Tanulmányok igazolták, hogy a popsztárok iránti rajongás sokszor tudattalan, az ez elhalálozásukkor érzett gyász viszont igazán mély és igaz. Az idolok elvesztésekor sokszor mélyebb szomorúságot érzünk, mint egy rokonunk halálakor.
Egy szeretett művész elhunytakor sokszor annyira szomorúak leszünk, mintha egy közeli családtagunkat veszítenénk el. Miért történhet ez egy olyan idegennel kapcsolatban, akivel soha nem beszéltünk, nem találkoztunk, és csak alkotásain keresztül ismerjük?
Amikor meghalt David Bowie, Whitney Houston, Fábián Juli, vagy Cipő, sokan érezhettük úgy, hogy összedőlt egy világ, és csak nehezen tettük túl magunkat a mély szomorúságon. Ez igazi gyász volt, mintha elveszítettünk volna egy hozzánk tartozó szeretett személyt, tárgyat, kapcsolatot. A zene belső világunk és identitásunk megszilárdításában vesz részt, ha kedvenc zenészünk távozik, összezavarodunk, fájdalmunk igazán mély, ráadásul saját halandóságunkra is rádöbbenünk.
Elisabeth Kübler-Ross amerikai pszichiáter a gyász öt szakaszát azonosította, ezek a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió, és végül az elfogadás. Emmanuelle Dobbelaere klinikai pszichológus szerint a híres alkotók halálakor a rajongók ugyanezeken a szakaszokon mennek keresztül függetlenül attól, hogy személyesen nem ismerték az elveszített személyt.
Kevesen, de vannak olyanok, akik még jobban meggyászolnak egy bálványt, mint egy családtagot.
Az idol elhunyta után a rajongók úgy érezhetik, elveszítették életük egy fontos igazodási pontját, egy barátjukat, egy szeretett ismerőst, noha általában soha nem beszéltek a művésszel. Ez a jelenség, amikor a kapcsolat egyirányú, és csak az egyik emberben alakul ki kötődés, a paraszociális interakció vagy kapcsolat, amit Donald Horton és Richard Wohl szociológusok már az ötvenes években azonosítottak.
Marie-Pierre Fourquet-Courbet és Didier Courbet kommunikációs szakértők tanulmánya Michael Jackson halála után vizsgálta a rajongók reakcióit. Ebből kiderült, hogy
A rajongó nincs tudatában annak, hogy számára a híresség sokkal több, mint egy művész, akinek munkáját különösen nagyra értékeli.
Az előadóhoz kapcsolódó erős érzelmek kialakulásában szerepet játszhat, hogy a zenészt szimbólumokkal társítjuk, a múlt emlékeivel, életünk eseményeivel, vagy akár egy másik személlyel a környezetünkben.
Emmanuelle Dobbelaere szerint a rajongás kórossá is válhat megszállottság, téveszmék esetén, és ez akár a rajongók kétségbeesett cselekedeteihez is vezethet, de ez ritkán és csak pszichésen labilis embereknél fordul elő. Kóros gyász esetén a gyászoló úgy érzi, az elhunyttal együtt ő is meghalt, vagy legalábbis elveszítette személyiségének egy részét.
(Borítókép: Michael Jackson 1989-ben. Fotó: Kevin Winter / Getty Images)