Pszichológiai kutatások szerint, ha elmondjuk céljainkat másoknak, az esetek 95 százalékában nem érjük el azokat. Peter Gollwitzer pszichológusprofesszor kísérletekkel igazolta, hogy a környezettel megosztott tervek szinte soha nem valósulnak meg.
Sokan tapasztalhattuk már, hogy ha vágyunk valamire, álmodozunk valamiről, és ezt elmondjuk másoknak is, a terv, a vágy és a megvalósítás lehetősége semmivé foszlik. Olyan, mintha „elpechelnénk” a projektet, a kívánságot. De miért történik ez? Valamiféle szómágia állhat mögötte, vagy az univerzum esküszik össze ellenünk, ha nagydobra verjük, mit szeretnénk?
A lélektani kutatások szerint négy dolog motiválhat minket arra, hogy megosszuk valakivel vágyainkat, célkitűzéseinket. Az egyik az elszámoltathatóság. Azt hisszük, ha elmondjuk, akkor követnünk is kell a célt, vagy csalónak és hazugnak tart majd a környezetünk. De ez nem igaz, a legtöbb ember nem törődik annyit a másikkal, hogy odafigyeljen rá, a cél felé tartó úton jár-e.
A MÁSIK OK A CÉLLAL VALÓ DICSEKVÉS: A RÁNK SZEGEZŐDŐ CSODÁLÓ PILLANTÁSOKTÓL, A HÍZELGŐ SZAVAKTÓL, A FIGYELEMTŐL JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT.
De lehet, hogy jóváhagyást szeretnénk kapni, mert bizonytalanok vagyunk a célban, nem tudjuk, nem túl nagy kihívás-e, elfogadja-e a környezetünk. Arra várunk, hogy méltassanak, megerősítsenek a szándékunkban.
Ehhez hasonló, mikor a bátorítás, a motiváció miatt fedjük fel a célt: ha környezetünk megdicsér a tervért, szorgalmunkért, ez még igyekvőbbé tehet.
Peter Gollwitzer, a New York-i Egyetem Pszichológiai Tanszékének professzora azt kutatja, hogy a célok és tervek hogyan hatnak a megismerésre, az érzelmekre és a viselkedésre. Arra kérte hallgatóit, hogy írjanak le két olyan tevékenységet, amit a következő héten fognak csinálni, hogy elérjék nagyobb céljukat. A diákok felétől elkérték a papírt, a kísérletvezető felolvasta, és elismerte, amit írtak. A másik csoportnak azt mondták, hogy senki nem nézi meg a papírjukat.
A következő héten minden résztvevővel újra felvették a kapcsolatot, és megkérték őket, hogy emlékezzenek az előző héten feljegyzett célokra. Ezután fel kellett írniuk, hogy mennyi időt fordítottak a célok elérésére irányuló tevékenységekre. Azok, akiknek a céljait elolvasta a kísérletező, nem voltak olyan szorgalmasak a feladatokban, mint azok, akiknek a céljait nem ismerte meg.
De mi történik az agyban, ami eltéríti viselkedésünket, ami kibillent a cél felé törekvésből?
Dr. Peter M. Vishton szerint ha elmondjuk terveinket, idő előtti befejezettség érzése keletkezik az agyban, a szándék és a viselkedés közti szakadék megnő, miközben élénk mentális képek születnek fejünkben a fényes jövőről.
Olyan dopaminlöket keletkezik az agyban, mintha sikerrel el is értük volna célunkat.
Homályossá válik, hogy mit kell tennünk, mert az elmondástól már kezdjük jól érezni magunkat, mintha célunk egy részét már elértük volna, de ez csak egy hamis sikerélmény. Amikor a barátaink és családunk gratulál a még csak verbálisan létező projekthez, az agyunk már úgy értelmezi, hogy sikert értünk el, és ez az önbecsapás gátolhatja a valódi sikert.
Úgyhogy jó, ha nem felejtjük el, nem érdemes idő előtt közölni vágyainkat, céljainkat a környezetünkkel, mert ezzel irreálissá tehetjük a megvalósulást.
(Borítókép: Getty Images)