztokrácia is szívesen utazott.

Felteszem, a tengerhajózásnál még kalandosabb volt a magyar kapitányok munkája.

Ezen feltárt történetek mindegyike rendkívül izgalmas és érdekes. Például nem hiszem, hogy köztudott, a magyar hajók a harmincas években rendszeresen jártak Egyiptomba gyapotért. Két hétig a Dunán hajóztak, majd négy hétig a tengeren. Az egyik tengerész egy időben nem más volt, mint Germanus Gyula, a híres orientalista, aki így jutott el a messzi, felfedezni való tájakra. De nem csak így álltak a tudomány szolgálatában a hajók: a tengert megjárt hajótestek különleges élővilágát itt, Budapesten vizsgálták a tudósok. Így tárultak fel a bolgár és török tenger élővilágának rejtélyei a magyar kutatók előtt. De az sem kevésbé érdekes, hogy Radnótiné Gyarmathy Fanni is részt vett egy hosszú hajóúton Amszterdamból Srí Lankáig, mikor a Társaság felkérte, hogy a Radnótiról elnevezett hajót személyével reklámozza – micsoda PR-fogás volt ez 1980-ban! De kiderülnek a magyar–román–szerb hármas határ közepén elnyúló Ada-Kaleh titkai is, ahol a harmincéves korában elhunyt tehetséges író, Aszlányi Károly is született. Ez a Jókai által „Senki szigetének” nevezett terület a Vaskapu I. erőmű építése miatt tűnt el a Duna hullámai között.

Szerzőtársa, a jogász végzettségű Tiborcz István volt, aki ingatlanfejlesztőként, a BDPST Group többségi tulajdonosaként bizonyára más szemszögből tekint az épületekre.

A cégtörténeti és vállalattörténeti iratanyagok feldolgozása neki nem okozott gondot, amely munkamegosztás már a korábbi könyvünknél a „Hazádnak használj!”-nál is hasonlóképpen alakult. Az ingatlan tulajdonosaként több anyaghoz hozzáfért, amelyek meglehet, hogy külső kutatóként nem vagy csak korlátozottan érhetőek el. István egyébként az épületekre mint a fejlesztések tárgyára talán másként tekint, de a történelmi és kulturális emlékekhez való hozzáállásunk azonos. A most boltokba került kötet szerkesztése már az Adria palotáról szóló könyv készítésénél megkezdődött. Olyan sok kapcsolódási pontot találtunk a két témában, hogy abba sem hagytuk a munkát. Hároméves együttműködés után jutottunk el oda, hogy a magyar nemzeti hajózásról egy ilyen hatalmas albumot össze tudjunk állítani csodálatos képekkel és meglepő történetekkel.

(Borítókép: Mahart)